Böjte Csabával a szeretetről

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Csaba_testver_DSC_0283.jpgEgy számunkra rendkívüli személy, Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes látogatott a Buzitai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolába. Nekünk, ott tanító pedagógusoknak nem ez volt az első alkalom, hogy találkozhattunk vele. Lassan három éve a nyári szünet első hetében már járt Buzitán, sőt az iskolában is. Ez a mostani látogatás mégis értékesebb volt számunkra, mert tudtuk, hogy a gyerekekkel is találkozik.

Iskolánk diákjai számára nem új dolog az adakozás a jótékonykodás, hiszen évente több alkalommal szervezünk különféle gyűjtéseket: pl. a vakok és gyengénlátók részére, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára. De jótékonykodunk úgy is, hogy nyugdíjas otthonokat, óvodákat látogatunk meg különféle kis műsorokkal.
Így a gyerekek tudják, hogy milyen érzés adni, segítséget nyújtani olyanoknak, akiknek erre szükségük van. Nagy példaképünk Csaba testvér, aki mindannyiunknak példát mutat szeretetből, emberségből, segítségnyújtásból.
Dél körül érkezett iskolánkba, kis csapata kíséretében. Mosollyal az arcán, vidáman, régi ismerősökként üdvözölt minket. Ebéd közben mindenről érdeklődött – a faluról, az iskoláról, a gyerekekről, az emberek megélhetéséről, a hitéletről. Az ezt követő előadást iskolánk próbatermében tartotta, az iskola valamennyi diákja és pedagógusa körében.
A gyerekek boldogan hallgatták, életből vett példái érthetőek és világosak voltak a legkisebbek számára is. Beszéltette is a gyerekeket, s a jó válaszokért kis jutalom járt. Előadásának elmaradhatatlan része volt a remek humor is, amire minden korban és minden helyzetben oly nagy szükség van.
Csaba testvérnek köszönjük a látogatást, a biztató szavakat, a nevelési tanácsokat, amelyek segítségével még szebbé, még élhetőbbé tehetjük környezetünket, iskolánkat, falvainkat!
Fotó: Mohňanský Csilla
www.felvidek.ma