Bővebben: Magyarországon barangoltak a dévai gyerekekHárom napra a Kazincbarcikai és Edelényi Tankerület látja vendégül a Dévai Szent Ferenc Alapítvány tizenhárom növendékét - tudtuk meg Székelyné Varga Mária tankeületi igazgatótól. A gyerekek a három nap alatt megismerkednek az Edelényi Kastéllyal, a Borsodi Tájházzal, kirándulást tesznek Szendrőbe, megnézik a Nagy Könyvet, és a rudabányi nevezetességeket.

Bővebben: Déva VII. – Motorostúra a Böjte Csaba által felkarolt gyerekek megsegítéséreIdén is megrendezik a Déva Motoros Segélytúrát, ez a hetedik alkalom, hogy erdélyi és magyarországi motorosok jótékonysági túrát szerveznek. 2011 szeptember 17.-én kerül sor a túrára, mindenkit várnak a szervezők.

Bővebben: Vasárnap Karikó ÉvávalA Vasárnap olvasói már jól ismerik Böjte Csabát, az elesett gyermekeket felkaroló erdélyi ferencest, aki nemcsak prédikál, hanem meg is tesz mindent Isten országának beteljesedéséért. Karikó Éva viszont kevésbé, aki pedig az Ablak a Végtelenbe, az Út a Végtelenbe és az Iránytű a Végtelenbe című Böjte könyvek társszerzője.