Böjte Csaba Clevelandben a Szent Imre búcsún

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Csaba_testver_DSC_9393.jpgBöjte Csaba főtisztelendő ferences rendi atya, november 5-én Clevelandban  mint ünnepi meghívott vett részt  és koncelebrálta Mezei András atyával közösen a Szent Imre római katolikus templom éves búcsújának ünnepi szentmiséjét.

A templom teljesen megtelt hívőkkel, voltak sokan olyanok is akik állva hallgatták végig a szentmisét, benne Böjte Csaba atya értékes gondolatait. Ez ugyanis kettős ünnep volt, az egyik az a Szent Imre hercegről elnevezett templom éves búcsúja, plusz – a templom újranyitásának ötödik évfordulója.
Böjte atya, a rá annyira jellemző alázattal, közvetlen egyszerűséggel, ugyanakkor végtelen szeretettel és bátorítással e két mozzanat köré építette fel az ünnepi szentmise prédikációját. A bátorságot, mint erényt ecsetelte és párhuzamot vont a fiatal Imre herceg bátorsága, kitartása és a clevelandi Szent Imre templom egyházközösség tagjainak bátorsága és kitartása között. Azzal érvelve, hogy míg Imre herceg bátran vállalta egy egész ország kormányzását, addig a clevelandiek is bátran és rendületlenül kiálltak templomuk újranyitása érdekében.
Természetesen az imádság erejét is szóba hozta Böjte atya a prédikációjában, amikor úgyszintén a Szent Imre templom híveinek kitartó imádsága és a kommunizmus idején elhurcolt bebörtönzött ferences atyák imádsága között vont párhuzamot, rávilágítva az imádság csodálatos erejére.
Beszéde végén az atya a magyar nemzeti összefogás szükségességét szorgalmazta, legyünk bárhol a világon, figyeljünk egymásra, vigyázzuk és ápoljuk a magyarságunkat közösen, erős összefogásban – és fáradtságot nem kímélve minden magyarnak ezen kell munkálkodnia.
A teljes szentmisét a Facebook oldalunkon vissza lehet nézni és természetesen megosztani is meglehet, sőt…,hogy minél több emberhez eljuthassanak Böjte atya egyszerűen nagyszerű gondolatai.
www.bocskairadio.org