Rendeletben írták elő

Nyomtatás
aug17.jpgKiépítették Magyarországon az Állami Egyházügyi Hivatalt, melynek feladata volt egy besúgóhálózat működtetése, a püspökök, papok megtörése.
Rendeletben írták elő, hogy minden jelentős egyházi hivatal betöltéséhez az állam előzetes hozzájárulása szükséges. A békepapságot nem vállaló fiatal szeminaristák közül sokakat nem engedtek felszentelni.
Jellemző például, hogy a katolikus főosztály utolsó vezetője egy villamoskalauz volt. Ilyen körülmények között a hit csodálatos erejének tartom, hogy a többség mindent feláldozva hűséges maradt Rómához és a független egyházhoz. Mindannyiunknak fejet kell hajtanunk azok előtt, akár papok, akár világiak, akik a sok szenvedés árán is kitartottak a szeretet, a testvéri jóság, az evangélium mellett. Nagyon sokan voltak, neveket azért nem is akarok írni, mert mindegyikükét szívesen felsorolnám. Hetényi Varga Károly az egész életét arra áldozta, hogy ezeknek a hősöknek az élettörténetét összegyűjtse, jó, ha az információinkat nemcsak az ügynökaktákat megszellőztető újságcikkekből vesszük, hanem innen is...