„A házasságkötésnél a pap, a násznép csak tanú, a vőlegény a főpap, ő szolgáltatja ki kedvesének a házasság szentségét, és valamilyen módon így maga is szentséggé válik, hisz életével, hűséges szeretetével megszenteli a kedvesét. Természetesen ez fordítva is igaz: a család szentélyében az édesanya főpap, hisz az oltár előtt életre szóló igenje hozza létre a házasság szentségét. Földi élete során jóságával, szeretetével nap mint nap megszenteli férje, gyermeke életét.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Jó lenne, ha a nagyböjt csendjében hosszan gondolnánk életünket, teremtő és megváltó Istenünk szép tervét velünk, családunkkal, de népünkkel is. Az eszmélődés, nem más, mint leereszkedés a lélek csendes mélyére, őszinte szembenézés önmagunkkal. A kegyelem felismerése mindennél fontosabb, mert itt, ezen a szinten születnek életünk alapvető döntései, jó elhatározásai, melyek erőt, lendületet adnak.