Új helyszínen rendezik meg a Szeretetnapot Győrben

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Csaba_testver_csabagyor18.jpgIdén új helyszínen, a Dunakapu téren rendezi meg a Szeretetnapot a Győri Egyházmegye június 10-én, vasárnap. Az „Adj örömmel!” mottóval meghirdetett jótékonysági kulturális és gasztronómiai fesztivál 10 órakor püspöki szentmisével kezdődik a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban.

A Szeretetnapon jelen lesz Böjte Csaba ferences szerzetes, valamint a dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban élő fiatalok egy kisebb csoportja. A szervezők 11 órától gyermekprogramokkal, Karitász-játszósarokkal, a Tudor Játékcsalád egyedi készítésű táblás stratégiai játékaival, sportbemutatóval és koncertekkel várják az érdeklődőket a Dunakapu téren. A rendezvény bevételét – a hagyományhoz híven – a Győri Egyházmegye a dévai Szent Ferenc Alapítvány javára ajánlja fel.
A Dunakapu téren felállított színpadon 11 óra 15 perckor Veres András győri megyéspüspök, Rózsavölgyi László, Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottságának elnöke, valamint Böjte Csaba OFM köszönti a jelenlévőket.
Ezt követi 11 óra 30 perctől a FaceTeam Akrobatikus Sportszínház kosárlabda-bemutatója, 12 órától a győri Szentlélek-templom ifjúsági zenekarának imádságos dicsőítése. A Vaskakas Bábszínház Bob és Bobek című előadására 13 órakor kerül sor. A Győri Audi ETO KC játékosai által aláírt mezre 15 órától lehet licitálni. A jótékonysági árverés után, 15 óra 30 perctől Vastag Csaba ad koncertet, ezt követően a Friends Big Band zenél.
Az esemény 18 órakor a dévai Szent Ferenc Alapítvány fiataljainak előadásával folytatódik, majd Böjte Csaba OFM elmélkedésével és a Nemadomfel Együttes fellépésével zárul. A részletes program elérhető a gyor.egyhazmegye.hu weboldalon.
A programváltozás jogát a szervezők fenntartják.
Forrás és fotó: Győri Egyházmegye Sajtóirodája
Magyar Kurír

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Olyan jó azt mondani, hogyha fáj is: »Nézd, Uram, itt vagyok, a kezedbe helyezem életemet, nevelj és formálj. Te tudod, hogy mire van szükségem. Dicsőséges szép napokra vagy talán egy kudarcra, betegségre? Legyen áldott a Te szent neved, én bármit elfogadok a kezedből. Ha akarod, dicsőítsd meg gyógyulásommal a Te szent nevedet, de ha úgy látod jónak, mint az aranyat a tűzben, tisztíts meg engem is a kudarcok, a szenvedés, a betegség kohójában.« Hatalmas szabadságot, békét ad, ha valaki tudatosan, nagy-nagy alázattal Isten jóságos, de határozott kezébe meri tenni magát.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Ma 2018. június 23. szombat, Zoltán napja van. Holnap Iván napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Istenbe vetett hitünk

Minél inkább megkopik, elsekélyesedik a Szeretet Istenébe vetett hitünk, annál inkább itt a Földön akarunk valami istenpótlót keresni.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube