Böjte Csaba testvér és az erdélyi árva gyerekek Ferenc pápánál

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Csaba_testver_60005494_10218092477812503_8149419351435378688_n.jpgMájus 8-án, szerdán délelőtt az általános pápai kihallgatáson Böjte Csaba ferences testvér és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány harminc fiatalja egy ajándékkal és egy kéréssel fordultak Ferenc pápához. Egy tradicionális erdélyi ablakot adományoztak a Szentatyának, amelyen a Gyermek Jézus alakja az alapítvány befogadó otthonaiban gondozott 2000 gyermek fotójából rajzolódik ki. Csaba testvér tolmácsolta a gyerekek kérését a pápának: tegye június elsejét a Gyermek Jézus napjává.

 

Az erdélyi árva gyermekek ajándéka Ferenc pápának
Parvuli Dei - Isten Gyermekei. Ablak a “Gyermek Jézus” világára. Ezen a tradicionális erdélyi ablakon át csodáljuk Jézus Krisztust, a teremtett világot, és mondunk Igent az Életre, Isten gyermekeire, a gyermekáldásra, és a legkisebbekre, akik a családi fészektől részben, vagy egészen elsodródtak. Talán a Jóisten is így csodálja mennyei ablakán át a világ megannyi csodáját. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány árva és társadalom peremére szorult gyermekeinek Böjte Csaba ferences testvér és munkatársai nyitották meg az ablakot Isten jóságára, az Élet szeretetére. Csaba testvér több, mint 6000-szer lehajolt a legkisebbekért, akiket az élet az út szélére sodort, befogadta, felnevelte őket, irányt mutatott nekik.
“ Jónak lenni jó! Jót tenni jó! Ítélkezés nélkül a szeretet útján járni! Isten akaratára figyelni. ”
Ezt az alkotást Csaba testvér több, mint negyedszázados gyermekmentő és nevelő tevékenysége iránti hála ihlette, amely jelenleg több, mint 2000 ellátott gyermek arcképéből áll össze. Az alkotás az árva gyermekek ajándéka Ferenc Pápának, akit hálás szívvel, szeretettel és nagy örömmel várnak Csíksomlyón. A gyermekek ajándékát Török Brigitta és Török László, az alapítvány önkéntes támogatóinak ötlete alapján Török Brigitta fotográfus, Nagy Zsolt népi asztalos mester, nevelő és munkatársai, Nagy István Gábor erdélyi népi kovács mester, Szabó Zoltán csíkszenttamási népi fafaragó mester, Povázai György printerieur készítették el.
Interjú Böjte Csaba testvérrel
Az audiencia után Csaba tesvérrel, Szabuly Barbarával és Papp Csongorral beszélgettünk a Szent Péter-téren arról, mit jelentett számukra a találkozás a pápával, hogyan várják a Szentatyát Csíksomlyóra, miért kezdeményezték a Gyermek Jézus ünnepét az egyházban.
A Szent Ferenc Alapítvány története - Böjte Csaba testvér levele Ferenc pápának
1989. decemberében Romániában megdőlt a diktatúra. A társadalmi átalakulások, a meglévő gyárak bezárásával sok ember egyik napról a másikra munkanélkülivé vált. Erdélyben, Hunyad megyében szén- és ércbányák működtek, az ásványi anyagok kitermelése, a komoly kohászati központok egyik napról a másikra ócskavas temetővé váltak. 1992-ben elöljáróim Dévára, e térség központi városába vezényeltek szerzetes társaimmal, hogy az 1949-ben államosított, 1970-es árvíz által elpusztított, elhagyottan álló ferences kolostort visszavegyük. A nehéz időkben sajnos sok család csődbe ment, a gyerekek az utcára kerültek. Szomorú volt látni szentmise végén, hogy a templomból távozó hívek kolduló gyerekek sorfala között hagyják el a templomot! Kezdetben ezeket a gyerekeket csak egy-egy ebédre hívtuk meg, majd szerveztünk számukra egy nyári bentlakó tábort. A gyerekek tábor végén arra kértek, hogy szervezzünk egy éves tábort, melyet mi Istenben bízó lélekkel, az akkor még nagyon erős kommunista ellenszéllel szemben elkezdtünk szervezni. 1993 nyarán, az Erdélyben működő Szent István Provincia engedélyével létrehoztuk a Szent Ferenc Alapítványt, egy jógi személyiséget, melynek a kereteiben elkezdtük Erdély négy egyházmegyéjének a területéről befogadni az utcagyerekeket. Az első években az ateista, kommunista gondolkodású állami szervek nagyon megnehezítették a munkánkat! A kilakoltatás rémétől igazából II. János Pál pápa 1999-ben való látogatása mentette meg a gyermekeinket. A Szentatya kérésére 3 ingatlant adtak vissza a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegyének, melyek közül az egyik a dévai ferences kolostor volt. A hatósággal való együttműködés az évek alatt sokat javult és ahogy javult, egyre több bajban lévő gyereket tudtunk befogadni.
“ Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be. Mk 9,37 ”
Az elmúlt 25 évben több mint 6000 gyermek talált hosszabb-rövidebb időre otthonra, jó szóra, meleg ebédre, tanszerre, ruhára az otthonainkban. Vannak bentlakó és napközi otthonaink, az igényeknek megfelelő ellátást biztosítunk a bajban lévő gyermekeinknek! Jelenleg több mint 50 központban, több mint 2000 gyermeket nevelünk, oktatunk Isten és emberszeretetben. A gyerekeket 7-8 fős "szociális családokban" helyezzük el, egy-egy "nevelőapa", "nevelőanya" felügyelete mellett, aki össze is költözik a gyermekekkel. Szent József nem a test és a vér kívánságából lett a kis Jézus nevelőapja, hanem a mennyei Atya akaratából! Mi is így, "Szent Józsefi" értelemben lettünk, leszünk a gyermekeink nevelőszülei! Sok gyerek kisbabaként került hozzánk és otthonainkban eljutottak oda, hogy főiskolát, egyetemet végezzenek. Többségük 18 éves kor után munkát vállal, családot alapít. Örömmel írhatom le, hogy tudtommal egy gyerekünk sem koldul, mindannyian becsületes munkából élnek! Házainkat világiakkal, köztük néhány ferences világi rendi testvérünkkel működtetjük! A tevékenységünket közadakozásból, gondviselő Istenünk jóságából tartjuk fenn, de mivel a román állam országos gyermekvédelmi hálózatának is a része vagyunk, ezért a gyerekek után állami dotációt is kapunk. Erdély földje több lakossági cserén is átesett, emiatt gyermekeink felmenői etnikai, vallási szempontból nagyon vegyesek. Többnyire magyar, roma és román szülők gyerekei kerülnek hozzánk. Ki nincs megkeresztelve, az keresztségben részesül és szinte száz százalékban római katolikus rítusban elsőáldozók, bérmálkozok is lesznek.
Az elmúlt negyed évszázadban nemcsak azt tapasztaltuk meg, hogy Isten a mi gondviselő mennyei Atyánk akire mindig lehet számítani, hanem azt is, hogy nagyon sok jó ember él ezen a földön! Azt is megtapasztaltuk, hogy jót tenni jó! Jó dolog jónak lenni, szép szóval, türelemmel a szeretet útjára vezetni gyermeket, felnőttet egyaránt.
“ Egy másik erős tapasztalatunk: Isten selejtet nem teremt! ”
Lépésről - lépésre a gyermekeket Krisztus urunk nevelési módszereivel az öntudatos, felnőtt keresztségre lehet vezetni, függetlenül származásától vagy a bőre színétől. Krisztus sürgető szeretetétől vezetve, gyermekeinkből szervezett kórusokkal, színjátszó csoportokkal több száz missziós körutat szerveztünk főleg a Kárpát -medencébe! Az árva gyerekek előadják a műsorukat, mi papok misézünk, elmélkedéseket tartunk, a templomok, színháztermek, stadionok megtelnek emberekkel! A visszajelzések alapján Isten áldása van a munkánkon, eredményes, sikeres a gyermekek missziója! Munkánkat Erdély érseke Dr. Jakubinyi György felügyelete alatt végezzük, a mindenkori provinciálisnak engedelmeskedve!
“ Június 1-én Csíksomlyóra, a Ferenc pápával való találkozóra 1000 gyerekkel készülünk nagy izgalommal. ”
Szívből remélem, hogy egy dallal és a gyermekeink által tervezett, varrt ruhában felöltöztetett Gyermek Jézus szoborral megajándékozhatjuk nagy családunk, az Egyházunk fejét, Ferenc pápát!
Az árva gyermekek kérése Ferenc pápához
Azt tapasztaltam, hogy nemcsak a gyermekeknek vonzó, erőt adó példakép a Gyermek Jézus személye, hanem a megfáradt, sokszor koravén, játszani már nem erőst tudó felnőttek is örömmel fogadják a vidám gyermeklelkületű ünnepeket. Jó látni és tudni, hogy Megváltónk mielőtt komoly prédikációkkal, csodákkal ékeskedő felnőtt életét elkezdte volna, mert és tudott jókedvűen játszani Názáret poros utcáin az emberek fiaival. Milyen csodálatos lehetett egy - egy csendes vacsora a názáreti kis házban? A Mindenhatónak a mindennapi betevőt megköszönő, a gyermek Jézus köré épülő názáreti csendes élet után kiált a világ, és ezt határozottan állítóm még akkor is, ha ezt sokan nem tudják hangosan megfogalmazni!
Kárpát-medencében, Európában, de az egész fejlett világban sajnos az emberek elfordultak az élettől, a gyermekáldástól! Kiszáradtak a családok, egész vidékek válnak "öregotthonná".
“ Társadalmunk ezen sebeire bátorkodom javasolni, hogy egyházunk tegye június elsejét a Gyermek Jézus szép ünnepnapjává! ”
Ahogyan május elseje a munkás Szent József ünnepe lett, vagy ahogyan kegyelmes atyánk elődje Szent II. János Pál pápa február 11-ét a betegek világnapjává tette, úgy kérjük, az árva gyermekek nevében, hogy június 1-ét, a Nemzetközi Gyermeknapot szentelje egyházunk legfőbb elöljárója a legcsodálatosabb gyermek tiszteletére, június elseje legyen a Gyermek Jézus ünnepe az egész világon!
Gyermeki engedelmességgel, Böjte Csaba OFM és a Szent Ferenc Alapítvány több mint 2000 gyermeke!
Gedő Ágnes - Vatikán
www.vaticannews.va