Böjte Csaba a nemzet egységéről

 

 

Inkább együtt lépjünk egy kisebbet, mint külön-külön egy nagyot - üzeni a magyaroknak Böjte Csaba ferences szerzetes. A dévai gyermekotthon alapítója, aki már 2200 gyermekről gondoskodik, úgy véli: ha az újrakezdés bátorsága megvan a nemzetben, miként Jézusban megvolt, akkor nincs erő, ami elpusztíthatná.

- Majdnem kétszáz éve, hogy Kölcsey Ferenc úgy látta: balsors tépi a nemzetet, s ez a nézet azóta is makacsul tartja magát. Az ön leveleiben viszont virágoskertekről, jókívánságokról, hálás szeretetről olvasunk. Hogyan is állunk?

- Ha az álmainkhoz hasonlítjuk a világunkat, akkor a béka feneke alatt vagyunk. De ha az elmúlt ezer évhez viszonyítunk, akkor látszik, hogy soha nem voltak ilyen óriási lehetőségei a magyar nemzetnek, mint ma, akár a lakáskörülményeket, az utazási feltételeket vagy a továbbtanulási lehetőségeket, akár a határon való átkelést nézzük.

- Keresztényi tanítás, hogy mindenben a jót keressük, de a jót meglátni nem könnyű, mert a panasznak hangosabb a hangja.

- Pedig vannak ellenpéldák. Nemrég beszéltem egy férfival, bármilyen nagy székely ember, ő mondta: a testében román szív dobog. Ez szó szerint igaz, mert szívátültetésen esett át Bukarestben. Egy egyszerű postásról van szó, két éve vígan él vele. Szidhatjuk az egészségügyet, de húsz éve álmodni sem lehetett volna ilyen műtétről. Vagy találkoztam egy koldussal, aki levágta a kezét körfűrésszel, belerakta egy nejlonzacskóba, elvitte az orvoshoz, visszavarrták, és működik. A legkisebb gyerekek is olyan információhoz férnek hozzá az interneten, ami harminc-negyven éve, a cenzúrázott világban egy pártelnöknek se sikerült.

- Ezek nagy dolgok, de mégis azt érezzük a szavaiban: érjük be kicsivel is.

- A jövőt nem siránkozással lehet meghódítani, hanem becsületes munkával, és főleg nagy élő hittel, bizalommal. Hihetetlen távlatok vannak előttünk. Mindig azt mondom: már eljutottunk az ötről a hatra, most pedig a hatról a hétre kell eljutni. A kérdés az, le tudjuk-e vetni nyafogó stílusunkat, bölcsen, alázattal tudunk-e tervezni, és bízunk-e Istenben.

- Mint ahogy Csaba testvér bízott: tíz éve a Heti Válasz is beszámolt róla, hogy magyarországi elismerést kapott a dévai gyermekotthon megalapításáért. Azóta 61 helyen nyíltak új otthonok, kollégiumok.

- Akkor, 2001-ben még csak a dévai és a szászvárosi központunk volt meg. Álmodtunk egy iskolát is Déván, de világossá vált, hogy nem fogjuk tudni megépíteni. Sokat vívódtam, s akkor dőlt el, hogy nem iskolát, hanem kollégiumokat, gyermekvédelmi központokat fogunk alapítani. Nekiálltunk, és azóta 63 helyen összesen 2200 gyerekünk van. Hol itt, hol ott misézek, az emberek ilyenkor adományokat adnak. Hálásan megköszönjük, a legkisebb segítség is számít. Milyen pici a hópehely, de ha sok van belőle, egy egész sípályát kitesz. Bennünk, egyszerű, civil emberekben hihetetlen erő van, csak mernünk kell álmodni és összefogni. Úgyhogy ez a tíz év nagyon fontos volt a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és az árva gyerekek életében.

- Közülük több százan magyarigazolványt is kaptak a 2001-es döntésnek köszönhetően. A dokumentumot több mint 900 ezer határon túli váltotta ki. Az árva gyerekeknek miért volt fontos?

- Én is kiváltottam magamnak és több száz gyerekemnek. Amikor vonaton utaztunk vagy múzeumba mentünk, igénybe tudtuk venni a kedvezményt. Volt, hogy elmentünk strandra, megmutattuk az igazolványt, és ingyen beengedtek minket. Lehet, hogy nem kompenzálta a strand vezetőjét a magyar állam, de a gyerekeknek nagy öröm volt, hogy bejutottak. Viszont feszültséget okozott a két ország között.

- Mára megszűnt a feszültség?

- Előrelépést látok minden szempontból. Tíz éve, ha kaptam egy csokor virágot, és a gyerekeimnek haza akartam vinni, a határellenőrzéskor magyarázkodni kellett. Most elfogadhatok egy láda narancsot, és továbbadhatom a gyermekeimnek. Romániában ma már az ateista világban is el tudják fogadni, hogy akarhat jót egy keresztény magyar ember. Bár nem az ő nyelvükön beszél, nem ortodox, ugyanazt az országot akarja építeni.

- "Nem felejtünk! Nem, nem, soha!" - mondták nagyváradi fiatalok a kettős állampolgárságról tartott 2004-es népszavazás után, arra utalva, hogy az MSZP-SZDSZ-kormány a határon túli magyarok ellen kampányolt. Lehet azért mégis felejteni?

- Ha valakit kudarc ér, és állandóan hátrafelé néz, nagyot fog esni. Ha a fociban a csapat kap egy gólt, ne filózzunk azon, ki a hibás, miért kellett, hogy megtörténjen, hanem azon törjük a fejünket, hogyan kerekedjünk felül. Igen, nagy potyagól, vagy még inkább öngól volt, amit az akkori politikusok rúgtak. Azóta sikerült újabb gólokat rúgni, de szerencsére nem a saját hálónkba.

- A magyar parlament például módosította a honosítási törvényt, amely szerint 2011-től egyszerűsített honosítási eljárás keretében lehetnek magyar állampolgárok a határon túliak.

- Nagy dolog ez. Megkérdezték tőlem a gyerekek is: miért jó ez nekünk? Nézzétek - mondom -, ha a szekér elé két lovat fogunk, nem gyorsabban megy? Nagyon szeretném, hogy legyen nekem is és a gyerekeimnek is magyar állampolgárságunk. Az igényemet már beadtam, folyamatban van a papírok intézése. Lassacskán halad a dolog, mert a nyolcórás napi munkaidő alatt állítólag harminc papírt lehet elintézni. De nem hajt minket senki, majd meglesz.

- Romániában ez nem vált ki ellenérzést?

- Román részről most nyugodtabban, emberhez méltó önuralommal el tudják fogadni, hogy mindkét államhoz kötődünk. Ma már megértik, hogy én mind a két helyt otthon vagyok. Tíz éve sok régi beidegződés volt, bizonygatni kellett, hogy jót akarok. Most bátran jöhetek ötletekkel, meghallgatnak, és az elképzeléseket együttműködéssel szépen meg is tudjuk valósítani.

- Ha a nemzet egészét, és különösen a politikai csatákat nézzük, az együttműködés nem az erényünk, sem Magyarországon, sem Erdélyben.

- Pártoskodás mindig volt és lesz is. Ez nem baj, ha mindenki jót akar. Ugyanazt a célt különféle utakon lehet megközelíteni és elérni. A másként gondolkozókra nagy szükség van, mert alternatívákat dolgoznak ki. A torzsalkodás viszont nem vezet eredményre. Szoktam mondani: kár, hogy nincs egy jó nagy Sixtus-kápolna Erdélyben. Amikor ugyanis pápaválasztás van, bezárják oda a bíborosokat. Ott egy hétig torzsalkodhatnak, utána, ha nem sikerült pápát választaniuk, csak kenyeret és vizet kapnak. A kis koplalás segít, hogy belátással bírjanak. Ha pedig a politikusok nem akarnak kompromisszumot? Magyarország a bizonyítéka, hogy a kétharmados eredmény az emberek szívében is meg tud születni. De azt mondom: inkább együtt lépjünk egy kisebbet, mint külön-külön egy nagyot.

- Kölcseyvel kezdtük, zárjuk is vele: ön szerint eljöhet a magyarság számára a megannyi balsors után a várva várt víg esztendő?

- Annyira csodálom Jézusban, hogy újból és újból talpra áll. Heródes már karácsonykor az életére tör, de Jézus nem kapja fel a vizet, nem sértődik meg. Mindig újrakezdi. Virágvasárnap, amikor Jézus bevonult Jeruzsálembe, se Heródes, se Pilátus, se Kajafás nem volt jelen. Visszautasították. Erre nem elmegy, hanem köztük marad. Húsvét hajnalán is azt mondja Mária Magdolnának: menj, szólj a többieknek, találkozunk Galileában, folytatjuk ott, ahol abbahagytuk. Közösségünknek sem szabadna elkeseredni, újra kell kezdeni, ha kell, átdöfött szívvel kell továbbmenni. Ha az újrakezdés bátorsága megvan a népünkben, nincs erő, amely el tudna pusztítani bennünket.

"Az atya minden gyerekről tudja, hány éves, hány testvére van, hova való, hogy került ide. Kit szedtek össze az állomáson a kuka mögül, kit találtak a testvéreivel egy pajtában a metsző téli hidegben, ki sírt koszosan egy teherautó szétmálló karosszériájában, kit felejtettek évekig kórházban. Egy ideig itt kapott menedéket az Iszka című film főszereplője is, aki azóta boldog házasságban él."

(Csaba, a testvér - Vendégségben Déván, Heti Válasz, 2008. december 18.)

Halász Csilla