2015. március 4. – Szerda

b_300_300_16777215_00_images_stories_Roviden_gyerekboldogsag.jpgMindig mindenki nagyobb akar lenni a másiknál, szeretnénk egymást felülmúlni, ruházkodásban, anyagiakban mindenben! Krisztus ezt a harcot, mi az élet maga nem nullázza le, hanem új Isten akarata szerinti céllal tölti fel!! Azt akarja, hogy mi tudatosan küzdjünk azért, hogy még jobban, még eredményesebben szeressük egymást! Krisztus által elénk állított nemes cél nagyon egyszerű ki tudja a másikat gyermeki egyszerűséggel, tisztasággal, jobban,  nagylelkűen segíteni, bátorítani, kibontakoztatni? Az emberhez méltó egyetlen cél, mely Isten képére, hasonlatosságára alakítja vonásainkat:  ki képes a világunkat jobbá tenni, környezetében élőket megszentelni, kisebb testvéri alázattal a társaiból a jót kiszeretni!?
Tudok, merek, akarjak kisebb testvére lenni társamnak!? Hajrá, ma tudatosan próbáljak Krisztus legalapvetőbb parancsa szerint élni!! 
Csaba t.

2015. március 4. – Szerda
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben magához hívta tizenkét tanítványát  és bizalmasan közölte velük: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az  Emberfiát a főpapok és írástudók kezére adják, halálra ítélik, majd  kiszolgáltatják a pogányoknak,  megcsúfolják,  megostorozzák  és  keresztre  feszítik,  de harmadnapra feltámad.”
Ekkor odalépett  hozzá a  Zebedeus-fiúknak (Jakab  és János  apostoloknak) anyja, fiaival  együtt, és  leborult előtte,  hogy kérjen  valamit.  Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,)  hogy az én két  fiam országodban melletted  üljön: az egyik  jobbodon, a  másik pedig bal oldaladon.” Jézus így  válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy  mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?” „Készek vagyunk!” – felelték. Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét  velem  együtt  kiisszátok  majd.  De  hogy  ki  üljön mellettem jobb és bal felől,  azt nem én döntöm  el. Azok ülnek majd  ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
Amikor a többi  tíz (apostol)  ezt meghallotta,  méltatlankodni kezdett  a testvérpár viselkedése  miatt.  Jézus magához  hívta  őket, és  így  szólt hozzájuk: „Tudjátok,  hogy a  pogányoknál hogyan  hatalmaskodnak a  vezető emberek: akinek  nagyobb a  rangja, érezteti  a hatalmát.  Nálatok ne  így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni,  legyen a szolgátok! És aki  első akar lenni, legyen  a cselédetek! Az  Emberfia sem azért  jött, hogy  neki szolgáljanak,  hanem  hogy  ő  szolgáljon  másoknak,  és  odaadja   életét váltságul mindenkiért.”
Mt 20,17-28

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Nem elég a tudás. Mindent tudhatunk Istenről, a szeretetről, de ha nem kelünk útra, ha nem lépünk a szeretet útjára többet akaró, vágytól vezérelt szívvel, elveszünk. Mit jelent ma úton lenni? Se én, sem más nem látja az egész utat, de mindig felsejlik a következő lépés körvonala.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2024. március 28. csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Isten természetéről nagyon sokat árul el

Karácsony estéjén a pásztorok, majd a napkeleti bölcsek ugyanolyan gyereket láttak, mint bárki más, de hitükkel át tudták ölelni az Istent.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube