Meghallani Isten szavát…

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Csaba_testver_kazinkabarack.jpgHálás szeretettel köszönöm a Kazincbarcikai testvéreim jóságát, vendégfogadó szeretetét!! 

Imádságos szeretettel, 

Csaba t.
2017. március 19-én, Nagyböjt harmadik vasárnapján a Szent Család templomban Böjte Csaba ferences szerzetes atya tartotta a nagymisét. A templom zsúfolásig telt az egyházközség híveivel és a környező településekről hozzánk érkező hívőkkel; a falak mentén körben álltak a nem megfelelően korán érkezők.
10.30-kor Csaba atya minden kíséret nélkül, a ferencesek barna csuhájában egyszer csak – senki sem tudja, honnan – megjelent a templomban, térdet hajtott az oltár előtt, majd pár perc múlva már a ministránsokat követve belépett a szentélybe, és elkezdte a szentmisét. Elsőnek immár régi ismerősként, hazaérkezőként köszöntötte a kazincbarcikai híveket, hiszen már többedjére jár egyházközségünkben. Jó volt tőle hallani, hogy milyen gyönyörű is a mi Szent Család templomunk.20170319_103005.jpg
Prédikációját éppen Szent József napján tartotta, és így mondanivalójának indításakor Szent Józsefet hozta példának, akinek volt bátorsága meghallani Isten szavát, elhinni a szinte hihetetlent: a Gyermek a Szentlélektől fogant Mária méhében. Csaba atya példaként állította a hívek elé Józsefet, aki teljes szívével képes volt bízni a Mennyei Atyában.
Böjte atya azt a meggyőződését is elmondta prédikációjában, hogy a nagyböjti szent időben az igazi bűnbánat az, ha mindent megteszünk, amit az Isten tőlünk kér. Elmondta, hogy a történelem során sok szép példa van arra, hogy eleink meghallották az isteni kérést, így Szent István királyunk, és felesége Boldog Gizella, akik az őket körülvevő pogány környezetben is fenntartás nélkül bíztak a Mennyei Atya lehetetlennek látszó kérésében. Kiemelte azt, hogy Boldog Gizella bajor hercegkisasszonyként – meghallva Isten hívását – elfogadta a számára ismeretlen országba szóló küldetést, és István királlyal hitszövetségben ezrével építtették fel a Kárpát medencében a hit bástyáit, a templomokat. A mi életünkben is annak kell lennie a legfőbb reménynek, hogy maga az élő Isten vezet bennünket, ezért feltétel nélkül bíznunk kell a Mennyei Atyánkban.
Csaba atya elmondta saját példáját is arról, hogyan fogadta be valamikor a ’90-es évek elején az első árva gyermeket. Elmondta, hogy őt is felkészületlenül érte a hívás, tanácstalanul állt a feladat előtt, és először – mint lehetetlent – el akarta utasítani a szólítást. Majd feltámadt benne a lelkiismeret, és arra gondolt, vajon Isten lehetetlent kér-e tőle vagy sem. Miután a választ megadta, befogadta az első árvát, és „igen”-t mondott az isteni hívásra. Azt mondta azonban: ha a gyermekeket befogadom, nem ketrec leszek számukra, hanem egy nagy fa, amelyre rászállhatnak az ég madarai.
„Hinned kell abban, hogy van felettünk valaki, aki a te nevedet örök szeretettel a tenyerébe írta.” – mondta prédikációja végén Böjte atya, és azt tanácsolta a híveknek, hogy egy jócselekedet megtételekor sohase mérlegeljék, hogy megéri-e vagy sem, csupán a szívükre hallgassanak. A felemelő szentmise végén Vitális Gábor plébános atya köszönte meg Csaba atyának, hogy ismét ellátogatott egyházközségünkbe és a Szent Család templomba.
www.plebania-barcika.hu