Merjünk bemenni a pályára

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Csaba_testver_bojtecsabamno.jpgA politikusok mellett az emberek dolga is megoldani a problémákat – mondta el a Heti Válasznak adott interjúban Böjte Csaba. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője április 6-án egy olyan pártra teszi az ikszet, amelyik a legközelebb áll a keresztény értékekhez.

 
A ferences szerzetes beszélt arról is: érthetetlen számára a baloldal harcos ateizmusa.
Fontos szerepük van benne, de nem csak a politikusok dolga, hogy megoldják az emberek dolgait Böjte Csaba szerint. A Heti Válasznak úgy fogalmazott, arra biztatja az embereket, „ne üljenek a kispadon, hanem merjenek bemenni a pályára”.
Nálunk is pattog a labda
Azzal kapcsolatban, hogy a magyar állampolgárság 2013. decemberi átvételekor Mile Lajos LMP-s képviselő és Szili Katalin volt szocialista politikus méltatta a munkáját, valamint Mesterházy Attila, az MSZP pártelnöke bocsánatot kért a 2004. december 5-i „nem” miatt, azt mondta, eltűnnek a kétkedő hangok, ha az erdélyi magyarság bebizonyítja: nem teher, hanem áldás a magyar közösségnek. Hangsúlyozta, „nálunk is pattog a labda, hogy az eredményekkel sáfárkodjunk”.
Felidézte annak a gyermekotthonnak kialakított épületnek a történetét, amit a nagyszalontai polgármestertől kapott. Mivel az épület teljes felújítására nem volt pénz, egy román delegáció javaslatára kértek pénzt, amit meg is kaptak. „Bukarestből nemcsak pénzt hoztak, de virágot is” – mondta.
Megoldás, ami által többek leszünk
A román hatóságokkal már megváltozott a viszony, Böjte Csaba a lapnak kiemelte, megértették, ha egy gyerek az utcán nő föl, akkor a társadalomnak kell majd eltartania. Továbbá engedélyt kapott rá, hogy magyar nyelven működő gyermekhálózatot építsen fel. Szerinte ez így van a politikában is, „kell legyen olyan megoldás, ami által mindannyian többek leszünk”.
Böjte Csaba az interjúban beszélt továbbá arról is, hogy egy magyar kire voksolhat Romániában. Emlékeztetett a marosvásárhelyi polgármester döntésére, amit március 10-én a székely szabadság napján hozott, miszerint nem engedélyezte a felvonulást a városban. „Az acsarkodás hova vezet?” – tette fel a kérdést a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője.
Lelkipásztor, nevelő
A szerzetes a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti listájára is felkerülhetett volna, de ezt visszautasította. Ezt a lapnak azzal indokolta, hogy magát nevelőnek, lelkipásztornak tartja, nem politikusnak, még ha része is „nemzetünk nagy fájának”.
Az erdélyi történések, valamint az RMDSZ kapcsán úgy vélekedett, a társadalomban jó lenne, ha nagy áttörések történnének, de „ez talán csak a mennyországban fog bekövetkezni”. Nincs olyan, hogy egyről a tízre jutunk, mondta el, hozzátéve: annak is lehet örvendeni, ha négyről az ötre. Kitért Tőkés Lászlóék Erdélyi Magyar Néppártjára is: meggyőződése, hogy őket is a jó szándék vezérli. Egy demokráciában fontos a vélemények ütköztetése, szögezte le Böjte Csaba.
Egy államnak is egyetlen vágya lehet, hogy felnőtt, önmagukról gondoskodó embereket próbáljon nevelni, ha mindent Bukarestből akarnak dirigálni, akkor az ország versenyképessége romlik, jegyezte meg az autonómiatörekvések kapcsán.
Őket választja Böjte
Szó esett az április 6-i választásokról is, Böjte egy olyan pártra húzza be az ikszet, amelyik a legközelebb áll a keresztény értékekhez, a párbeszédhez, a másik tiszteletéhez, és a békesség megteremtéséhez, s mindezt fölvállalja, azaz „én is fölvállalom”.
Mint rámutatott, Jézus Krisztust tekinthetjük klasszikus értelemben baloldalinak is, mert azt hirdeti, hogy mindannyian testvérek vagyunk, s hogy közösen könnyebb. Böjte Csaba ugyanakkor nem érti a baloldal harcos ateizmusát. – De a baloldali embereket is a Jóisten teremtette, miért ne tudnánk leülni és beszélgetni?

 www.mno.hu

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„…az érett, Isten akarata szerinti kapcsolatokban a másiknak még a hibái is kisimulnak, megszépülnek, kedvessé válnak előttünk.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2024. április 20. szombat, Tivadar napja van. Holnap Konrád és Zelmira napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Szentlélektől fogant

Azért, mert ezzel kapcsolatban nem volt semmi probléma az akkori közösségben.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube