Képzeljük el ... 1/2

Nyomtatás
febr9.jpgKépzeljük el a történetet, amikor Keresztelő Szent Jánost lefejezik: Jézus együtt van az apostolokkal, beszélgetnek. Bejön valaki és azt mondja: „Borzasztó dolog történt, most jövök Heródes palotájából, tudod, ott buli van, mint mindig, röhögnek, berúgnak, ledér táncokat jár egy lány, ráadásul a mostohaapja előtt. 
Heródes annyira begerjedt a tánctól, hogy a lánynak megígérte, bármit megad neki, amit kér. Keresztelő János fejét akarta. Jó poén volt ez nekik, felhozta egy katona egy tálon a levágott fejet.”
Mit érezhetett Jézus ebben a pillanatban? Nagyra tartotta Jánost, maga mondta, hogy asszonyok szülöttei között nem volt nagyobb, mint ő, és egy ilyen stupid, értelmetlen,buta gonoszság miatt kellett meghalnia.
Ha minket egy ilyen sokk ér, általában magunkba zárkózunk, duzzogunk, meg vagyunk sértődve, iszonyú haragra lobbanunk, bosszúért lihegünk, nekirontunk a másiknak és azt mondjuk: „Ez nem tűrhető tovább, kész, vége!”