II. János Pál, a remény diadalma!!

b_300_300_16777215_00_images_stories_DSCF2513.JPGCsodálom II. János Pál pápát, akit oly sokféle nagyon kemény támadás ért. Erkölcsileg, anyagilag, sőt fizikailag is megpróbálták megsemmisíteni! De ő sosem tért le a szeretet, a remény, a bizalom útjáról. Nem más népek, közösségek hibáit emlegette fel, nem ostorozott senkit, hanem a látogatásai során alázattal leborult egy-egy ország földjére, megcsókolta szeretettel és szerényen, a maga és az évezredes egyháza hibáiért, vétkeiért bocsánatot kért. Olyan döbbenetes az a kép, ahogyan egyedül meglátogatja az őt súlyosan megsebző merénylőt, és mint ember az embertársával, négyszemközt elbeszélget vele. Számomra II. János Pál pápa a szeretet és a remény prófétája. Az egyház a boldoggá avatásával kimondta, hogy a nagy pápa útja, a szeretet, az alázat, a jóság útja járható út. Nagy pápánk példájára nekünk is az igazat, a szépet kell nagy-nagy alázattal megfogalmaznunk. Egyetlen helyes lépés bátran, hangosan újból és újból kimondani azokat az értékeket, amelyekben hiszünk, amelyek mellett jó leélni ezt az életet, amelyeket Isten ajándékba adott. Mindazok, akik alázattal, szerény, becsületes kitartó munkával élnek, megtalálják a boldogulást, és az utat a mennyek országa, az örök boldogság felé. Csaba t. 

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Nagy kérdés, hogy mire épül egy kapcsolat, egy házasság. Ha az anyagi javak megszerzésére, a testi szépségre, a gyönyörökre, a reprezentálásra, akkor homokra épül. Ahogy telnek a hónapok, évek, előbb-utóbb jönnek a viharok, nekizúdulnak a háznak, és romba dönthetik: jön valaki, aki izgalmasabb örömöket tud kínálni, aki szebb, fiatalabb, kívánatosabb, aki érdekesebb e világi célokat tud mutatni, nagyobb jólétet tud nyújtani, és akkor könnyen le lehet térni a hűség és a szeretet útjáról.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Miért van az, hogy....

Jézus Krisztus szenvedett Poncius pilátus alatt , megfeszítették, meghalt és eltemették
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube