Bővebben: Sok éve beszélünk a szakképzés fontosságáról!!Lassan a tervekből Kézdivásárhelyi központtal egy nagyon szép oktatási hálózat bontakozott ki.
A második tanév is célegyenesben van, már a vizsgákra készülnek a képzésre jelentkezők!
Meglátogattam őket, beszéltem a résztvevőkkel, az oktatók, de a diákok is örömüket lelik a munkában!
Szeretettel kérlek, hogy imádkozzatok velünk, hogy Isten áldása kísérje munkánkat!!
Büszke örömmel, 
Csaba t.

Bővebben: BÖJTE CSABA TESTVÉR SZIGETI SZENTMISÉJE A BÉKÉÉRTBöjte Csaba testvér tart szentmisét a békéért a Szentendrei-szigeti Pócsmegyer- Surányban, a Szent István király kápolnában 2024. március 15-én, pénteken 11 órától.
Szertartás előtt Németh Miklós polgármester köszönti az egybegyűlteket. Mise után a Szűz Mária Világ Győzelmes Királynője Lovas Zarándokcsapat vonul fel Chemez Farkas vezetésével, majd Csengő-Tschörner András 1848/49 helyi vonatkozásairól tart előadást, amelyet kettős könyvbemutató követ: Csender Levente író Fényből és sárból – Böjte Csaba élete és Juhos Ferenc A derékba tört fák között című kötetével ismerkedhetnek a jelenlevők. A rendezvény
tiszteletbeli vendége Dallos Gyula örökös magyar díjlovas bajnok, házigazdája Murányi Sándor Olivér író, támogatója a Természet és Irodalom Egyesület.
Mindenkit szeretettel várnak.

Bővebben: Külön szeretettel köszöntlek e szép naponA dévai kolostor előtt nyíló virágokkal és a szentírás nőkről írt gyönyörű gondolataival köszöntöm a lányokat, asszonyokat nők napja alkalmából!
Őszinte szeretettel,
Csaba t. 
A derék asszony dicsérete
Derék asszonyt kicsoda találhat? 
Értéke sokkal drágább az igazgyöngynél.
Ura szívből bízik benne, vagyona el nem fogy.
Egész életén át javát munkálja urának, nem kárát.
Szerez gyapjút és lent, és jókedvűen dolgozik kezével.
Hasonló a kereskedők hajóihoz: távolból is hoz eledelt.
Fölkel még éjjel, ételt ad háza népének, 
és rendelkezést szolgálóinak.
Ha az a szándéka, mezőt vásárol, 
keze munkájával szőlőt telepít.
Megkeményíti derekát, megfeszíti karjait.
Érzi, milyen hasznos tevékenysége, 
éjjel sem alszik el mécsese.
Ügyesen kezeli a guzsalyt, tenyerében tartja az orsót.
Tenyere nyitva van a nyomorult előtt, 
kezét nyújtja a szegénynek.
Nem félti háza népét a hóeséskor sem, 
mert egész háza népe meleg ruhába öltözött.
Színes szőtteseket készít magának, 
lenvászon és bíbor az öltözete.
Férjét jól ismerik a városkapukban, 
ahol az ország véneivel ül együtt.
Finom inget készít, és eladja, övet is ad el a kalmárnak.
Erő és méltóság árad róla, és nevetve néz a holnap elé.
Szája bölcsességre nyílik, és nyelve szeretetre tanít.
Ügyel háza népe dolgaira, nem kenyere a semmittevés.
Fölkelnek előtte fiai, és boldognak mondják, 
ura pedig így dicséri: Sok nő végez derék munkát, 
de te felülmúlod mindegyiket!
Csalóka a báj, mulandó a szépség, 
de az Urat félő asszony dicséretre méltó.
Hadd élvezze munkája gyümölcsét, 
dicsérjék tetteiért minden helyen!
Példabeszédek 31:10-31

Bővebben: Gyerekkori barátokkalGyerekkori barátaim közül néhánnyal találkozhattam a tegnap Csíkszeredába. Újból együtt kacagtunk, viccelődtünk, a múltat felidéztük, de még együtt is imádkoztunk az elöadás végén. Jó volt találkozni  Bodor Károllyal,  Barabás Attilával és Molnár Vilmossal. Őket, de a többi gyerekkori barátomat is Isten drága ajándékának tartom és szeretettel kérem rájuk Teremtőm áldását,  
Csaba t.

Bővebben: Az újra tervezés lehetőségeKorunk egyik legszörnyebb betegsége, a szenvedély betegség, mely az emberi személyiség legértékesebb részét, a szabad akaratot támadja meg. Sokan, köztük a szenvedély betegek védőszentje, Szent Kamill is szép életével bebizonyította, hogy ebből a betegségből is van gyógyulás. Nagycsütörtök, nagypéntek, húsvétvasárnapja a betegségekben szenvedő emberek számára, a reményt jelentik. 
Hiszek az újra tervezés lehetőségében, 
Csaba t.

Bővebben: A Prédikátor Testvérek RendjeA Prédikátor Testvérek Rendje, ismertebb nevén a Domonkos Rend, a mai napon ünnepli Aquinói Szent Tamás halálának 750. évfordulóját! Hálásak vagyunk Istennek, hogy Tamás testvér, rendünk kiváló tehetségű tagja, Szent Domonkost követve életszentségben adta vissza lelkét Teremtőjének! Szent Tamás életműve a teológia és filozófia terén valóban óriási alkotás, de maradandó gyümölcsöt mégis a szentek társaságába lépésével hagyott ránk. Remény ez minden domonkos szerzetes és a rend iránt érdeklődők számára, hogy a domonkos életforma alkalmas a életszentség elérésére! A jó halál kegyelmét adja meg nekünk is a mindenható és irgalmas Isten!