„Isten azt szeretné, hogy jókedvű legyen az életünk!”

Category: Rólunk írták - Sajtó Hits: 2377

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Csaba_testver_bojtecsaba19.jpgBöjte Csaba sokat utazik a világban. Amerre jár, nyitott szívvel szemléli a történéseket, és viszi az Evangéliumot, vele együtt pedig a Dévai Szent Ferenc Alapítvány hírét. 2019 februárjában eljött Bécsbe és Bécsújhelyre is. Magával hozott néhány fiatalt, akik az Alapítvány gondozásában nevelkednek.

Szívmelengető volt egy estét velük tölteni. A bécsújhelyi dóm padsorai megteltek, a környéken élő magyarok eljöttek, hogy Csaba testvér szavait hallgassák. A mise utáni szeretetvendégségben arra kértem, bontsa ki a prédikáció bibliai nyitóképét mai nyelven, a mai embernek.
– „Boldog az az ember, aki az Úrban bízik. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa.” Hogyan érthetnénk ezt meg, Csaba testvér, mi lehet a mi életünkben a folyóvíz?
– Az imádság. Orvosi méréseket végeztek, vért vettek a betegektől, rögzítették az eredményeket, majd arra kérték a rokonokat, barátokat, hogy imádkozzanak a betegért. Ezután újra vérvétellel vizsgálták a vér összetevőit, és mérhetően több immunaktív anyagot találtak benne. Ebben a kísérletben tudományos méréssel mutatták meg az imádság erejét.
– Sokszor elhangzik, hogy egészségtelen világban élünk, miközben az egészségnek nyilvánvalóan kultusza van: speciális étrendek, újabbnál újabb mozgásformák hódítanak. Kell-e a testtel ennyit foglalkozni?
– Nem szabad a mai kort szidni és kárhoztatni. Isten országa közel van. Az átlagéletkor pedig, a korábbi időkhöz képest, valóban növekszik. A test a Szentírás szerint a lélek temploma, rendben kell tartanunk.
– Csaba testvér sokat beszél és tanít a derűről. A mai prédikációban is a gyermek Jézus jókedvét állította példaképül. Honnan van az ön jókedve? Tényleg csupán az imádságos élet, az Istennel való személyes kapcsolat a titka?
– Igen, ennyi. A gyerekeknél is azt látom, hogy szomorúan a szorzótábla tanulása sem megy. Borzasan semmi sem megy jobban, mint megfésülködve. Akkor miért ne fésülnénk meg a lelkünket is, mielőtt bármihez hozzáfogunk? Most farsang van, különösen aktuális az üzenet, hogy mindent jókedvvel végezhetünk. Isten azt szeretné, hogy jókedv, tánc legyen az életünk! Fontos egy jókedvű kártyaparti, egy pohár bor melletti beszélgetés!
Nem a mi dolgunk, hogy a világ minden baját a hátunkra vegyük, és nem is tudnánk megoldani. A gyermek Jézus vidámsága kell hogy vezessen bennünket!
– Sokfelé jár a nagyvilágban, magyarokkal is találkozik a Föld sok országában. Milyenek a magyarok? Igaz a „depressziós nemzet” sztereotípia? Képesek a magyar emberek az örömre?
– Minden ember egy csoda. Úgy kell tükörbe néznünk, hogy önmagunkban azt a csodát lássuk, amit Isten teremtett. Abból a jókedvből élhetjük meg ezt a csodát, amelyet a „mennyei GPS”-ünkbe, a lelkiismeretünkbe Isten táplált.
Isten nem teremt selejtet. Csoda a magyar ember, és csoda minden ember a világon.
– Gyakran beszél a család, a közösség fontosságáról és megtartó erejéről. De mit üzen azoknak az egyedülállóknak, magányosaknak, akik vágynak ugyan párkapcsolatra, nagyobb közösségre, de nincs rá lehetőségük?
– Félénk, ijedős lélekkel Isten se tud mit csinálni! Bíznunk kell egymásban, bátornak kell lennünk, hogy emberi kapcsolatokat építsünk. A Szentlélek bátorságot ad a szívünkbe, ezzel a bátorsággal élhetjük meg a kapcsolatainkat is. Sokszor látom a felnőttek bátortalanságát a párkapcsolatra; és figyelem a gyerekek, a kamaszok szerelmét: milyen egyszerű!
Az élethez bátorság kell minden közösségben. Most Ferenc pápa bátorsága miatt örvendezik a szívünk, aki Erdélybe készül.
A szeretet parancsa valójában egyszerű és megvalósítható. A jó Isten azt szeretné, hogy boldogok legyünk és a boldogságban kiteljesedjünk.
– Mit mondana azoknak a fiataloknak, akik még nem döntötték el, merre folytassák az életüket? Mi az, ami segíthet az „életirányt” megtalálni?
– Lisieux-i Szent Teréz példája mutatja, hogy „elmenni szeretni” – és utána döntést hozni, ez mindig működik. Ha a fiatal nem tudja, melyik egyetemre menjen, vagy kétsége van, ezt vagy azt a lányt vegye-e el, akkor jó elmenni egy évre szeretni. Az önkéntes programok erre alkalmat adnak. A szeretet olyan, mint a villanylámpa: a fényénél megvilágosodnak a dolgaink. Hasznos kilépni a mamahotelből, túllépni a komfortzónán, és akár egy öregek otthonában, akár a mi Alapítványunk egyik házában önkéntesként eltölteni egy évet, és így rátalálni az élet irányára, a szeretet parancsára is.
Meghívást is kaptunk, hiszen a Szent Ferenc Alapítvány házainak ajtaja nyitva van a vendégek előtt. Aki megismerkedne a gyerekekkel, részt venne erdélyi programokon, tájékozódhat a magnificat.ro honlapon.
Aki teheti, és indíttatást érez, támogassa anyagilag az árva gyerekek nevelésével foglalkozó Dévai Szent Ferenc Alapítványt:
Magyar Külkereskedelmi Bank
H-1056 Budapest, Váci utca 38.
Swift: MKKB HU HB
Bankszámlaszámaink:
10300002-20145639-00003285
IBAN: HU42-1030-0002-2014-5639-0000-3285
EURO alapú bankszámlánk:
IBAN: HU53-1030-0002-5100-0130-2630-4887
USD alapú bankszámlánk:
IBAN: HU66-1030-0002-2014-5639-4012-0016
Végh-Fodor Mónika
Kép: Páczai Tamás

www.kepmas.hu