Böjte Csaba az Arad megyei Szentpálon

b_300_300_16777215_00_images_stories_Roviden_aradnal.jpgBöjte Csaba ferences szerzetes celebrált szentmisét múlt kedd délután a szentpáli római katolikus templomban.


A köztiszteletnek és nagy népszerűségnek örvendő atya szavaira nemcsak a helybeliek, hanem az Arad megye közeli településein élők is nagy számban voltak kíváncsiak. Csaba testvér látogatására a temesvári Szórvány Alapítvány által tavaly elindított szórványgondnoki szolgálat keretében került sor.
A szentmise szónokaként Böjte Csaba a Szent Család életéből merített, vagyis a gyermek Jézusnak a templomban történt eltűnése történetéből kiindulva, közvetlen, bensőséges hangnemben a maga életével kezdte beszédét.
Miután szerzetes lett és cölibátus fogadalmat tett, döbbent rá, mennyire szereti a gyermekeket, ezért sok gyermekre vágyott. Éppen ezért döntött úgy, hogy felkarolja a sokgyermekes, hátrányos helyzetű családokat, illetve az elhagyott gyermekeket. Mert a mennyei Atya sem véletlenül bízta a világ Megváltójának a titkát az egyszerű, falusi leányra és a jegyesére, akik nem kérdezték, mennyit fizet a gyermekvállalásért, annak a felneveléséért, hanem boldogan tettek eleget a meghívásnak.
Vállalták a küzdelmet érte, viszont azt is tudták: a gyermek, aki nem vállalja a tanulással, az érvényesüléssel járó küzdelmet, a szülőfaluban megélt mindennapos munka, kínlódás nélkül nem válhat teljes értékű emberré. Amikor Mária és József keresték az elveszett Jézust, nem egymást hibáztatták, korholták az eltűnéséért, hanem együtt keresték, amíg meg nem találták. Éppen ezért, nekünk sem szabad félnünk a nehézségektől, a gondoktól, hanem egyetértésben kell vállalnunk, munkára, az életre nevelnünk a gyermekeinket. Nemzetünknek nem szabad arra pazarolnia a szellemi és lelki energiáját, hogy kik a felelősök Mohácsért vagy Trianonért, hanem együtt kell keresnünk az adott helyzetre a megoldást.
Számos, a mindennapi életből vett történettel bizonyította, hogy a magunk és a gyermekeink érvényesülésére, boldogulására a legalkalmasabb hely az őseink véráldozatával megszerzett, megtartott szülőföldünk. Éppen ezért, nem szabad a gyermekeink előtt negatívan ábrázolni a hazai viszonyokat, amelyek elől egyetlen menedék lehet az elvándorlás, aminek következtében azonban elfogyunk, kihal a nemzetünk.
Ehelyett meg kell művelnünk az őseinktől örökölt földet, ami a világ legjobb termőtalaja, minél több gyermeket kell vállalnunk, akiknek itthon is biztosíthatjuk a boldogulásukat, egyben nemzetünknek a megmaradását. Éppen ezért, a Szent Család módjára vállaljuk, keressük a gyermekeinket, akiket a munkára, az életre nevelve, az elvándorolt gyermekeinket hazahívva nem csak a magunk, hanem a nemzetünk jövőjét is megalapozhatjuk itt, a világ legszebb, legtermékenyebb vidékén, a Kárpát-medencében. Mert nemzetünk megmaradásának a záloga a gyermekáldás vállalása.
Hallgassa meg Pataky Lehel Zsolt összeállítását, amely a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában hangzott el:


Az aradihirek.ro és a nyugatijelen.com nyomán