Erdélyi árvákat látnak vendégül Pécsen

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_erdelyiekpecsen.jpgErdélyből vendégeskednek gyerekek Pécsen ezen a héten. Csizi Péter országgyűlési képviselő is vendégül látta azt a tizenöt árvát, akik a Marosvásárhely melletti Isteni Irgalmasság Gyermekvédelmi Központból érkeztek városunkba.

Egy szabolcsfalui baráti közösség fogadta be pár napra azokat az erdélyi árvákat, akik Böjte Csaba atya egyik alapítványa által fenntartott gyermekvédelmi intézményben élnek. Csizi Péter a mostani látogatásról szólva elmondta, hogy ez a negyedik alkalom, hogy Pécs vendégül lát nehéz sorsú erdélyi gyermekeket, akiket mindig más településről fogadnak, idén Marosvásárhely mellől érkeztek a fiatalok.
– Minden olyan baráti, civil kezdeményezést felkarolunk, ami erősíti városunk jó hírét. Vallom, hogy ilyen programokat a városnak segítenie kell, így a játszótér-felújításoktól kezdve a kutyafuttatók építésén keresztül természetesen egy ilyen akciót is örömmel támogatunk – fogalmazott a pécsi országgyűlési képviselő.
A gyerekeket számos érdekes programmal szórakoztatták a vendéglátók, pénteken a városháza tornyából tekinthették meg a várost, majd Csizi Péter egy belvárosi fagyizás után rendhagyó történelemórát tartott számukra Pécs történetéről, akivel végül a képviselő Jókai téri országgyűlési képviselői irodájában egy civil szervezet segítségével kézműves-foglalkozáson vettek részt.
De az árvák megtekintik az idei augusztus 20-i pécsi rendezvényt is a Dóm téren, hiszen a Magyarok Kenyere ünnep egyik elsődleges célja a határon túli magyarok számára történő adománygyűjtés; a kezdeményezés során beérkezett búza és a belőle őrölt liszt jelentős részét ugyanis Csaba testvér gyermekotthonai számára ajánlották fel idén is.
www.pecsma.hu