Élménybeszámoló a Kájoni János Gyermekotthonban töltött napokról

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Tamogatoink_IMG_5937.jpgSzabálytalan gondolati napló a szárhegyi Kájoni János Gyermekotthonban töltött napokról- 2017 július 5-12

A kezdet
Amikor a budapesti Örmény Kulturális Intézet miniatúra festészeti körén megtudtam, hogy Szárhegyen lesz az idei nyári festőtábor örömemben szó szerint rítustáncot jártam. Örömem azért volt határtalan, mert rögtön tudtam, hogy én ide hazajövök, hiszen ezer szállal kötődök Szárhegyhez. Itt vannak az igaz gyökereim, egész gyermekkorom legszebb éveit is itt töltöttem. Mondanom sem kell, hogy nem a tervezett alkotótábor gondolata vonzott ide.
Amikor viszont érkezésemkor elhagytuk a falut és megérkeztünk a Kájoni János Gyermekotthonba - ami szemlátomást közelebb volt a Tatár dombhoz , mint az imádott Szárhegyermhez -, őszintén szólva egy kicsit elkeseredtem, mert úgy éreztem, hogy el leszek zárva az itt élő szeretteimtől, a kedves, jól ismert helyeimtől. Szóval az a gondolat ötlött fel bennem, hogy ennyi erővel akár a maléziai Penangban is lehetnék, ahonnan alig két hete érkeztem haza.
Azonban ez a szorongató érzés már az érkezésem első tíz percében elszállt, amikor apró gyermekek egész hada segédkezett a csomagok felhordásánál, akik tisztes kíváncsisággal fürkésztek, nem volt bennük sem tolakodás, sem tartózkodás. Apró gesztusaikkal, tekintetükkel, testbeszédük minden apró rezzenésével azt sugallták, hogy teljes lényükkel felénk fordulnak, készek segíteni, ha kell, és nyitottak arra, hogy bármikor egymással szóba elegyedjünk. A barátságosságnak ez a spontán és őszinte megnyilvánulása adta meg azt az alaphangot, amitől aztán később napról napra megerősödött bennem, hogy nem csak haza jöttem, hanem itt, e helyen, igazi lelki otthonra is leltem.
A folytatás
Sok apró összetevője volt annak, amitől lelki kényelemben érezhette magát az ember.
Elsősorban attól, hogy minden szeglete a háznak meghitt, családias és otthonos. És nem csak külsőségeiben: az étkezések előtti imák nagymamával és édesanyámmal mondott közös imák meghitt hangulatát hozták vissza, az ízek is az otthonról megszokott finomságokat idézték, a nevelőnők gesztusaiban is ott volt a szigornak és a simogató szeretetnek az az egésszéges elegye, amitől rögtön a szülei jutnak eszébe az embernek.
Itt mindennek megvan a maga rendje: a reggeli mosdásnak, a készülődésnek az étkezésekhez, az asztali áldásnak, a hálaadó imának, az asztalterítésnek, utána az eltakarításnak, mosogatásnak, a kicsik délutáni alvásának, a kiadós játszásnak, a napi házkörüli tevékenységeknek: hogy ki söpörje fel az asztal alól a morzsát, ki szedje le az asztalt, mosogasson el, ki porszívózza fel a szobát, ki teregesse fel a mosott ruhákat, ki szedje le a szárítóról, ha jön az eső, ki hozzon a reggelihez a kertből zöld hagymát, ki hámozzon krumplit, ki pucoljon zöldséget, ki lássa el az állatokat, ki hordja be a levágott fát, ki adjon az állatoknak enni. Még felsorolni is sok. Mindenkinek volt a termetéhez, korához, erejéhez mért feladata, és valamire gondja: például arra, hogy megetesse a nyulakat a kutyákat, vagy kivigye a szemetet, ki porszívózzon. Ehhez egy regiment alkalmazott kellene, ha mindebből a munkából a gyerekek nem vennék ki derekasan a részüket. Sok szó esik manapság arról az emberjogi aktivisták részéről, hogy a gyermekeket dolgoztatják. Itt nyoma sem volt a kényszernek. Azt láttam, hogy itt az együtt végzett munkában mindenki örömét leli. Nagy titok miként, de minden bizonnyal szívős háttérmunka lehet mögötte, hogy ezt el lehetett érni.
Ha a nagyobbacska gyermekek egy egész délután segítettek a ribizli szedésben, tudták, hogy este óriási adag ribizli hab lesz a desszert, reggel pedig az asztalon ott lesz a frissen főzött finom dzsem. Fiúk, lányok egyaránt részt vesznek minden munkában, a fiúk is szépen tudnak mosogatni és vasalni, ragyogóan ki tudnak takarítani, és szép rendben állnak a szobák szekrényeiben a gondosan összehajtogatott holmik. Ha a folyósón elindultam, a kanyarban előreengedtek a gyerekek, reggel előre köszöntek, és minden apró gesztust hálásan megköszöntek. Igazából itt mindenki családtagnak érezhette magát, és a gyermekek akként is viselkedtek. Első nap, amikor elmentünk a Kerekek erdőbe kirándulni, csak ámultam, hogy még a kisebbeknek is milyen helyismeretük volt. Tudták, hogy a fűzfák övezte patak melyik szakaszához kell érkezni, hogy éppen ott legyen a palló, ahol a vízen át lehet kelni, a hegyoldal melyik részén kell felfelé kaptatni, hogy túl meredek se legyen, és a kígyók se marjanak meg, hol kell egy kicsit kerülni, hogy az esztena kutyái ne kergessenek meg, hol vannak a jó eprésző helyek, ahol ütközik a nap és már érett szemeket lehet szedni, melyik gomba nem mérges, és a száraz pöfeteget szét lehet és kell rúgni. Először nem értettem, hogy miért gyűjtik meg a kicsi kezükben a szamóca szemeket. Aztán mondták, hogy a tesónak, a nevelő néninek, a kicsiknek szedik, akik nem jöhettek velünk. Később kiegyeztünk, hogy egy üres borvizes üvegbe gyűjtjük az epreszemeket, és otthon majd készítünk habot belőle.
„Adunk mindenkinek belőle” mondták kórusban. Még inkább megerősítették, hogy ők valóban egy nagy család, akik egymással törődnek, és kiveszik a részt a közös tehercipelésben: például a kőfestéshez gyűjtött lapos köveket is segítettek cipelni.
Ittlétem alatt sokszor estem ámulatba, először akkor, amikor hoztam egy halom céges reklámnak szánt színes tollat, ceruzát, nyakba akasztható kulcstartót. és kiürítettem a fűbe a zacskó tartalmát, hogy mind választhassanak. A külsős gyerekek rögtön nekiestek a halomnak, míg az itteniek megvárták, amíg azok végeztek és csak ami maradt, abból vettek.
Döbbenetes volt nézni, hogy a konszolidált hátterű, külsős gyerekek, hogy harácsoltak két kézzel, míg a az otthon állandó lakói s milyen fegyelmezetten viselkedtek. Ilyenkor mindig önként is összehasonlításokat végez az ember a kinti és a benti gyermekek között, amint akkor is, amikor a szomszédos gyergyószentmiklósi Lurkó Parkba kaptak az Otthon gyermekei egy jutalomkirándulást. A játék végén, mindenki ehetett egy fagyit. Az egyik kisgyerek, Botond, amikor megnézte a fagyi árát. Ibi nevelőnőt le akarta beszélni, merthogy a fagyit nagy drágának találta. Közben arra gondoltam, hogy más helyen, hasonló helyzetben a gyermekek azon szoktak alkudozni a szüleikkel, hogy a fagyi három, esetleg négy gombócos legyen és legkevésbé sincsenek az árra tekintettel. 
Összegzés helyett
A gyermekek végig lelkesen festettek velünk: üvegre, fára, kőre. Cserébe mindent megmutattak nekünk: a Kerek erdőt, a HIDEG KÚT FEJE környékbeli kirándulóhelyet, a gombászó és eprésző helyeket, a Kápolnához és a Sóbarlanghoz vezető utat, az istálló összes állatát, a kutyákat, tyúkokat, a kedvenc mesés- és állatos könyveket. Ki-ki azzal villantott egyet, amiben a legjobb volt: a kicsik, hogy már tudnak hintázni egyedül, a nagyobbacska fiúk a hátsó kerékre billentve a biciklit pedáloztak, a lányok , hogy ki tud magasabbra ugrani csavaros fordulattal landolni a kifeszített ugró matracon.
Voltak gesztusok, amik levettek a lábamról: egyik reggel találtam egy csokor frissen szedett virágot a párnámon. Észrevették, hogy szeretem a tücsköt-bogarat, már csak arról is, hogy elsőnek szitakötőt festettem. Kiránduláskor a fűszálakról begyűjtötte Alpár a kezén és hozta nekem a pillangókat és a nagy zöld szöcskét. Boti nekem adta festett követ, a „vizsgamunkáját”, Szabi megmutatta a lovas könyvét, a kicsik az esti mesénél valamennyien: Klementina, Rita, Csilla, Bence és Dávid egyszerre akartak az ölembe ülni, és minden nap megkérdezték, hogy ugye holnap is olvasol nekünk mesét?
Minden bizonnyal a háttérben mindez mögött ott van a jó pásztor, Csaba testvér szellemisége, a belőle áradó hit és szeretet, és az a képesség, hogy odavonzzon a körébe olyan embereket, mint Csergő Hajni, akinek a féltő gondos szeretete kiárad minden egyes gyerekre és csapata egészére: Jóskára, a szakács nénire, a nevelőnőkre, akik mind részei az egésznek, és lelkes egységgé kovácsolják azt a kis közösséget, akik által nap mint nap megtörténik a csoda, és sokkal ragyogóbb a teremtett világ.
 Blénesi Éva

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Ma 2017. július 24. hétfő, Kinga és Kincső napja van. Holnap Kristóf és Jakab napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

A középkori prédikációs stílus

A középkori prédikációs stílussal nem lehet mindenben egyetérteni.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube