Advent második napja: Szent Szegénység!

Kategória: Advent 2015 Találatok: 4691

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_DSC_5859.JPGNagy Szent Teréz is, akárcsak a lelki élet minden komoly mestere, az anyagi javakkal való kapcsolatunk rendezésében látja a tökéletességre vezető út első lépését! Nem hiába mondta a mi Urunk Jézus Krisztus az evangéliumi gazdag ifjúnak, hogy "menj, add el mindenedet és az árát oszd szét a szegények között", mert valóban nem lehet két úrnak szolgálni, nem lehet elindulni a tökéletesség útján, Istent keresni és ugyanakkor az anyagi javakat is gyűjteni! Aki a tökéletesség útjára akar lépni, annak a szent szegénységet kell választania! Ha egy madár szárnyát, még ha arany lánccal is de leterhelik, akkor egészen biztos, hogy nem tud felszállni, felemelkedni, az ő élete csak vánszorgás lesz a föld porában!

A szent szegénység, az evangéliumi egyszerűség nem a fakírok nyomorgása, nem összeszorult fogakkal való szomorkodás, hanem Isten gyermekeinek szabad, boldog élete! Jézus Krisztus az ég madaráról beszél, kinek a gondviselő mennyei Atyja megteríti bőségesen az asztalt, de aki nem gyűjt mohó kapzsisággal olyan kincseket, miket a moly szétrág, s a rozsda megemészt! Ötezer gyermeket fogadtam be, és én annak örvendek ha a gyermekeimnek meg van mindene, ha vidám jókedvvel örvendenek az ajándékaimnak, s ha mindazt mit adni tudok, testvéri szeretettel megosztva élik vidám gyermeki életüket! Egészen biztos, hogy a mennyei Atya is boldog örömmel néz le ránk, ha jó testvérekként, az Ő ajándékait megosztva boldogan élünk itt a földön! A gond a kapzsi mohóságban van, abban, ha mérhetetlen önzőségből olyan dolgokat gyűjtünk amikre nincs is szükségünk, ha a lakásunkat tele rakjuk mindenféle kincsekkel, olyanokkal melyek csak a mi hiúságunkat, beképzeltségünket táplálják! Az Isten adta ajándékokat ha a világunk nem tudja igazságosan elosztani, akkor gyilkos háborúk, erőszakos kegyetlenségek teszik életünket pokollá! Fölösleges aggódni, mert jóságos mennyei Atyánk jól feltarisznyálta világunkat, ha jól beosztjuk, jutni fog mindenkinek bőségesen! Ezért Isten embere örömmel elfogyasztja a maga egyszerű ételét, beszédben, öltözködésben, az otthona berendezésében, egyszóval mindenben tudatosan egyszerűen, visszafogottan éli életét! Lám, Ferenc pápa mikor megválasztották az Egyházunk fejévé és felakarták öltöztetni drága ruhákba, visszautasította, azt mondotta, hogy a karnevál véget ért! Ferenc pápa tudatosan, a maga szerénységében nem költözött be a hatalmas pápai palotába, hanem a Vatikán vendégszobájába ment kopott bakancsában! Igen, ő ma is ugyanazzal az egyszerű réz mellkeresztjével jár, mit akkor kapott mikor segédpüspökké választották, és mégis talán minden idők legnépszerűbb pápája, egymaga képes világtörténelmi súlyú döntéseivel irányt mutatni az emberiségnek! A szegénység, a természetes egyszerűség Ferenc pápa hatalmas gazdagsága, hitelességének a forrása! A külsőségektől, az anyagi kincsektől való függetlenség, az igazi szabadságának végtelen forrása. Ferenc pápa minden gondolatát az emberek elolvassák, isszák és megosztják, de a gazdag palotákban a fényűző életet élő politikusok, bankárok, vagy akár főpapok szava súlytalanok, értéktelenek, bármilyen szépen is csengenek, az emberek meg sem hallgatják!
Advent második napján gondolkozzunk el az anyagi javainkhoz fűződő viszonyunkról. Gondolkozzunk el Nagy Szent Teréz által idézett Szent Klára szavain: A szegénység a legnagyobb kerítés, amely minden ártalomtól megvéd bennünket! Igen, merjünk olyan kerítést építeni a szent szegénységből, mely megvédhet az irigy, kapzsi tolvajoktól, mely házunkat nem elzárt barlanggá, hanem jókedvű vidám emberek találkozó helyévé teszi! Annak idején egy társamnak kölcsön adtam Nagy Szent Teréz egyik könyvét, és ő elvesztette a könyvemet! Rém dühös lettem, mert a kommunizmus idejében, a vallásos könyveket úgy üldözték, keresték, mint ma az elrejtett pokolgépet, és én tudtam, hogy veszteségemet nem tudom pótolni! Bementem a kápolnába, és visszagondolva Teréz tanítására a szent szegénységről, nagyon elszégyelltem magam! Lám, én azt tanulom e könyvekből, hogy az igazi szabadságra vezető út a szent szegénységen keresztül vezet, s most mégis mennyi harag, szomorúság van bennem! Felmentem a szobámba, és nagybetűkkel minden könyvem első lapjára beleírtam, hogy: "Tiéd és mindenkié!" Társaimnak elmondtam, hogy mától fogva az én könyvespolcom az övéké is, bármelyik könyvemet bármikor levehetik, elvihetik mind sajátjukat! Hihetetlen szabadságérzés töltötte el a szívemet, akkor éreztem talán először az igazi evangéliumi gazdagság csodálatos, örömteli izét! Istennek hála azóta számtalanszor megtapasztaltam, hogy igazából az a miénk, amit nagylelkűen oda ajándékozunk!
Krisztus születésének kétezredik évére készülve, felszólítottak, hogy állítsunk valami emléket a nagy jubileumra! Mint dévai plébánosra, akkoriban bízták rám a szászvárosi elnéptelenedett plébániát, csodálatos ingatlan, egy két hektáros 60 öreg diófával belakott kert közepén, csodás ősi templom mellett egy elhanyagoltan is impozáns kolostor épületet! Néztem a város közepén lévő ingatlant, melynek hatalmas kertjét igen jó árban felparcellázva el lehetett volna adni, de az elöljáróimmal egyeztetve úgy döntöttünk, hogy a vidék legkisebbjeinek adjuk oda szeretetből, ingyen, Isten nevében! Karácsony napján nyolc árva gyermeket befogadtunk és a legszebb szobákba beköltöztettük! Csodálatos volt az utcáról befogadott gyermekek jelenlétében a karácsonyi mise, éreztem, hogy most szónélkül talán életem legszebb prédikációját mondom  a kedves híveknek!! Szépen megvacsoráztunk, gyönyörködve megnéztem ahogy jóllakottan ágyba bújnak, és én elindultam vissza Dévára! Emlékszem ahogyan kijöttem a kolostor kapuján és az útról visszanézve láttam a kivilágított épületet, határtalan boldogság, öröm töltötte be a szívemet, megtapasztalhattam azt az evangéliumi boldogságot, mit Jézus Krisztus az érette s az evangéliumért vállalt szegénységért cserében ígért! Büszke voltam a ferences családomra, amiért nem a pénz után nyúlt, hanem nagylelkűen a kolostort az utcagyerekeknek ajándékozta! Sokáig álltam a kivilágított ablakok alatt, és tiszta szívvel imádkoztam, kértem Jézus Krisztust, hogy adjon erőt, ékesszólást, hogy meg tudjam osztani testvéreimmel ezt a csodálatos szabadság érzést, mit csak a nagylelkű ajándékozás, az anyagi javaktól való szabadság érzés adhat nekünk!
Számomra örök iránytű Nagy Szent Teréz csodálatos imája: Ha Isten él benned, több nem kellhet!
Szeretettel, Csaba t.
Kép: Emese az egyik kislány, kit tizenöt évvel ezelőtt Szászvárosra befogadtunk....


II. fejezet:   A szegénység
Elmondja, hogyan kell letenni az anyagi gondokról s hogy mekkora kincs a szegénység.
Ne gondoljátok, nôvéreim, hogy ha nem jártok a világiak kedvében, nem lesz mit ennetek. Biztosítlak, hogy lesz. Sôt inkább soha se próbáljátok meg emberi okosságra alapítani megélhetésteket, mert akkor éhen haltok, s ebben az esetben én azt mondanám, hogy úgy kell nektek. Szegezzétek szemeteket a ti Jegyesetekre: az Ô dolga, hogy titeket ellásson. Ha Ô meg lesz elégedve veletek, akkor azok fognak nektek kénytelen-kelletlen enni adni, akik legkevésbé voltak irányotokban jóindulattal. Hiszen ezt különben már is tapasztaltátok. Ha pedig mindezt megteszitek és mégis éhen találtok halni, akkor én azt mondom: ó mily boldogok a Szent-József-kolostor kármelita nôvérei!
Az Úr szerelmére kérlek, soha se felejtsétek el, hogy ha már lemondtatok minden rendes jövedelemrôl, mondjatok le a megélhetésre vonatkozó gondokról is, mert különben semmit sem ér az egész. Akinek van vagyona, az viselje az ilyen gondokat is; az ő helyzetében ez egészen rendén van, mert ezt az ő hivatása hozza magával; ellenben minálunk az ilyesmi tisztára esztelenség. Másnak vagyonával törődni, részünkről illetéktelen beavatkozás volna olyasmibe, amihez csak az illetőnek van joga. Egyébként a ti gondjaitok úgy sem képesek a másik ember gondolkodását befolyásolni s őt arra indítani, hogy alamizsnát adjon nektek. Éppen azért sokkal jobb, ha ezt a gondot arra hagyjátok, aki Ura úgy a birtoknak, mint a birtokosnak. Az Ő parancsára jöttünk mi ide. Az Ő szavai igazak; ha ég és föld elmúlnak is, az Ő igéi el nem múlnak. Ha tehát hívek maradunk hozzá, soha se féljetek attól, hogy Ő elhagy bennünket. Ha pedig egyik-másik napon nem volna mit ennetek, ez annál nagyobb javatokra lesz. A szentek életüket vesztették el; legyilkolták ôket hitük miatt, s ez a vértanúság mennyire növelte örök dicsôségüket. Micsoda kitűnô vásárt csinálnánk mi is, ha egyszerre mindennel végezhetnénk s élvezhetnôk minden kívánságunk kielégítését mindörökre.
Jegyezzétek meg jól, nôvéreim, amit mondok, mert nagy szükségtek lesz ezekre az elvekre, ha én egyszer meghalok. Azért is hagyom nektek mindezt írásban. Amíg életben vagyok, minduntalan emlékeztetlek rá, mert tapasztalatból tudom, hogy mekkora lelki haszonnal jár. Minél kevesebb a készletünk, annál kevesebb a gondunk. Isten látja lelkemet, hogy nekem rosszabbul esik, ha fölöslegünk van, mintha hiányt szenvedünk. Azt sem tudom, vajon elôfordult-e már ez az utóbbi eset, mert hiszen naponkint tapasztaljuk, hogy mihelyt valamire szükségünk van, az Úr azonnal megadja.
Megcsalnók a világot, ha nem így gondolkoznánk. Tettetnôk a szegénységet, viselnôk annak álarcát, anélkül, hogy lelkileg azok volnánk! Én ezt lelkiismeretbe vágó dolognak tartanám s úgy érezném magamat, mint aki gazdag létére alamizsnát gyűjt. Isten mentsen meg minket az ilyesmitôl! S ha valahol túlságosan aggódnak amiatt, hogy jut-e bőven alamizsna: megeshetik, sôt szokásukká válhatik, hogy olyankor is kéregetnek, amikor nincs is rá szükségük, s esetleg olyan embertől, aki jobban meg van szorulva, mint ôk. Az illetô legalább nem veszít vele, sôt sokat nyer, ha megadja azt az alamizsnát: mi ellenben nagyon is rosszul járnánk. Ne adja Isten, leányaim, hogy ilyesmi megtörténjék! Ha ettôl kellene tartanom, akkor inkább azt szeretném, hogy legyen biztos jövedelmetek. Soha se járjon tehát ilyesmin az eszetek; én ezt az alamizsnát kérem tôletek; adjátok meg nekem az Isten szerelméért. S ha közületek valaki, akár a legutolsó is azt találná valaha észrevenni, hogy ebben a kolostorban más felfogás kezd lábrakapni, emelje fel szavát Isten Ô Szent Felségéhez, s alázatosan figyelmeztesse fônöknőjét, hogy rossz útra tévedt. S valóban, ez az út annyira veszedelmes, hogy rajta az igazi szegénység lassankint teljesen tönkremegy. Én bízom az Úrban, hogy ez nálunk nem lesz így s hogy Ő nem fogja elhagyni az Ő szolgálóit. Ha ez a könyv, amelynek megírására felkértetek engem, nem is érne egyébként semmit, az az egy haszna meglesz, hogy erre a pontra felhívta a figyelmeteket.
Higgyétek el nekem, leányaim, az Úr reátok való tekintetbôl annyira-mennyire megérttette velem a szent szegénységnek értékét. Akik ez utóbbit gyakorolják, szintén meg fogják érteni, de esetleg még sem annyira, mint én, mert én -- annak ellenére, hogy letettem a fogadalmat -- nemcsak hogy nem voltam lelkileg szegény, hanem lelkileg bolond voltam.
A lelki szegénység akkora kincs, hogy magában foglalja e világnak összes javait: felséges nagy uraság az! Azt akarom ezzel mondani, hogy aki minden vagyont megvet, minden vagyon fölött uralkodik. Mit nekem a királyok és nagyurak vagyona, ha nem kívánkozom utána s ha az ô kedvükért a legparányibb olyan dolgot sem vagyok hajlandó megtenni, amivel Istent a legtávolabbról is megbánthatnám? Mit nekem az ô nagy méltóságuk, ha egyszer megértettem, mekkora méltóság a szegény emberé, ha igazán lelkileg szegény? Azt hiszem ugyanis, hogy a méltóság és a pénz majdnem mindig együtt jár s hogy aki méltóságra törekszik, az a pénzt sem veti meg. Aki ellenben utálja a pénzt, az a méltósággal sem törődik sokat. Értsétek meg jól: azt akarom mondani, hogy a méltóság utáni törekvés mindig magában foglal bizonyos érdeklôdést a jövedelem és pénz iránt, mert csodaszámba megy, ha valaki becsülésnek örvend annak ellenére, hogy szegény. Mert az ilyent rendesen kevésbe veszik, bármennyire becsületes legyen is egyébként.
Ellenben az igazi szegénység -- értem azt, amelyet az ember Istenért vállal -- akkora méltóságot foglal magában, hogy nem kell senki elôtt sem meghajtania fejét: Istenen kívül nem kell senkinek sem a kedvét keresnie. S az is igaz, hogy nagyon sok barátja van, bár senkire sem szorul rá. Ezt én tapasztalatból tudom. Mivel azonban annyit írtak már errôl az erényrôl, -- sok olyat is, amit én meg sem értek, nemhogy el tudnék mondani -- s mivel nem akarom annak kitenni, hogy dicséreteimmel lealacsonyítsam, nem mondok róla többet. Különben is csak annyit mondtam, amennyit tapasztalatból tudok, s megvallom, annyira belemelegedtem ebbe a tárgyba, hogy mindeddig észre sem vettem, mirôl beszélek. Minthogy azonban már megírtam, maradjon megírva; feltéve, hogy jól beszéltem.
Egy dolgot kérek. tôletek az Úr szerelmére. A mi címerünk a szent szegénység, mert hiszen a mi szent rendünk alapítása korában szent elődeink oly nagy becsben tartották és annyira ragaszkodtak hozzá, hogy -- amint ezt olyan valaki mondta nekem, aki tudja a dolgot -- egyik napról a másikra nem tettek el semmit. De ha ez így van, tekintve, hogy külsôleg nem vagyunk képesek ezt ilyen szigorúan megtartani: igyekezzünk ezeket az elveket legalább a bensônkben ápolni. Egy-két óra hosszat tart ez az élet, s utána a jutalom végtelen. De ha semmi jutalomra sem volna kilátásunk s ingyen kellene megtennünk azt, amit az Úr nekünk tanácsolt, akkor is megvolna az a nagy elégtételünk, hogy legalább valamiben utánozhattuk Ő Szent Felségét.
Ez a címer legyen tehát mindig a mi zászlónkon! Érvényesüljön nálunk a szegénység mindenben: házainkban, ruházatunkban, szavainkban, főleg azonban gondolkodásunkban. Addig, amíg ehhez tartjátok magatokat, ne féltsétek ebben a házban a szerzetesi életszentséget, mert -- amint Szent Klára mondta -- hatalmas védôfal a szegénység.
Saját szavai szerint, szegénységgel és alázatossággal kívánta mindig körülsáncolni kolostorait. S kétséget sem szenved, hogy a lelkiismeretesen gyakorolt szegénység jobban megôrzi a szerzetesek becsületét és minden egyebét, mint a legpompásabb épületek.
Őrizkedjetek az ilyenektôl, az Isten szerelmére és az Ő Szent Vérére kérlek benneteket! Amennyiben pedig bűn nélkül mondhatom, azt kívánom, hogy amely napon valami fényes, épülettel elkészültök, dűljön össze az egész, s feltéve, hogy valamennyien a kegyelem állapotában vagytok, temessen mindnyájatokat romjai alá. Ezt komolyan mondom s erre igazán kérem Istent. Nagyon csúnya dolog az, leányaim, ha szegény emberek vagyonából nagy házakat építünk. Ne engedje az Úristen, hogy ez nálunk megtörténjék! Ellenkezôleg, legyen a mi házunk mindig mindenben szegény és kicsiny. Utánozzuk ebben legalább annyira- amennyire a mi királyunkat, akinek nem volt más hajléka, mint a betlehemi istálló, amelyben született és a keresztfa, amelyen meghalt.
Ezek a hajlékok pedig ugyancsak nem voltak kényelmesek! Hogy mások nagy kolostorokat építenek, ahhoz nekünk semmi közünk. Az az ő dolguk.
Más a rendeltetésük, s bizonyára szent célok lebegnek szemeik előtt.
Ellenben tizenhárom földhözragadt nôi személy minden zugban meghúzhatja magát. Az ellen nincs kifogásom, hogy legyen valamelyes kertetek és legyen benne néhány remetelak, amelyben félrevonulva a többiektől imádkozhattok, mert erre szükségtek van a teljes elzárkózottság miatt, de meg az áhítatot és imádságot is elôsegíti. Ellenben a fényes épületektôl, nagy házaktól, vagy bármi feltűnő dologtól mentsen meg bennünket az Úristen! Tartsátok folyton eszetekben, hogy az ítélet napján minden romba fog dőlni, azt meg nem tudjuk, nem következik-e be hamarjában. Már pedig igazán nem illenék, hogy tizenhárom ágrólszakadt szegény nôcskének a háza nagy zajt okozzon, amidőn összedôl. Az igazi szegényekhez nem illik, hogy zajt csapjanak, sôt nagyon is meg kell szép csendben húzódniok, mert különben az emberek nem lesznek irántuk részvéttel.
Mennyire fogtok majd örülni, ha látjátok, hogy ez vagy az az ember elkerülte a poklot, mert nektek alamizsnát adott. Pedig ez nagyon is lehetséges; hiszen állandóan imádkoztok azokért, akik ellátnak benneteket a mindennapi kenyérrel. Végeredményben ugyan az Úrtól kapjuk azt, de Ő azt akarja, hogy hálával viseltessünk az Ő ajándékainak közvetítői iránt. S e tekintetben ne is legyetek soha hanyagok.
Nem tudom már, mibe kezdtem, mert egészen eltértem a tárgyamtól. Azt hiszem azonban, hogy az Úr akarata volt, mert soha sem jutott volna eszembe azt megírni, amit az imént mondtam. Támogasson bennünket mindig ő Szent Felsége hatalmas karjával, hogy sohase távozzunk el Őtőle.
Amen.