Elment a rózsa itt maradt a tövise...

Nyomtatás
b_300_300_16777215_00_images_stories_10314682_614391758638402_3191671708436935839_n.jpg  Olvassátok el az alábbi szerelmes pár-verset! Dzsalál ad-Dín Rúmí  szufi misztikus filozófus így szerette az Istent! Vajon én mennyire szeretem Teremtő, Megváltó, örök üdvösségre hívó Istenemet?!
Lehet szidni a mohamedánokat, elvakult fanatikus terroristáknak nevezni őket,  de inkább töprengjünk el, vajon az adventi csendben mit érzünk Istenünk iránt? Ha mohamedán testvéreinktől teremtő Istenünk több szeretetet fog kapni mind tőlünk, akkor vajon mit hoz a holnap?
Hiszek a Szeretet  végső győzelmében,
Csaba t.
RUBÁÍK
Sudár Balázs fordításai

A szépségektől csókot veszel...
– szólt kedvesem – Az enyém nem kell?
Aranyat adjak? – kérdem. – Értéktelen.
A lelkemet kéred? – így felelt: – Igen.

Míg a lélek napjának arca fenn ragyog
A szúfi, mint minden porszem, táncolni fog
Azt mondják, a sátán műve ez
E sátán szép. S a léleknek ő a test.

Reám pillant kedvesem.
Zokogok keservesen.
A szóbeszéd szél nekem:
Tüzemet vele gerjesztem.

Míg velem vagy, nem hagy aludni
szerelmem
Ha nem vagy itt, nem hagy nyugodni
keservem
Ó, Istenem! Két napja kerül az álom
S te jól tudod, egyforma mindkét éjjelem.

Ej, kemény szavú! Összetörted szívemet
Méltatlan tán? Miért nem adsz kegyelmet?
Ó, jaj! Édes szád nem szól keményen
sosem
Én hordom magamban keserűségemet...

Szerelmed tüzétől gyúlt a szívem lángra
Szavaid árja ömlött lelkem folyójába
A víz káprázat, a tűz villám volt csupán
A mesének vége. Álom volt talán.

Hajnalban eljött hozzám az, akit
szép arcáért irigyelnek az égiek is.
Tekintetét szívemre szegezte:
S míg eljött a reggel, sírt ő, és sírtam én.
Akkor azt kérdezte:
Kettőnk közül vajon melyikünk szerelmes?

Lelkem! Szíved s szívem közt út halad
Szívem ismeri azt az utat.
Szívem olyan, mint az áttetsző, tiszta víz
Tükrében a holdfény húz vonalat

Jer éjszaka!
Sötéted a titkok útikalauza
Mert idegen szemek elől rejtett.
Szememre álom borult, szívemre szerelem.
Kedvesem szépsége, nézd, mit tett velem.

Múlt éjjel, hasonszőrű legényekkel
A fűbe heveredtünk.
Volt borunk, égett a tűz, szólt a zene.
Bár Te lettél volna ott, más senkise.

Ej pohárnok! Oly bort adj nekem
Mely vizet s földet nem látott sosem
Nem a testem, a szívem beteg
Mire jó a sörbet? Bort adj, bort nekem!

Bűvös tekintetedtől megrészegedtem
Miért küldesz el? Hozzád jöttem
Nem elég nekem, ha ajkam nedvesítem
Szerelmed tengerébe fullassz bele engem

Mi értelem, s nem színes kép,
ki látja azt?
Mi a szív titka, s nem szép beszéd,
ki látja azt?
A világ létezése a világtól nincs messze.
Ki látja azt?
Mit nem tart fogva a lét s a nemlét,
ki látja azt?

Ha szívemet keresem, melletted találom.
Ha lelkemet keresem, hajfürtödben látom.
Ha szomjúságtól űzve a tó fölé hajlok
Tükrében a Te arcod képmását csodálom.

Nincs, ki ne volna ama vágy bolondja
Nincs, ki ne tudna róla
S ha látszik is a boldogság tokja
Őt magát nem látod soha

Halladzs-i Manszur szólt:
Isten vagyok!
Ám addig
Isten útjait
Pillantásával tisztára söpörte
Alábukott önnön
semmisége
tengerébe
Isten vagyok: e tudás gyöngye
feltárult előtte.
Örökre.

Ej, Isten titkainak szent írása:
te vagy az
Ej, a szultán szépségének képe, mása:
te vagy az
Nincs rajtad kívül az, mi a világban létezik
Magadban keresd, mi szíved vágya:
te vagy az

Ej, világ lelke! Én a világot s a lelket
elveszítettem.
Ej hold! Én az eget s a földet elveszítettem
A bort ne a kezembe add, öntsd a számba
Szerelmedtől az utat, mi számhoz vezet,
elveszítettem

Az isteni titkok tárháza: mi vagyunk
A tenger igazgyöngyös árja: mi vagyunk
A holdtól a halig mindenhol ott vagyunk
Aki felül a szultán trónjára: mi vagyunk

Kedvesem ajkai suttogtak valamit
Eszem megbomlott, elhagyta javait
Istenem! Miféle varázsszó lehetett,
hogy szívem kövén otthagyta nyomait?

Mióta a szerelmesekről hallottam
Szívem, lelkem, szemem útjukon
nyugtattam
A szerető s a szerelmes kettő - gondoltam
Ám a kettő egy volt, én kancsalítottam

Ej, te bálvány! Hol lelem pogány
templomod?
Szólt: Összetört szívedben láthatod
Én a Nap vagyok,
csak romok közt járhatok
Ej, mámoros! Legyen a te szíved is romos!

Nem vagy te földből, s vízből való
Más vagy, mint e vándorló sárgolyó
A szív folyó, a lélek az élet vize
De ahol te vagy, róluk sem tud senkise

A szerelmes kóborol, kedvesét keresi
Az aszkéta leborul, Istenét szereti
Egyik inni vágyik, a másik enni akar
Éhség gyötri emezt, azt forró tűz égeti

Mióta megszerettem kedvesem
Sírok, s nem alhat mellettem
Se szomszéd, se idegen
Most, hogy panaszom elfogyott
Szerelmem csak még nagyobb
Mert ha fellobban a tűz
Tüstént eltűnik a füst

A semmi földjéről jövünk, szerelmet
hozunk
Az egység borától fényes éjjel is utunk
A szerelem-hitűeknek nem tiltott e bor
A semmi hajnaláig ettől nedves ajakunk

Okos és megfontolt voltam, mint te
Rá sem néztem a szerelmesekre
De hirtelen
Részeg, bolond és óvatlan lettem
Te azt mondod
Ilyen voltam egész életemben

Nincsen kupánk, se borunk
Mégis vidámak vagyunk
Jóhírünk vagy szégyenünk,
egyként megfelel nekünk
Nem juttok így semmire
Olvassák a fejünkre
Ha eredményre nem lelünk
Az is megfelel nekünk

Jobb, ha te megsebzel, mint más
gyógyszere
Jobb, ha fukar vagy, mint más
száz kegye
Jobb, ha csalfa vagy, mint más
hűsége
Jobb, ha szidalmazol, mint más dicsérete

Elment. Senkinek nem volt szebb kedvese
Elment. Arcát nem felejtem sohase.
Elment. Szívemnek nincsen már
gyógyszere
Elment a rózsa.
Elment, s nekem itt maradt a tövise

Szerelmedet mértem, s megmérettem.
Szerelmed eltörtem, s megtörettem
Éjjel nem alhatom
Nappal nem ehetem
A barátod lettem
s önnön ellenségem

Tegnap éjjel kegyesen eljött hozzám
kedvesem
Kértem az éjt csendesen
Titkunk ne fedd fel sosem
Az éj így felelt nekem:
Nézz körbe figyelmesen
A Nap nálad pihen
A hajnalt honnan vegyem?

Víz vagy te, mi növények vagyunk
Király vagy te, mi szegények vagyunk
Te vagy, ki mondod, mi vagyunk a hangod
Te vagy, ki keresel, hozzánk mért nem
jössz el?

Az ész ellentmondásaid közül nem tud
választani
A vallásigéreteidtől nem tud elszakadni
A tudomány mélységedig nem tud elhatolni
Az aszkézis csapdáidtól nem tud szabadulni

A szerelmes mit tehet mást, alázatot mutat
Éjjelente mit tehet mást, utánad kutat
Ne csodálkozz, ha csókolja hullámos hajad
A bolond mit tehet mást, rázza a láncokat

Igen, kedvesem. A megoldás magától
érkezett
Jött az álom, s elválasztott minket
Aludj nyugodtan, míg én reggelig
Dicsérem álom-zárta szemeid

Szavad szótlanná tett engem
Tetted tétlenné tett engem
Nehogy megfogj engem
Szívem házába futottam
Szívem háza volt a csapda
Raboddá tett engem