Szalontai gyermekek ajándéka

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Rolunk_irak_kep0229-k.jpgEngedje meg, hogy bemutatkozzam, Bugyinszki Tamásné vagyok Magyarországról. A férjemmel, aki a Békéscsabai Városi Polgárőrség elnöke, már három éve járunk a Nagyszalontai Gyermekotthonába.

Lelkesen segítünk mindenben, amiben csak tudunk. Heti rendszerességgel látogatjuk a gyermekeket, továbbá kapcsolataink, barátaink, ismerőseink által igyekszünk minél több támogatót keresni Önöknek. De nem is ezért írok, ezt csak egy rövid bemutatkozásnak szántam.
Családunkkal Nagy Tisztelői vagyunk az Ön nem mindennapi munkásságának. A Jó Isten Áldja Meg Önt! Azért, amint tesz ezekért a gyermekekért.
Szokásosan minden hét csütörtöki napján útnak indulunk Békéscsabáról a Nagyszalontai gyermekotthonba a férjemmel és két gyermekünkkel.
Nagy meglepetésben volt részünk az elmúlt héten. A gyermekek már vártak minket az otthonhoz közeledve a gépkocsiból láttuk, hogy az utcai nagykapuból egy kislány gyorsan beszalad és értesíti a többieket, hogy megérkeztünk. Amikor beléptünk az ajtón jöttek a lányok és kézen fogva bekísértek minket a lakásba. Majd ezt követően lekapcsolták a világítást és Imola nevelő, Lídia, Erika, Orsi, Anna, Julcsi, Etus, Melinda, Kinga, és Vanessza együtt énekelve köszöntöttek engem születésnapom alkalmából, egy saját sütésű tortával. Nagyon elérzékenyültem, hiszen ezek a gyermekek az Én születésnapomra ilyen nagyszeretettel készültek. Még a saját gyermekeink is meghatódtak a gyermekek jóságán. Ez a pillanat nagyon sokat jelent nekem és erőt ad a további karitatív munkám folytatásához.
Nagyon Köszönöm a Nagyszalontai gyermekeknek, ezt a nem mindennapi ajándékot.
Bugyinszki Tamásné