Megkérdeztük Böjte Csabát: bűnös ember-e, aki vagyont gyűjt

b_300_300_16777215_00_images_stories_Roviden_DSC_4352a.jpg„Európának, beleértve Magyarországot, ma nem a szegénység a problémája, hanem a túltápláltság, a jólét” – hökkenti meg az olvasót Böjte Csaba ferences szerzetes az Isten fizesse meg! című kötetben megjelent interjúban.

„A múltkor egy néni felháborodott ezen a gondolatomon. Mondom, nézze, jóasszony, hány pár cipője van? Azt mondja, nem tudja. Kérdem: tíz? Azt mondja, több. Kérdem: húsz? Annál is több. Kérdem, húsz évvel ezelőtt hány volt? Kettő. Kérdem: ha húsz évvel ezelőtt odamentem volna magához, hogy néni, maga milyen szerencsétlen, milyen szegény! Azt mondja: megsértődtem volna. Mondom, most több mint húsz pár cipővel kiáll, és azt mondja, milyen nyomorultak vagyunk. Nem logikus” – fűzi tovább a gondolatot a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója.
Az évente egymillió euróból gazdálkodó gyermekmentő szervezet feje és lelke arról is beszélt: általában a magányos gyereknek kell rengeteg játék. „Nagyobb közösségben, nagycsaládok gyerekeinek nincs szükségük sok lim-lomra. A Szent Ferenc Alapítvány házaiban mindazt meg tudjuk adni a gyerekeknek, ami fontos. Extrákat, drága nyaralásokat, luxus dolgokat meg akkor sem adnék, ha annyi pénzem lenne, mint Krőzusnak. A virágot is túl lehet öntözni: gazdag lesz vízben, de elrohad” – fejti ki a szerzetes.
Böjte Csaba az interjúban arról is beszél: mi az, amiről a mostani élete gazdagságért le kellett mondania, bűnös embernek tartja-e azt, aki vagyont gyűjt, illetve arról: könnyebb-e a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.
www.hetivalasz.hu