A szeretet segítő milliói

Az idei Szeretet Napokon összegyűlt, közel 2,2 millió forintos adományt csütörtökön adta át Böjte Csaba testvérnek Pápai Lajos megyés püspök

Az összeget az orsolyitáktól ajándékba kapott nagyváradi házuk felújítására használja a ferences gyermekmentő misszió.
Tízéves hagyomány, hogy a püspökség által szervezett Szeretet Napokon összegyűlt adományokkal a Böjte Csaba által vezetett erdélyi gyermekmentő misszió munkáját támogatja a győri egyházmegye.
A jótékonysági bálon, valamint a fesztiválon idén összegyűlt 2,2 millió forintot tegnap adta át Pápai Lajos megyés püspök Csaba testvérnek, akit arról kérdeztünk, mit jelent ekkora család atyjának, vezetőjének lenni.
– Mind a hatvan házunk önállóan működik, nevük van, a Szent Ferenc Alapítvány helyi „kirendeltségei". Olyan munkatársaim vannak, akik magukénak érzik, amit szolgálnak, küzdenek minden gyermekünk jövőjéért, gyarapodásukért. Én mint a ferences kisebb testvér ott állok mellettük, szolgáló szeretettel jelen vagyok számukra, ha segítség kell, de a munka nagy részét ők végzik. Ez jelenti a jövőnket.
Hogy mit adott Csaba testvér számára az elmúlt közel húsz esztendő a dévai misszió megalapításától a mostanáig hatvanra növekedett házukig, arról a szerzetes így beszélt:
– Hála és öröm tölti el szívemet. A tetteink visszahatnak ránk. Az évek nemcsak hatvan házat szültek, hanem engem is, miként a folyó a köveket, koptattak, csiszoltak, alakítottak. A hitem, az Isten iránti bizalmam, a világba vetett reményem mindettől sokkal erősebb, nagyobb és élőbb lett.
Végül Böjte Csaba elmondta: a most kapott adományt egy másik ajándék, a Szent Orsolya-rendtől kapott, kiürült nagyváradi házuk felújítására használják fel. Az épületben egy gyermekvédelmi központot alakítanak ki, amely tizenöt-húsz nehéz, hányatott sorsú lakó számára jelenthet otthont, nyugalmat és kibontakozási lehetőséget.
Gülch Csaba
www.kisalfold.hu