Pünkösdi királyválasztás Csíkszentsimonban

b_300_300_16777215_00_images_stories_IMG_2036.jpgIstennek legyen hála szépen beindult Csíkszentsimon határában, a Szent László gyermekvédelmi központban a lovász képző szakoktatás. Már két éve a csíkszentmártoni szakiskolába járnak a nyolc osztályt végzett gyerekeink, hegyi farmerképző és falusi turizmus szakra. Az iskolával egyeztetve folyik a gyermekvédelmi központ udvarán a lovász képzés.
 
2015.május 25-én hétfőn, szeretnénk a kedves vendégeinknek a nagyra nőtt gyermekeink bevonásával egy vetélkedőt szervezni, amelynek keretén belül gyermekeink bemutathatnák felkészültségüket, ügyességüket vendéglátás, főzés, lovaglás területén.
 
Erre a pünkösd hétfőre nagy szeretettel meghívjuk diákjainkkal mindazokat akiknek a ló, a lovász képzés a szívügye! Szeretnénk egy kisebb vetélkedőt is szervezni ezen a napon, a székely lovászoknak! A cél kettős: azt akarjuk, hogy a felnőttek belássanak a mi oktatási központunk életébe, de azt is szeretnénk, hogy a gyerekeink az iskolapadból kilássanak a lovat szerető felnőttek világába! 
 
Program:
09.00 - szentmise a szentsimoni plébánia templomban, melynek keretén belül a keresztség szentségét szeretnénk kiszolgáltatni az otthon meg nem keresztelt lakóinak. 
 
11.00 - a gyermekvédelmi központban felnőtt fiatalok bemutatják tudásukat: lovász mustra, bemutató.
 
11.30 - felnőtt lovas vetélkedő.
 
13.00 - a végzős diákjaink szobáinak meglátogatása, az általuk megterített és feldíszített asztalok zsűrizése, elkészített eledelek megszemlélése és elfogyasztása! Ebéd után eredmény hirdetés! A Pünkösdi király és a legügyesebb végzős diákunk is 100-100 Eurót kap, de a jelenlevők nagylelkűen más díjakra is tehetnek anyagi javaslatot.

15.00 - Vidám, kulturális, sport program a Szent László kollégium udvarán.
Sok-sok szeretettel hívjuk kedves vendégeinket e szép ünnepségünkre. Minden kezdet nehéz, a születő Szent László központ hiszem, hogy lassan kiforrja magát és a most induló rendezvény hagyományt teremt, népünk életerejét, lendületét, bátorságát nem csak bizonyítani, hanem táplálni is fogja. Akár versenyzőként, akár nézőként, mindenkit nagy szeretettel hívunk és várunk Csíkszentsimonba, a Szent László gyermekvédelmi központunkba!

Szeretettel, Csaba t., Kolozsvári Tibi és a gyerekek

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Nem kész férfiakat, nőket kell keresni a mai világban, hanem olyan bimbókat, pelyhes bajuszú legénykéket, pattanásos, szeplős nagylányokat, akik a jóságra, a szeretetre, a törődésre kinyílnak, az évek során kibomlik belőlük az érett férfi, a gondos asszony, akit felületes tekintettel korábban talán nem is lehetett meglátni bennük.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2024. április 18. csütörtök, Andrea és Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Az igazi emberi méltóság

Jézus Krisztusban Isten megmutatta, milyen az igazi emberi méltóság, természetesség, egyszerűség.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube