Parancs és szabadság

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Kiadvanyaink_iranytu-ablak.jpgParancs és szabadság (Magyar Nemzet recenzió)

Harmadszor fut neki Böjte Csaba és Karikó Éva, hogy a kimondott és leírt szó mágikus erejével, a rájuk ruházott hatalomnál fogva hozzátegyék a maguk kicsiny részét a világ és benne az ember boldogulásához. A rájuk ruházott hatalom a szeretet és a tehetség. A kicsiny rész a legtöbb. Isten ajándéka, kegyelme, ő maga, mibennünk. Azzal sáfárkodni, ami Istenből bennünk van, nagy meló, mert hogy ez az élet célja. De mással tölteni az időt nem is nagyon érdemes. Irány a végtelen.
A sorozat első kötetében ablak nyílt a végtelenre, a másodikban az út tárult fel, most a harmadikban az útjelző tábla üzenetei kerülnek sorra. Az Iránytű a végtelenhez (Helikon Kiadó, 2011) című könyv Csaba testvér gondolatait tartalmazza az isteni parancsolatokról. Amelyekkel kapcsolatban, valljuk be, immár ott tartunk, hogy nem is az a legelső kérdés, hogy a hétköznapok súlya alatt roskadozva hányat tartunk be közülük, hanem hogy egyáltalán fel tudnánk-e sorolni azokat fejből. Nézzük hát az isteni top 10-et. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj! Isten nevét hiába ne vedd! Az Úr napját szenteld meg! Atyádat és anyádat tiszteld! Ne ölj! Ne paráználkodj! Ne lopj! Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy! Felebarátod házastársát ne kívánd! Mások tulajdonát ne kívánd!
És most, hogy néztünk egy jót befelé, és az eredményt szánalmasnak találtuk, jöhet az újabb, önfelmentő kérdés. Ezek a parancsolatok, tiltások miként egyeztethetők össze a szabadságról vallott felfogásunkkal? Nos, alsó szinten olyan ez, mint a böjt húsvét előtt, az is önkorlátozás, felajánlás, de milyen jólesik. Örömmel tölt el, hogy megcsináltam. Egy avatottabb ember, Csaba testvér megfogalmazásában: A szeretet és a jóság rabigájában megéreztem a végtelen Isten karjai közé vezető szabadságot. Vagy Weöres Sándor Tíz lépcsőjéből az utolsó: Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.
Kovács Ákos énekes a kötet ajánlásában azt írja, hogy „nem szellemi lényként tekintünk magunkra és másokra, pedig az ember születésétől fogva kettős állampolgár: a Földön él, de az Égbe tartozik”. Ennek megértése és elfogadása a fundamentum. Szent Ágoston szeretetparancsa rávilágít a szeretet korlátlan, totális hatalmára. Szeress és tégy, amit akarsz.
Ez a korlátlan szabadság, a többi illúzió, amiből előbb-utóbb szerencsétlenkedés, tétovaság, céltalan bolyongás lesz. Az Isten persze a tévutakról is viszszavárja az embert, de mennyivel jobb lenne ezeket a kanyarokat megspórolni. Élni. A gyűlölet útján csak halál van. A halottas ingre nem varrnak zsebet. Csaba testvér jelmondatává vált, hogy azt csinálja meg ingyen, amit más pénzért sem. A legkisebbeknek szeretne alázatos kisebb testvére lenni. Ez a ferences lelkület lényege. Ugyanakkor nem lacafacázik, nincs mellébeszélés, egyrészt-másrészt, hiszen az igen legyen igen, a nem pedig nem. Köntörfalazás nélkül beszél akár erőszakról, abortuszról, pedofíliáról, homoszexualitásról, politikai és gazdasági diktatúráról, megrázóan vagy éppen szellemesen.
Szent Pál azt tanácsolja, bármit tesztek, tegyetek mindent Isten dicsőségére. Ez Böjte Csaba gyönyörű útja, akár gyerekekről van szó, vagy éppen szelíd tanításról.
Hegyi Zoltán