Én a stabilitás mellett állok ki

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Csaba_testver_cst-gyerekekkel.jpgEngem a változást ígérő pártok közül egyik sem tudott meggyőzni – mondta a Figyelőnek adott interjúban az éppen 25 éve bejegyzett Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője.

Az interjúban Böjte atya beszámolt arról, hogy nemrég volt Irakban, és látta, mi maradt az Iszlám Állam után. Ezért – mint mondta – még jobban értékeli a nyugalmat, így arra a pártra szavaz majd itthon is, amelyik nyugodt életet biztosít.
„Mindenkit arra biztatok, hogy a lelkiismeretére hallgatva, a nemzet jövőjét szem előtt tartva válasszon” – mondta Böjte Csaba.
Az interjúban természetesen szó esik a határon túli magyarokról. Böjte Csaba szerint nagyon kevés olyan család van, amelyiknek nincs határon túli kötődése. Így szerinte rendkívül rossz üzenet egy párt részéről, ha a határon túliakkal riogat, mert ilyenkor az anyaországiakat is megsérti.
Az atya szerint sok anyaországi fiatal tanul Erdélyben, az alapítványnál is vannak Magyarországról érkezett munkatársai. Ma már, Istennek hála, a trianoni határok átjárhatók, és ha megvan valakinek az állampolgársága, akkor teljes jogú állampolgár, és felelősséget is tud vállalni. Ezt vegye tudomásul minden politikus – mondta.
Böjte Csaba ferences rendi szerzetes azt is elmondta, hogy 2018 nemcsak az általa létrehozott Dévai Szent Ferenc Alapítvány 25. évfordulóját jelenti, hanem a magyar kormány ezt az évet a Kárpát-medencei családok évének is nyilvánította. Szeptember 25-én ez alkalomból a budapesti Sportarénában egy olyan ünnepséget szeretnének tartani, ahová meghívnának mindenkit, aki támogatta őket abban, hogy például hatezer ifjat neveltek fel negyedszázad alatt.
www.hirado.hu