Ó, egymásba lépő terei a dimenzióknak! A tér formáit játszva löki félre a fény tipográfiája. Ó, csodás, fény-diagrammja a szeretetnek. Csak gyarló földi szemünk hihette, hogy Krisztus a sebekkel azonosítva ismertette föl önmagát.

Turcsány Péter Déván és Szászvároson született versei

Szászvárosi jelenés

(A Ferences kolostor belső kertjében)

Az alsó folyosó esti lámpafénye

a kerengő kertjére kinyílt

ajtón át fölsurran

az emeleti árkád boltíves

könyöklője mögött a falra.

Mária fölvetett fejjel mosolyog,

 

s az előtte játszó gyermek árnya

már-már ölébe szökve –

sudáran és győztesen lép át

ebbe az égi-földi árnyjátékba.

(Ó, egymásba lépő terei a dimenzióknak! A tér formáit játszva löki félre a fény tipográfiája. Ó, csodás, fény-diagrammja a szeretetnek. Csak gyarló földi szemünk hihette, hogy Krisztus a sebekkel azonosítva ismertette föl önmagát. Másról volt Szó: a Diadalmas Máriát hagyta ránk, ölében a mindig és újra újjászülető Gyermekkel.)

2003. május

Fehér madár a templom keresztjén

 

Pál Máriának a Kerengő kertében

 

Emeld, emeljed föl szemed,

a történetek benned lapulnak,

hogy az égiekhez visszatérjenek,

 

a kő, az élet, a föld a tied,

megtartó erős jellemed,

 

a szentlélek tüze – fehér madár

házad tornyára száll,

lobog, lobog tőle minden porcikád,

 

s a hollók titka is tied,

óvatos léptük háztetődön,

s csöpp fejük bólintása

esti óráid vidító társa,

 

és jaj, a tiszta víz, a forrást

fakasztó élet jósága enyhítse

kiszáradt lelkedet!

Emeld, emeljed föl szemed,

a történetek benned lapuhak.,

hogy az égiekhez visszatérjenek!

 

(2003. május 4. Szászváros, a Ferences rend Szent Erzsébet Nevelőotthon kerengőjében)

Májusi tündérfakadás

Vénusz szeme párától csillagos.

Látod, megint, holdtalan most az éj.

A Göncöl falunk fölött

lassan a hegynek indul.

Szőlővirágzás önti el a kerteket,

térdzoknis gyümölcsfák májusi ünneplőben,

barkáját rázza rám a fűz,

baglyok és békák éjjeli kacagása

kíséri léptemet.

Vénusz szeme párától csillagos.

Vissza-visszatérő emlékeit számlálja

bennem a tavasz.

A régen-holtakért, kik nesztelen térnek

nyugodni a szívhez –

ahogy fűszál se rezzen,

csak áll a néma rendben,

ó áhítat

a visszatérő Jézus lábnyomán,

és ontja rám

csillapulni vágyó fájdalma

megszépült illatát a múlt.

Életem csöndes völgyébe gyűlik

mezők tücske, bárány bégetése,

kaszálók simulása.

Ó völgy, dajkáljad csak tovább

visszatérő tavaszaid

tündér-fakadását.