A kedves Iringó nevelőnő még Szovátán dolgozott, mikor felkerestek, hogy Isten nevében fogadjunk be három aranyos gyereket. A legkisebbet, a karon ülő babát Oszkárnak hívták!  A kis baba biza nagyon pinduri, beteges legényke volt... Iringó nagy kerek szemekkel nézte a pislákoló életet, én meg biztattam, hogy nyugodtan mondjon igent, mert ő ennél szebb, élőbb "Oszkár díjat" soha senkitől nem fog kapni!! Emlékszem ahogy viccelődve, kacagva, igent mondtunk az Oszkár díjra,  az életre, mely mára szépen megerősödött, felcseperedett! A napokban Torockón jártam, és a nagy legény titokzatosan félrehívott és megajándékozott egy csodaszép rajzzal!! A csatolt kép magáért beszél, s hogy a gyengébb felfogó képességűek is értsék, a szerző a neveket is oda írta: Oszi és Csaba t. kézen fogva mennek a Mennyországba!! Nagyon meghatott ez a kép, mert igazából, ha egyetlen dolgot tehetnék, akkor egészen biztos, hogy kézen fognám a gyermekeimet és szépen, komótosan besétálnánk velük a mennyországba, hogy ott találkozzunk a mi Megváltónkkal, Jézus Krisztussal!!