Pál Feri - Év végi hálaadás

Category: Közös Értékeink! Hits: 2187

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_23559531_10207792410847443_7561130552073676049_n.jpgValamit lezárunk, s valamit elkezdünk. Hálaadó szándékkal érkeztünk meg, közben pedig nagyon foglalkoztat bennünket, hogy mi Isten akarata, mi Isten terve? Mi Isten szándéka velem? Mi a terve az én életemben? Hogyan akar megnyilatkozni az én életemen keresztül?” Amikor elhangoznak ezek a kérdések, s elkezdődik egy új év, olyan természetszerűen rögtön a jövő felé irányítjuk a tekintetünket, s a gondolataink elkezdik fürkészni azt a kikutathatatlant és bizonyos szempontból leírhatatlant, amit úgy szoktunk megnevezni, hogy „jövő”.

Tulajdonképpen ezelőtt van még egy nagyon fontos dolgunk, és lehetőségünk. Még van néhány óra ebből az évből, ezért rácsodálkozhatunk arra, hogy Istennek nemcsak a jövőre vonatkozóan van terve, hanem van terve a múltunkkal is. Istennek a múltunkra vonatkozóan is sokféle szándéka, terve és akarata van. Milyen nagy dolog, ha mi az Isten szándékát nem csak előrefelé, hanem visszafelé is kutatjuk, és rákérdezünk: „Mondd meg, Istenem, mi a szándékod a múltammal? Mit akarsz, mit tegyek azzal, ami már elmúlt? Hogy akar beépülni az Isten országába és a Te megváltó művedbe az, ami már elmúlt ebben az esztendőben? Mi a szándékod a múltammal?”
Semmiképpen nem szeretnék most ötleteket adni nektek, hogy milyen szándéka lehet Istennek a múltunkra vonatkozóan, mert van még néhány óránk, hogy ezen egy picit elgondolkodjunk, mielőtt átadjuk magunkat a következő évnek. Mindenesetre ha valamit meg tudok fogalmazni magamnak abból, hogy „igen, azt gondolom, Istennek ez a terve, a szándéka, az akarata a múlt már lezárt eseményeivel kapcsolatban”, akkor lehetőségem lesz arra, hogy a múlt dolgait a helyükre tegyem.
Egészen biztos vagyok benne, hogy Istennek van egy egyetemes szándéka mindegyikünk múltjára vonatkozóan, hogy azt a helyére tegyük. Mármost nagy kérdés, hogy az ember múltja hogyan és hol kerül igazán jól a helyére? 
A múltunk egyszerre lezáródott, végérvényes, és maradandó. De ettől még annyi szabadságunk van vele, hogy a helyére rakjuk. Hiába maradandó és végérvényes, mégis a megfelelő helyét keresi Isten országában és talán a mi életünkben és kapcsolatainkban is. De nagy dolog, ha megtaláljuk Isten szándékát a múltunkra vonatkozóan! Ez azt jelenti, hogy a helyére tudjuk tenni.
S abban, hogy a múlt lezártságában és maradandóságában mégis van annyi szabadságunk, hogy azt a helyére tegyük, két dolgot felismerhetünk. Az egyik, hogy az egész múltunkat Isten kezébe ajánlhatjuk. Azért, mert végérvényes és maradandó és a maga természete szerint lezáródott, eljuthatunk oda, hogy azt mondjuk: „Istenem, kérlek téged, ne csak engem tarts a tenyereden, hanem hadd adjam oda neked ezt az esztendőt is. Hadd bízzam rád a múltamat, mert az a te kezedben van a legjobb helyen. A részleteknek pedig majd én igyekszem megtalálni a maga helyét.” 
Ha ez így tud történni, akkor nagyon sajátosan valami felé meg is tudunk nyílni. Ez pedig az, hogy ha a múltunk végérvényes és maradandó, akkor minden pillanatunk végérvényes és maradandó. Éppen ez a pillanat is, amit most megélünk, a következő pillanatban múlt lesz, végérvényes és maradandó. De nagy dolog az, hogy a múlt megtanít bennünket arra, hogy az életünk maradandó, hogy amit az életben teszünk és ahogyan egymás felé fordulunk, annak óriási jelentősége van.
Isten segítsen bennünket abban, hogy az ő tenyerébe tudjuk helyezni magunkat, és most különösen a múltunkat, és ezáltal valamit megsejtsünk abból, hogy mi az ő terve a jövőre vonatkozóan.
(Részlet Pálferi 2010. december 31-i vasárnapi beszédéből.)