A hívek adományából szépül az épület

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Tarsadalom_kollegiumudvarhely.jpgTöbbéves folyamat része a Szent Antalról nevezett ferences kollégium homlokzatának a megújulása – a székelyudvarhelyi ferencesek által használt épület a hívek adományából újul meg. A munkálatokat nem fejezték be teljesen, egy rövid szusszanás és pénzgyűjtés után a felújítást jövőben az udvarban és az épületben folytatják.

Az állam által birtokolt épület felújításához önerőből kellett előteremteni a szükséges összeget, ami tulajdonképpen többnyire a hívek kisebb-nagyobb támogatásából jött össze. Több év alatt. De maga a felújítás terve is több éves már, tudatta érdeklődésünkre a ferencesek házfőnöke, fr. Kádár Kristóf. Az 1900-as évek elején, a ferences templom mellé épült kollégium felújításához egyébként tavaly kezdtek hozzá, első lépésben a régi nyílászárókat cserélték ki, amit idén az épület hátsó részén folytattak, ezt követte a homlokzat újrafestése – magyarázta a sorrendet a házfőnök.
– Nagyon hullott már a vakolat, emiatt életveszélyes volt itt az épület előtt közlekedni. A munkálatokat két hónap alatt sikerült befejezni, most egy szusszanásra megállunk, hogy egy kis pénzt szerezzünk – magyarázta Kristóf testvér, aki hozzátette, a felújítás jövőben az épület udvar felőli részével folytatódik. Itt is eltűnik a múlt rendszerből maradt halványpiros szín, és visszaállítják az épület eredeti színét. Illetve az ahhoz leginkább hasonló árnyalatot – az elmúlt száz évben ugyanis többször is újrafestették az épületet, mindannyiszor más színűre.
A ferencesek udvarhelyi vezetője hozzátette, a múlt rendszer nyomai másban is meglátszanak, a nyílászárók alatt található rombuszokban például most egy-egy kereszt látható, erről azonban addig ők sem tudtak, míg a munkások el nem kezdték letisztítani az épület felületét. A kereszteket a kommunisták gondosan, vakolattal takarták el. Változás egyébként a korábbi állapotokhoz képest – ami egyébként nem a felújítás során derült ki, de ezután lett szembetűnőbb –, hogy az épület homlokzatán nem az eredeti Szent Antal szobor áll. A ferencesek vezetője szerint ezt 1989. és 200. között cserélhették ki, abban az évtizedben, amikor a ferencesek nem teljesítettek szolgálatot Székelyudvarhelyen.
– Örülünk, hogy a mi épületünk is valahogy kinéz, végül is elég nehezen indult az egész. Hosszú egyeztetésekre volt szükség a műemlékvédelemmel is – avatott be fr. Kádár Kristóf, aki elmondta, a szakemberek jóváhagyására azért volt szükségük, mert a régi nyílászárókat hőszigetelt nyílászárókra akarták cserélni.
– Nagyon tönkre voltak menve az ablakok, nem zártak rendesen. Ha valahova el voltunk utazva, és nem volt itt senki, akkor azon aggódtunk, hogy csapós eső ne jöjjön, mert csorgott be a víz. Egy alkalommal például valósággal vedrekkel, felmosókkal futkostunk körbe, lentről fel, majd vissza – indokolta az ablakcserét a házfőnök. – A fa sokkal drágább, és sokkal több idő lett volna. Úgy láttuk jónak, hogy ha egy lehetőség van, akkor cseréljük – válaszolta Kristóf testvér, hogy miért ragaszkodtak a pvc nyílászárókhoz. A házfőnök egyébként hangsúlyozta, az ablakok követik az eredeti ablakok stílusjegyeit, egy régi ablakot pedig meghagytak, hogy az érdeklődők számára is látható legyen, milyen ablakok voltak egykoron az épületen.
Más tulajdonát tatarozzák
A ferencesek kollégiuma sem úszta meg egyébként az államosítást, sőt az épület még mindig az állam tulajdona – tudtuk meg fr. Kádár Kristóftól aki hozzátette, „már kétszer” kérték vissza, és mindannyiszor azt a választ kapták, hogy „ott van az asztalon még vagy hat másik kéréssel, csak jóvá kellene hagyni.”
– Ennek van már három éve. Még mindig reménykedünk, hogy ez is megoldódik – tette hozzá a házfőnök.
A további munkálatokról érdeklődve a szerzetes elmondta, átfogóbb belső felújítás ugyan nem indokolt, hisz azokat több átalakítással egyszerre a 2000-es évek elején megejtették, egy meszelést mindenképp terveznek jövőre.
Az ősz folyamán egyébként a helyi polgármesteri hivatal támogatásával megújultak a ferences templom tornyai is, a kollégium felújítását is végző alpinisták ugyanis szeptember folyamán letisztították a tetőbádogot, ahol pedig szükség volt, ott cserélték, vagy pótolták a fedőlemezt.
A székelyudvarhelyi Szent Antal Kollégium
A ferencesek kollégiuma jelenlegi állapotában 2000 óta működik, ekkor kezdeményezte újra a Kolozsváron székelő Szent Istvánról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány, hogy egy tízéves szünet után a ferencesek visszajöjjenek Székelyudvarhelyre. A szerzetesek egyik fontos tevékenysége a templom lelkipásztori ellátása mellett az volt, hogy ismét elindítsák a hajdani kollégiumot a városban. A kollégium elődje egyébként 1916-ban indult, az épület maga 1928-ban készült el az amerikai ferences rend támogatásával.
Az eredeti szándék az volt, hogy a kollégium egyházi iskolává alakuljon, de mire sikerült volna összeállítani a rend tanári karát, arra 1948-ban az épületet utolérte az államosítás, a rend pedig megszüntette tevékenységét. Helyén ezek után az egészségügyi iskola indított képzést.
A kollégiumnak jelenleg 20 fiú lakója van. A házfőnök elmondása szerint a felvételnél tekintettel vannak arra, hogy a fiatalok között vannak-e olyanok, akik a papi vagy szerzetesi hivatás iránt érdeklődők, de a szociálisan hátrányos helyzetű fiatalokat is előnyben részesítik.
Berkeczi Zsolt
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.