Böjte Csaba jövőt épít, melegítő tüzet rak

Nyomtatás

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány és annak vezetője, Böjte Csaba lassan az egész világon ismertté válik. Az ügy, amelyet a fiatal ferences szerzetes felvállalt, a hátrányos helyzetű családok, különösen pedig a gyerekek pártfogása, segítése mindenütt felkelti a jóérzésű emberek szimpátiáját. Az adományokból pedig újabb napközi otthonok, gyermekotthonok születnek.


Az 1992-es első lépések óta mára több mint 30 napközi otthonban 700-nál több gyerek kap meleg ételt, gondoskodást, szeretetet. Nemrég Csíksomlyón beszélgettünk Böjte Csabával munkájáról, Hargita megyei intézményeiről.

Alapítványunk fő célja az ép, egészséges nagycsaládok támogatása. Szeretnénk megelőzni azokat a problémákat, amelyekkel a családvédelemnek kell foglalkoznia – mondja Böjte Csaba. – De ez sok esetben nem elég, ezért hoztuk létre nyugati mintára a napközi otthonokat, ahol ebédet, tanszereket, ruhát biztosítunk a gyerekeknek, és foglalkozunk velük. Amennyiben ez a támogatás sem elég, a családban a szülők nem tudják ellátni feladataikat, akkor a gyerekeket befogadjuk otthonainkba. Dévától Szárhegyig, Petrozsénytől Nagyszalontáig 12 otthonunk van, és ide kell számítani a kolozsvári egyetemistaotthont, illetve az árkosi anyaotthonunkat is.

Tavaly az Egyesült Államokban tett utazása után az amerikai magyarok adományaiból sikerült Tusnádfürdőn egy szállodát vásárolniuk.

Egy 1700 négyzetméteres, 34 szobás épületről van szó, ahol a szükséges átalakítás után 9 szociális családnak tudunk otthont biztosítani, és lesz benne két szolgálati lakás is. A munkálatok elvégzése után szeptemberben szeretnénk átadni az épületet. Mivel megtapasztaltuk, hogy igenis létezik a szeretet, a december 5. előtti hétvégén szeretnénk felszentelni a tusnádi és az új, kovásznai otthonunkat egyaránt. Hisszük ugyanis, hogy együvé tartozunk, és közösen gyermekágyat, konyhát, ebédlőt tudunk létrehozni. Tehát nemcsak múltja van nemzetünknek, hanem jövője is.

Most, amikor az állami gyermekotthonokat felszámolták és családi gyermekotthonokban igyekeznek elhelyezni a rászoruló gyerekeket, a Szent Ferenc Alapítvány keretében működő nagy központokban hogyan tudnak gondoskodást, szeretetet nyújtani a gyerekeknek?

Minden megyében próbálunk legalább egy otthont kialakítani, hogy a magyar származású árva és nehéz sorsú gyerekek anyanyelvű gyerekvédelmi központokban tanulhassanak. Minden központunkban nyolc- tíz fős családok élnek, a 20–30 gyerek tehát három-négy családban nevelkedik. Ezek a szociális családok egymást segítik, ezért jó, ha egy-egy központban több család van együtt: tanácsokat adhatnak, jó példát mutatnak egymásnak. Egyetlen ágat nem lehet meggyújtani, de ha többet rakunk rakásba, már melegítő tüzet tudunk gyújtani.

Szerző: Takács Éva

Forrás: Hargita Népe