Pálffy László

December 9-én szombaton nagy esemény történt kerületünkben, ugyanis édesapámnak sikerült meghívnia templomi közösségünk lelki napjára Böjte Csaba ferences testvért. Már többször szóba kerül otthon személye, mert öcsém, Miklós iskolájával a Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola kórusával már járt Déván, és nagy élményt jelentett neki a Csaba testvérrel történt találkozás.

 A lelki napi tanítás és elmélkedés fő témája a közösség és ebből a megközelítésből a dévaihoz hasonló gyermekotthonok élete. 

Először egy jézusi példát mondott el Csaba testvér, majd elmagyarázta, hogy Jézus nem azt akarja, hogy őt imádjuk, hanem vele együtt közösen induljunk el egymás szeretetében, ezért is ne csak külsőségeiben nyilvánuljon meg hitünk. 

Elmondta azt is, hogy nem vagyunk egyenlők. Ha most azt mondanánk szaladjunk le a Dunáig lennének elsők és utolsók. Vegyük tudomásul, hogy nem azonos talentumokkal születtünk le a világra. 

Ezután megemlítette, hogy a magyar rendkívül igazságvágyó nép, azonban a szeretet fontosabb az igazságnál. Jézus is számon kérhette volna azokban az időkben az igazság égisze alatt tanítványaitól a jelenlétet a szenvedéstörténet során. Feltehetőleg erre Péter, aki már egy korábbi csodánál kijelentette, hogy ő bűnös ember otthagyta volna Jézust. Azonban Jézus másképp cselekedett. Megbocsátott Péternek gyengeségéért, és ez az ember később megalapította a földi egyházat.

Gyakran le kell mondanunk az igazságunkról, hogy magunkhoz vonzzuk az embereket és így hatni tudjunk rájuk, közösséget tudjunk alkotni. Az egyház szeretetből nem pedig igazságból épült. 

Csaba testvér beszélt arról is, hogy a mai nagyszülők olyanok lehetnének, mint egy fa. A madárkák- unokák  nem kalitkában ülnének az ágain, ha akarnak időznek kicsit, de engedni kell kirepülni  őket, nem erőltethető egyik madár sem a maradásra. 

Beszélt arról is, hogy a ferencesek gyakran művelik az úgynevezett rekreációkat. Ezek során jót vacsoráznak, römiznek, kikapcsolódnak. Az effajta közös szórakozás és pihenés során a lélek is feltöltődik, újjászületik.  

Ezek után Csaba testvér ötlete alapján kisebb csoportokra oszlottunk. Ilyenformán kisebb közösségeket alkottunk, jobban megismertük egymást. Beszélgettünk a hallottakról és az ehhez kapcsolódóan felmerült gondolatokról. Minden csoportban volt egy olyan ember, aki Csaba testvér társaságában érkezett Déváról, így sokat megtudhattunk az ottani körülményekről, feladatokról, élményekről. 

A beszélgetés után volt egy hosszabb szünet, mely alatt Csaba testvérnél gyónni lehetett-mondhatom életre szóló élményt jelentett. 

Ezután mi is „rekreációt” végeztünk, megebédeltünk, picit nyújtóztunk, majd örömmel vártuk az előadás folytatását, melyben egy fontos gondolattal kezdtünk foglalkozni.

Az ember számos akadályba ütközik a közösségi együttlét folyamán. Gyakran megítéljük a másikat és ez rengeteg problémát szül. Ehelyett feladatunk az lenne, hogy a másikból kihozzuk a jót. Ekkor Maximilian Kolbe atyát idézte Csaba testvér : „Az a szent aki környezetét szentté teszi.

Erre egy szép példát is mondott.  Egyszer egy náluk amúgy szorgalmasan dolgozó alkoholistát kellett jobb belátásra bírnia. Sikerült elérnie, hogy az illető elvonókúrán vegyen részt, de tudta, hogy az ember nem lesz elég erős a függőség legyőzésére. A dévai árvákkal az alkoholistának 80 levelet küldtek. A gyerekek ezekben az üzenetekben naponta írtak arról, hogy mennyire várják ezt a jóembert haza, és mennyire bíznak benne, hogy sikerül úrrá lennie a gonoszon. Az ember látva, hogy gondolnak rá leszokott az ivásról, törekedett minél jobbá válni. Elmondta Csaba testvér azt is, hogy a középkori keresztények még tudatosan gyakorolták az ilyenfajta erényeket. Erősítették egymást, mert tudták, hogy a jóindulat körbejár, és egyszer mindnyájukat eléri.

Mesélte, hogy közösségükben számtalanszor megfogalmazódik az a mondat, hogy nem gyermekvédelmet, hanem inkább családvédelmet kellene létrehozni. Ő is ezen munkálkodik azzal, hogy magához veszi a szegény gyerekeket, így mintegy mentőhajót akar biztosítani nekik az élet veszélyes vizein. Ezt számos alkalommal elmondja nekik is, valamint hozzáfűzi, hogy ebben a mentőcsónakban nem szabad ugrálni, mert felborul. A „kikötés”- bár mindig szomorú az elválás- 18 éves korban történik. Addigra minden gyereket fel kell vértezni, hogy sikerrel eligazodjon az életben. Természetesen a továbbtanulást is támogatják, de a felnőtté válás pillanatától már teljes önállóságot várnak el gyermekeiktől. 

Elmondta, hogy miért nem fárad ki az adakozásban .Ezt egy nagyon érdekes hasonlattal magyarázta meg. Ha egy kutat sokat mernek, sok vizet is ad, mert a közelben lévő hajszálerek megtisztulnak , amelyik kutat azonban nem merik, abban a felgyülemlett víz megromlik, a kút pedig előbb-utóbb kiszárad.

Zárásképpen a gyertyagyújtás szertartását Csaba testvér celebrálta a hat órás szentmisén.

A lelki nap végeztével úgy éreztem, hogy Csaba testvér lelkületéből én is részesültem.