" Amíg megszokom lassan a gondolatot,
Mekkora ajándék, mit a sors rám hagyott,
Érzem, ahogy megnyugszol, tán elszenderedsz,
Mennyei békédben egyre csak növekedsz.
S mint zajra szomjazó üres, néma termek,
Úgy várlak, hogy végre törd már át a csendet!"
Pál Editkének, kedves lányunknak köszönjük a képet a szép verset és ígérjük, hogy mi imádkozunk érte, hogy egy aranyos, egészséges kisbabával ajándékozza meg öt és kedves férjét a jó Isten!!
Szeretettel,
Csaba t.