100 éve menekítették Kolozsvárra a csíksomlyói Mária-szobrot

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Unnepek_mariasz16.jpgA Kolozsvári Magyar Napok idejére (augusztus 14–21.) Kolozsvárra érkezik a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban 2015-ben bemutatott Mária-kiállítás, amelyre a Csíksomlyói Szűzanya szobrának 500 éves évfordulója alkalmából került sor. Ennek a kiállításnak egy részét néhány kolozsvári vonatkozással kiegészítve tekinthetik meg az érdeklődők. 2016 szeptemberében 100 éve ugyanis annak, hogy az I. világháborús körülmények miatt a Csodatevő Szűz szobrát Csíksomlyóról Kolozsvárra menekítették.

 

A Kisebb Testvérek (Ferencesek) Rendjének Szent István királyról nevezett Erdélyi Rendtartománya által szervezett kiállítást Hegedűs Enikő, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség művészettörténésze nyitja meg 2016. augusztus 13-án, szombaton délután 5 órakor a ferences kolostor refectoriumában. A megnyitó keretében könyvbemutatóra is lesz. Fr. Urbán Erik, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója Mohay Tamásnak, az ELTE néprajzkutatójának az erdélyi ferences rendtartomány kiadásában idén megjelent munkáját mutatja be, amelynek címe:
Istennek kincses tárháza, mely a csíksomlyai csudálatos Szűz Mária szent képénél rég üdőtől fogva osztogattatik. Gyűjteménye P. Losteiner Leonárdnak.
A Mária-kiállítás a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt naponta délelőtt 11 és délután 5 óra között lesz látogatható.
Borsodi L. László
ferences sajtóreferens
Képaláírás:
Kép: A Mária-kiállítás plakátja