Karácsonyi beszámoló Udvarfalváról

Meddig számít gyermeknek lenni? Nem tudom, de ma talán jobban izgultam, mint az összes gyerek.

 

 

SZERETETT CSABA TESTVÉR, KEDVES BALÁZS !!!
Meddig számít gyermeknek lenni? Nem tudom, de ma talán jobban izgultam, mint az összes gyerek.
Nem csak azért, mert angyalkát vártunk, valami ennél több volt. Egy különös melegség a mellkasom táján ,mintha még a kis kalapácsom is jobban vert volna látván a szeretet, az egymásrafigyelés, a kis Jézus igazi erejét.
De kezdem az elején a történetet. Néhány héttel ezelőtt, hogy – hogy nem, de betért hozzánk egy bácsi, vagy nevezhetném “jótündér bácsinak” isJ.(Na jó, lehet, hogy a Máltai Szeretetszolgálat vezetői – Tulit család megsúgta neki, hogy hol lakunk.) Mert a hozott mikuláscsomagok mellett , kért valamit. Mindegyik gyerektől egy levelet,amelyben leirja a karácsonyi három kivánságát. Mondanom sem kell, a gyerekekre mintha valami csodapor szállt volna, rekord idő alatt mindenki megtanult szépen és helyesen írni. No persze, azért még mi is anyuci tanító nénivel egy kicsikét átnéztük s próbáltuk a pónilovat lealkudni esetleg egy lovaspulcsira, meg a királylányruhát egy szép ünnepi ruhára.
Végül a levelek megszülettek és csodálatos volt látni, ahogy a levelekben a gyerekek álomvilága bontakozott ki. Talán voltak gyerekek ,akik életükben először írtak kívánságlevelet? Voltak! Talán volt gyerek, aki nem tudta mikor van a szülinapja? Volt! –Mert talán még soha senki nem köszöntötte fel.
S ilyenkor nyeltük a könnyeinket? Talán! A leveleket tehát elküldtük, s vártunk. S bár a gyermekek nem mondták , a szemükben ott csillogott a reménykedő várakozás. De mi nevelő nénik egy kicsit féltünk . Vajon tényleg teljesülnek a kívánságok? S titokban mondtunk néha egy imát.
Közben megtanultunk néhány verset, éneket,s egy kis színdarabot. Telt- múlt az idő s elérkezett a kis műsorunk előestéje. Már minden kész volt, s bár valahol huszonkét kis gyerek csukta le úgy a szemét, hogy holnap talán valóra válik az álom, de mi aggódtunk, mert az angyalka még nem jelzett az elindulásáról. S másnap, amikor feladtuk volna a reményt, a kis Jézuska úgy intézte, hogy a parajdi angyalkáktól (civil nevükön Kovács Ágnes és Engi Ágnes elküldte a Karácsonyt megmentő csomagot. S hogy a meglepetés teljes legyen a műsor megkezdése előtt betoppant “tündér bácsink” (Darabán Ottó személyében), magával hozva a jóságos “tündérnéninket” ( Brejan Mihaelát), az ajándékaikkal és a Lokodi Edit édességcsomagjaival.
Meglepetésünkben egy kissé döcögve, de azért sikerült előadnunk a kis szerepünket, sőt még a narancsgyertyáink is meggyúltak az utolsó ének alatt. S az ajándékok: a szivem kihagyott egy ütemet, megbotlott s hasra esett döbbenetében, majd felállt leporolta magát, mély lélegzetet vett s újra indult. S azok a gyerekarcok…Ha le lehetne irni, vagy lefesteni, ennyi boldogságot egy helyen sosem láttam az összes 21 évem alatt, de még a tanci sem.
Amikor a kivánságaik mind teljesültek , amikor a nagy masnik és csomagolópapirok alatt ott volt minden, amit kértek, talán még ők sem hitték. Elképedve ugrottak a nyakunkba: “Az Angyal tényleg elhozta…”, “ Az Angyal tényleg létezik…” És öleltek, és pusziltak , pedig nem is én voltam az angyaluk, de ma este egy kicsit úgy éreztem magam. Ma este beteljesültek a kivánságok. Ezek a kis drágák, talán életükben először megkapták, amit kivántak. S talán életükben először láttak és választhattak annyi maci és ruha közül, mint amit parajdról kaptak.
Bár készülődtek kibuggyanni a könnyeim, mégis megtartottam őket az én kis szobámnak, de most már elengedem őket, s minden egyessel köszönetet mondok a Jó Istennek, mert abban a kis napköziotthonban a sok ajándék okozta öröm mellett még valami megszületett…
Azt hiszem mát túl sok rajzfilmet néztünk a gyerekekkel ,de ha egy amerikai Disney rajzfilmben lettünk volna, talán látszottak volna a kis fények fölöttünk ,a zene s az angyalének…
Ma este még én is elhittem, hogy az álmok valóra válnak, ma este hittem a mesékben… Hittem a Jó Isten által vezérelt emberi jóság teremtette mesevilágban…

Boldog Karácsonyt!

Szeretettel a
marosvásárhelyi nevelőnénik