20 éves a dévai Szent Ferenc Alapítvány

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_deva_01a.jpg

Háromnapos rendezvénysorozattal ünnepelte ezen a hétvégén húszéves fennállását a Böjte Csaba atya által vezetett dévai Szent Ferenc Alapítvány.

A húszéves évfordulóra meghívást kaptak a gyerekek mellett a jelenlegi és volt házvezetők, munkatársak egész Erdélyből, akik együtt ünnepeltek a Magyarországról, Kárpát-medencéből és Európából is érkező keresztszülőkkel és támogatókkal.
A rendezvénysorozat fénypontja a dévai kultúrotthon nagytermében megtartott szombat délutáni előadás volt, amelyen több mint ötszázan vettek részt. A műsorvezető szerepét Böjte atya töltötte be, aki rendre bemutatta a fellépő gyerekeket és nevelőket, akik verssel, tánccal, népdallal és rockkoncerttel készültek az ünnepi előadásra.
A rendezvény nyitóbeszédét Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke tartotta. „Büszke vagyok és büszkék vagyunk mi, dévaiak és Hunyad megyeiek, hogy itt Déván vált valóra egy álom, amely ma már nemcsak Erdélyben, hanem az egész Kárpát-medencében példaértékű. Büszkék vagyunk, mert az első lépések a legnehezebbek és itt, Déván Csaba atya kezdeményezése az első perctől támogatásra lelt és ezáltal kibontakozhatott. (…) Ebben a zsúfolásig telt teremben mindenki másképp válaszolna, hogy miért vagyunk mi együtt ma délután, az igazi válasz azonban talán az, hogy a szeretet hozott minket össze, az a szeretet, amelyre a gyerekeknek nap mint nap szükségük van és amelyet megkapnak Csaba atyától és munkatársaitól” – fogalmazott ünnepi beszédében Winkler Gyula, majd sok boldog születésnapot kívánt és további sikert az alapítvány tevékenységéhez.
Böjte Csaba a Dévai Szent Ferenc Alapítvány fennállásának 20. évfordulója alkalmából megtartott ünnepi szentmisén
A rendezvényen részt vett és üdvözlő beszédet mondott Schmitt Pál, volt köztársasági elnök és Petru Mărginean, Déva polgármestere.
Csaba testvér és segítői 1993 őszén fogadták be az első gyerekeket a dévai gyermekotthonba, azóta közel 5000 gyereket neveltek, jelenleg 72 településen 2300 gyereket gondoznak a Szent Ferenc Alapítvány keretében.

www.bonumtv.hu