Egy kedves ötven év feletti nővel utaztam, egy elvált asszonnyal, kire ilyenkor karácsony táján még nagyobb súllyal nehezedik a múltja, ezért felkeresett, tanácsot kér!

Elmondta bizalommal, hogy őszinte szerelemből, tiszta szívvel kötött házasságot, mely szavai szerint a férje hibájából tönkre ment. Férje elhagyta, és ő 8 évig egyedül tengette a nyakába szakadt "özvegyi" sorsát. Gyermeke nem volt, szülei meghaltak, magányosan élt, csendesen. Egy kedves kollégája kitartó udvarlására újból megnyitotta szívét és megosztotta életét az őt nagyon szerető férfival. Kapcsolatuk szép, harmonikus, érett korukba most egymásnak mindenben támaszai, vigaszai. Anyagilag, lelkileg, szellemileg kiegészítik egymást, életet jelent a kettőjük közt kialakult őszinte szerelem.

Beszélgetünk! Mint felfakadt csermely vize árad az évtizedekig mélybe zárt fájdalom. Jó keresztény, Istent, egyházat szerető asszony, de azért úgy érzi, hogy nincsen jól így: Nagyon fáj, hogy ő mind elvált asszony, az oltár előtt nem tudja szerelmével megajándékozni azt, ki számára a legfontosabb ezen a földön. Minden bűnre van bocsánat!? Az hogy a férje őt rendszeresen megalázta, összetörte, hogy ő hosszú évekig alázatosan, - ahogy az egyház tanítja  - tűrte, hogy női méltóságát teljesen kifacsarva eldobják, hát az az ő bűne? És ha az övé is a vétek, akkor miért nincs erre a bűnre feloldozás?

Az autó suhan az országúton, némán vezetek, mellettem egy lélek vergődik. Csak ketten vagyunk, én csendben, sokáig hallgatom egy sokat szenvedett őszinte ember vallomását, majd ő is elhallgat. Mit mondhatnék? Hallgatunk!! Majd tétován elkezdek mesélni az egyik kolléganőm férjéről, ki már 7 éve egy másik ember szívével él. Az ő szíve beteg volt, nagyon beteg és végül Bukarestben egy balesetben meghalt fiatalember szívét ajándékozták neki. Nem ő vette el az életet a balesetben összetört embertől, ő csak befogadta a másik ember halálra ítélt szívét. Isten és ember előtt nem követett el bűnt, hisz végül is a balesetben összetört ember szíve őáltala él, és ő meg az eldobott szív által, s mindketten a szorgalmas emberi jóság által, mely évezredes tudást felhasználva gyógyít, szolgál és szeret. Igen, mindaz amink van, tudásunk, tapasztalataink, Isten boldogságra vezető törvényei mind-mind egyetlen célt kell, hogy szolgáljanak, segíteni az életet, élhetővé, fenntarthatóvá tenni, hogy az jótettek gyümölcseiben kibontakozzon, felnőjön oda, hogy a Teremtőjével egy asztalhoz ülhessen!

Egy asszony a férje által megcsalva, összetörve, az út szélére került, s akkor jön egy magányos ember ki lehajol és őt befogadja. Igen, befogadja az érző, szerető szív után vágyó test egy másik ember halálra ítélt szívét. Nem az ők találkozásuk pecsételte meg a házasság sorsát, hisz nyolc év várakozás után mondott ez a nő először igent, a kopogtató szerelemnek.  Találkozásuk életet jelent, új álmokat, terveket, virágzó vállalkozást. Két korosodó ember pajkos, vidám egymásra találása friss lendületet, fényt jelent még az árva gyermekek számára is.

Az autó gurul és én  - mi mást tehetnék - vigasztalom a zokogó nőt, biztatom, hogy tartson ki e külső szemmel "rendezetlennek" nevezett házasságban. Szeresse őszintén, tiszta szívvel tovább is a "férjét" még akkor is, ha a jelenlegi egyházi törvények szerint ez a kapcsolat nem törvényes. Tudom, hogy ők nem gyűlöletből vágták ki a másik ember szívét, hanem mentették a menthetőt. Egészen biztos, hogy az élet Ura mindenkit a saját lelkiismerete szerint fog megítélni azon az utolsó napon, ott ahol egyetlen törvény létezik, a Krisztus által meghirdetett szeretet parancsolata!

Imádságos szeretettel,

Csaba t.
Déva, dec. 28.