2015. március 3. – Kedd

b_300_300_16777215_00_images_stories_Roviden_10499542_866752983366385_7555502936210931702_o.jpgNem éppen ökumenikus tanítás Jézustól!! Jólneveltségből nem mondja a feketét fehérnek!!  Ezt a nyílt őszinteséget is meg kell tanulnunk a mesterünktől!!
A valódi  szeretet magába foglalja az igazságot is!!

Csaba t. 
2015. március 3. – Kedd
Egy alkalommal  Jézus  e szavakkal  fordult  a néphez  és  tanítványaihoz: „Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg  és tartsatok meg  ezért  mindent,  amit mondanak  nektek,  de  tetteikben  ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze  és helyeznek az emberek  vállára, de maguk  egy ujjal  sem hajlandók  mozdítani rajta.  Amit tesznek,  azért teszik, hogy  lássák őket  az emberek.  Szélesre szabják  imaszíjukat,  és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában  pedig az  első székekbe. Elvárják,  hogy az  emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek  szólítsák őket. Ti ne hívassátok magatokat mesternek,  mert egy a ti Mesteretek,  ti pedig mindnyájan  testvérek  vagytok.  De atyának  se  hívjatok  senkit  a földön, mert  egy a  ti Atyátok,  a mennyei.  És tanítónak  se  hívassátok magatokat, hisz egy a ti  tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb  köztetek, az legyen a többi  szolgája. Aki önmagát  magasztalja, azt megalázzák,  és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”
Mt 23,1-12

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Nagy kérdés, hogy mire épül egy kapcsolat, egy házasság. Ha az anyagi javak megszerzésére, a testi szépségre, a gyönyörökre, a reprezentálásra, akkor homokra épül. Ahogy telnek a hónapok, évek, előbb-utóbb jönnek a viharok, nekizúdulnak a háznak, és romba dönthetik: jön valaki, aki izgalmasabb örömöket tud kínálni, aki szebb, fiatalabb, kívánatosabb, aki érdekesebb e világi célokat tud mutatni, nagyobb jólétet tud nyújtani, és akkor könnyen le lehet térni a hűség és a szeretet útjáról.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Miért van az, hogy....

Jézus Krisztus szenvedett Poncius pilátus alatt , megfeszítették, meghalt és eltemették
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube