A SZERETETET ÁRULTÁK ERDÉLYBEN

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Vegyes_17fotoSomogyiGyorgy-780x521.jpg– Mivel minden koncerthelyszín más volt, és hol egy tornacsarnokban, hol egy otthonban, hol csodaszép templomokban játszottunk, ezért mindig más volt a forgatókönyv is. Csaba testvér szerint nekünk könnyű dolgunk van, mert a szeretetet áruljuk – meséli Várnagy Andrea zongoraművész, aki Böjte Csaba atyával együtt erdélyi turnén járt a Szent Ferenc Alapítvány 25. évfordulója alkalmából.

Várnagy Andrea zongoraművész nemrég tért vissza erdélyi zenei körútjáról, amelyet lányával, Farkas Lilivel és Böjte Csaba atyával közösen tett meg. A művésznő elárulta, hogy a legemlékezetesebb percei azok voltak, amikor a sepsiszentgyörgyi koncert után az egész közönség állva énekelt nekik. „Nagyon boldog vagyok, hogy rögzítettük ezeket a pillanatokat, és édesanyáméktól kezdve nagyon sok ember végigkönnyezte azt a szeretetet, ami ott felénk áradt” – kezdte friss élményeinek beszámolóját a művésznő.
A turnét a Szent Ferenc Alapítvány 25. évfordulójának alkalmából szervezték, Várnagy Andrea és Böjte Csaba mintegy 1966 kilométeren, Petrozsénytől, Nagyszalontán, Nagyváradon, Kolozsváron és Szovátán át Gyergyószentmiklósig több mint kétezer gyerekhez juttatták el a zene és a hit gyógyító erejét.
A közös munkáról, egymás támogatásáról pedig mindannyian lelkesen meséltek: „Életem hatalmas ajándéka volt, hogy Csaba testvérrel közösen utazhattunk. Ez egy csoda volt, és nagyon örülök, hogy Csaba testvér is így élte meg. Ő mondta azt, hogy tudod, művésznő, amikor a nagymamám kalácsot sütött, akkor én mindig szerettem, ha tett bele valamit; ezen a turnén te voltál a mazsola” – mondta a művésznő, amelyre Böjte Csaba atya eképpen reflektált: „Döbbenten olvastam, hogy a Kárpát-medencében átlagosan nyolc percet beszélnek a szülők a gyermekeikkel. Talán ezért is olyan szép, üdítő látni, ahogyan Várnagy Andrea a tizenhat éves lányával, Lilivel a koncert előtt mindent megbeszélve egyeztet, majd egymásra figyelve megtartják az 50-70 perces előadást, és a végén tiszta szívvel meghajolnak az állva tapsoló közönség előtt! Adná az Isten, hogy a szülők a gyermekeikkel merjenek, akarjanak közös célokat kitűzni, és a számukra fontos feladatokat alaposan megbeszélve, mosolyogva, egymás kezét fogva azt jól véghez is vinni.”
Csaba testvér válaszát Farkas Lili, Várnagy Andrea lánya azzal egészítette ki, hogy az ő szereplése csak az utolsó pillanatban dőlt el. ,,Nagyon jólesett, hogy Csaba testvér meghívott azért, hogy a gyerekeknek a zongorázásom példát mutathasson. Már egy éve együtt zongorázunk anyával, és mindketten nagyon élvezzük a közös muzsikálást. Az egész turné élményét örökre megőrzöm, nagyon sok szépet éltem át az egy hét alatt” – mondta a fiatal zongorista.
Kétezer gyerekhez jutott el a zene és a hit gyógyító ereje
A sok kivételes pillanaton kívül pedig még egy csodára alkalmat adott a turné, ugyanis egy árva kisfiút „fogadtak örökbe”, a tizenegy éves gyerek ezentúl minden szünetet Várnagy Andreáékkal tölt. „A gyerekeim is nagyon könnyen összebarátkoztak Benikével, akivel most már az első, közös karácsonyunkra készülünk” – árulta el a művésznő.
Tegnap az Újpesti Rendezvényközpontban az Adventi álmok című koncertjét tartotta meg Várnagy Andrea. A Zenevarázslat misszió – melynek az a célja, hogy a klasszikus zenében rejlő értékeket megmutassa a fiatalabb korosztálynak – pedig folytatódik határon innen és túl. Várnagy Andrea ezúttal Kárpátaljára készül visszatérni, és Csaba testvérrel is több közös terven dolgoznak.
Fotó: Somogyi György
www.magyaridok.hu