Szolán atya végrendelete!

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szolan_atya_1975_vegrendelete.jpgSzolán atya Gyulán született, de mivel az Erdélyi Ferenc Rendnek volt tagja, fiatalok képzésével volt megbízva, a határok átírása után is hűséges maradt Erdélyhez! A kényszer lakóhelyét Körösbányán jelölték ki és ott is fejezte be életét, ott van eltemetve! A helybeli ortodox pap a temetésén azt mondta, hogy az ő román hívei rendszeresen jártak Solán atya miséjére, annak ellenére, hogy az atya nem tudott románul, de neki nem is kellett tudjon, mert aki rá nézett az Krisztus Urunkat látta benne, és az értette ezt a csodálatos élő evangéliumot!  

 
A boldog emlékű atyát nem csak az egyszerű emberek, de az ő ferences társai, ahogyan ezt Ervin atya, Antal atya is bizonyítja szentnek tartották!! A csatolt  végrendeletét olvasva úgy gondolom, hogy ezen senki nem csodálkozik! Az egész, csak néhány betű, de mekkora szabadság, béke van ezekben a  a sorokban!!
 
Bizalommal imádkozzunk Szolán atyát kérjük, hogy jóságosan járjon közbe értünk!! Csaba t. 

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„…az érett, Isten akarata szerinti kapcsolatokban a másiknak még a hibái is kisimulnak, megszépülnek, kedvessé válnak előttünk.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2024. április 20. szombat, Tivadar napja van. Holnap Konrád és Zelmira napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Szentlélektől fogant

Azért, mert ezzel kapcsolatban nem volt semmi probléma az akkori közösségben.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube