Ferenc pápa szavai az utcára kerültek pasztorációjával foglalkozó szimpózium résztvevőihez

b_300_300_16777215_00_images_stories_Jo_Rendezvenyek_tanulmanyinapok.jpg„Az egyház nem hallgathat, az egyházi intézmények nem hunyhatnak szemet e jelenség, az utcára került gyermekek és nők láttán. Nagyon fontos bevonni a különböző országok keresztény közösségeit azoknak az okoknak a felszámolásába, amelyek a gyermekeket és a nőket arra kényszerítik, hogy az utcán éljenek vagy ott keressék kenyerüket.”

 

Az elmúlt napokban zajlott a Vatikánban az utcára kerültek lelkipásztori ellátásával foglalkozó nemzetközi szimpózium, amelyet az Elvándorlók és Úton Lévők Pápai Tanácsa szervezett. Szeptember 17-én, csütörtökön Ferenc pápa kihallgatáson fogadta a megbeszélés résztvevőit – közli a Vatikáni Rádió.
A tanulmányi napok célja az volt, hogy akciótervet készítsenek válaszként arra a jelenségre, amely a gyermekeket és a nőket, illetve családjaikat utcára kényszeríti. A pápa nagy elismeréssel szólt az utcai pasztorációval foglalkozók tevékenységéről, akik előmozdítják ezen gyermekek és nők emberi méltóságának megőrzését; arra buzdította őket, hogy buzgón és apostoli lendülettel haladjanak előre ezen az úton.
Ferenc pápa megállapította, hogy a jelenség okai között van a közöny, a szegénység, a családi és a társadalmi erőszak, továbbá az emberkereskedelem. Úgy fogalmazott: az utcára kerültek is Isten gyermekei, és ugyanolyanok, mint mi, ugyanolyan jogokkal rendelkeznek. A törvények és a megfelelő struktúrák hiánya is hozzájárul és súlyosbítja az érintettek helyzetét. Hiányzik számukra az igazi család, a nevelés, az egészségügyi ellátás. Kiáltásuk egy olyan társadalmi rendszer ellen szól, amelyet évtizedek óta kritikával illetünk, de nehezen tudunk megváltoztatni az igazságosság kritériumai szerint.
Társadalmaink szégyene ez a helyzet, társadalmainké, amelyek azzal büszkélkednek, hogy modernek, magas kulturális és fejlődési színvonalat értek el. Az elterjedt korrupció és a minden áron való nyereséghez jutás megvonja az ártatlanoktól és a leggyengébbektől a méltósággal teli élet lehetőségét, táplálja az emberkereskedelem bűnét és más igazságtalanságokat, amelyek vállaikra nehezednek. Senki sem maradhat érzéketlen a sürgető igény iránt, hogy védelmezzük a kulturális és gazdasági tényezőktől fenyegetett nők méltóságát! – figyelmeztetett a pápa.
Majd hozzátette: az egyház nem hallgathat, az egyházi intézmények nem hunyhatnak szemet e jelenség, az utcára került gyermekek és nők láttán. Nagyon fontos bevonni a különböző országok keresztény közösségeit azoknak az okoknak a felszámolásába, amelyek a gyermekeket és a nőket arra kényszerítik, hogy az utcán éljenek vagy ott keressék kenyerüket. Az irgalmasság az a legmagasabb rendű cselekedet, amellyel Isten felénk közeledik, és az az út, amely megnyitja a szívet a remény előtt, hogy Isten mindig szeret bennünket.
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

 

Magyar Kurír