Advent ötödik napja: Isten és Emberszeretet!

Kategória: Advent 2015 Találatok: 3555

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Csaba_testver_DSC_8361.JPGNagy Szent Teréz, Jézus tanítása szerint nagyon bölcsen különbséget tesz az Istenszeretet és az embertársaink iránti szeretet között. „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legfőbb: az első parancs. - mondja Jézus Krisztus - A második hasonló ehhez: szeresd felebarátodat, mint önmagadat. E két parancson függ az egész törvény és a próféták.” (Mt 22,37-40)


Sajnos az Istenhit halványulásával, elhalásával, a belénk oltott végtelen Isten iránti szeretet, imádat, mint a lepadolt forrás vize utat keres, felszínre tőr, s mivel e szeretet nem találja a maga végtelen, élő célját, ezért az embertársainkra zúdul. Ez a parttalan szeretet, ragaszkodás, imádat, mit csak a jó Isten érdemel meg s melyre egyedül Ő tud válaszolni, megfojtja a kapcsolatainkat, olyan terhet rak a férjünk, feleségünk, gyermekünk vállára, melyet ő nem tud hordani, s mely alatt összeroskad!
Szent Ágoston mondta: "Nyugtalan a szívem, míg meg nem nyugszik benned Istenem"!  És ez a hatalmas nyugtalanság űz, s mivel társunk nem tudja kielégíteni ezt a parttalan vágyat, ezért ellene fordulunk, bután, balgán szétzúzzuk kapcsolatainkat, mert erre a szerepre bármennyire is akarna, nem tud felnőni egy ember! A faragott, festett bálványok kora lejárt, de sajnos ma párunkból, a gyermekeinkből, a sztárokból, celebekből, politikusokból készítünk magunknak élő bálványokat! Imádjuk őket, de ők csak hamis Istenek, nem képesek a végtelen iránti szeretetünkre válaszolni! Hiába mondom földi kedvesemnek, hogy imádva szeretlek, hiába ajánljuk fel a hozzánk hasonló, vándorló testvéreinknek ezt a végtelen ragaszkodást mi keblünkben feszül, mert rájuk ez a szerep nem talál, egyszóval nagy számukra ez a kabát!
Mondhatom, hogy imádom a férjemet vagy a gyermekemet, és valóban csünghetek rajta lángoló szeretettel, de igazából ez a Végtelen iránti tiszta imádat mely minden emberben ott van, s mely felszínre tör bennem is, őt csak fojtogatni tudja, maradéktalanul se elfogadni, se viszonozni nem lesz képes soha! Úgy gondolom, hogy nagyon sok veszekedés, civódás, válás, szakítás ide vezethető vissza. A Végtelen iránti bennünk testet öltött vágy fojtogat, ezért elégedetlenségünkben, mint egy felismert hamis bálványt, kapcsolatainkat kérlelhetetlenül összetörjük! Nagy Szent Teréz, nagyon bölcsen taglalja a Tökéletességre vezető útról irt könyvének ötödik fejezetben ezt a kérdést.
Társam nem Isten, ezért őt nem imádhatom, akárcsak magamat sem! Az embertársam kosza vándor, ő is úton van, velem együtt halad a semmiből a végtelen felé! Együtt vándorlunk, megfoghatom a kezét s boldog örömmel bebarangolhatjuk együtt e csodás világot, egyre mélyebbre mehetünk Isten bölcs titkainak megismerésében, egyre intenzívebben elmerülhetünk Teremtőnk drága ajándékainak felfedezésében, annak örömteli ízlelgetésében. Így együtt, mint Isten gyermekei boldogok is lehetünk, de mindig tudnom kell, hogy az Isten nem én vagyok és nem is a társam, akinek az arcán, akárcsak a vízcseppen felragyoghat az áldott nap, de meleget, életet ő soha nem adhat! Fontos ő, drága lehet számomra, s ezt az emberi tiszta szeretetet képes is maradéktalanul befogadni, viszonozni, de ha Teremtőnkről megfeledkezünk, akkor a felcserélődött szerepek súlya alatt, mind kártyavár világunk összeomlik.
Imádjuk az Istent és szeressük tiszta szívvel az Ő teremtményeit, drága ajándékait, kezének gyermekeit, a mi testvéreinket!
Csaba t.
Megjegyzés: Mivel az általunk tanulmányozott könyvnek 42 fejezete van, és karácsonyig csak 21 nap ezért nem tudjuk, most Adventben közösen  Nagy Szent Teréz könyvének minden fejezetét átelmélkedni, de magán úton mindenki elolvashatja!
Szeretettel,
Csaba t.
VI. fejezet:   A tökéletes szeretet
Visszatér a tökéletes szeretet tárgyalására.
Nagyon eltértem a tárgyamtól, de ha valaki belátja a mondottak fontosságát, nem fogja ezt tőlem rossz néven venni.
Térjünk tehát már most vissza ahhoz a szeretethez, amellyel illik és szabad egymás irányában viseltetnünk, ahhoz tudniillik, amelyik tisztán szellemi. Nem tudom, helyesen fogom-e fel a dolgot, de azt hiszem, nem érdemes róla hosszasabban beszélni, mert nagyon kevesen jutnak erre a magaslatra. Akinek azonban az Úr megadta volna ezt a szeretetet, az legyen nagyon hálás érte, mert ez valami igen nagy tökéletesség lehet.1 Azért azonban egyet-mást mégis mondok róla, mert talán hasznotokra válik. Minél élénkebben áll ugyanis szemünk előtt valamely erénynek képe, annál könnyebben szeretjük meg s annál őszintébben óhajtjuk azt magunkban megvalósítani. Csak az Úristen adhatja meg nekem, hogy ezt a szeretetet megértsem; hát még azt, hogy másokkal megértessem! Mert igazán, úgy hiszem, még azt sem tudom, micsoda is az a szellemi dolog, sem azt, hogy miképpen keveredik hozzá érzékiség. Azt pedig még kevésbé értem, hogy miért kell éppen nekem ilyen dolgokról beszélnem! Úgy vagyok vele, mint aki a távolban valamit beszélni hallott, de nem értette meg, hogy mit mondtak. Én is, sokszor igazán, valószínűleg azt sem tudom, hogy mit mondok, de azért az Úr úgy rendezi a dolgot, hogy jól megértsenek. Ha azután más esetben badarságot találnék beszélni, azon nincs csodálkozni való, mert hogy is tudnám én valamiben az igazat eltalálni.
Ez a szellemi szeretet csak olyan emberben lehet meg, aki Isten kegyelméből világosan belátja, hogy mi ez a világ; hogy van ezen kívül egy más világ is; hogy mekkora a különbség a kettő között; hogy az egyik örökkévaló, a másik pedig olyan, mint az álom. Meg kell értenie, hogy mi az Isten iránti és mi a teremtmény iránti szeretet. Hozzá saját tapasztalatából kell tudnia a kettő közötti különbséget, mert ez egészen más, mintha valaki csak úgy hiszi és gondolja. Tudnia kell ugyancsak tapasztalatból, hogy mennyit nyer az ember az egyikkel, s mennyit veszít a másikkal. Világos fogalmának kell lennie arról, hogy mi a Teremtő és mik a teremtmények; és sok más dologról, amelyekre vonatkozólag csakis az Úr ad igazi és világos ismeretet azoknak, akik belépnek hozzá az imádság iskolájába, illetve, akiket az Úr felvesz abba. Mert azok aztán egészen másképp tudnak ám szeretni, mint mi, akik nem jutottunk ennyire.
Talán azt fogjátok mondani, nővéreim, hogy minek is beszélek én nektek ezekről a dolgokról, mikor ti mindezt úgyis tudjátok. Adja Isten, hogy úgy legyen; hogy tudjátok, de úgy ám, amint azt tudni kell, vagyis, hogy mélyen a szívetekbe legyen vésve. Ha ugyanis tudjátok, akkor legalább nem fogjátok hazugságnak tekinteni azt az állításomat, hogy abban az emberben, akit az Úr a tökéletességnek erre a magaslatára emelt, megvan ez a tökéletes szeretet is. Ezek azután a nemes lelkek, a királyi lelkek, akik Isten kegyelméből ennyire vitték!
Ezek nem képesek arra, hogy olyan hitvány dolgot szeressenek, mint amilyen az emberi test. Nem mondom, hogy nem dicsérik annak Teremtőjét, midőn látják, hogy szép, kedves és szemrevaló, de hogy nagyra becsüljék, arról szó sem lehet. Azt akarom ezzel mondani, hogy csupán a testi szépség miatt sohasem fognak más iránt szeretetre gerjedni. Az ilyen szeretetet tárgytalannak tekintenék; és úgy éreznék magukat, mintha valami árnyékba szerettek volna bele. Valósággal pirulnának önmaguk előtt s nem mernék többé Istennek azt mondani, hogy igazán szeretik Őt.
Azt mondjátok talán erre, hogy az ilyenek nem is tudnak szeretni és nem képesek viszonozni mások ragaszkodását. Az az egy talán igaz, hogy nem sokba veszik mások vonzalmát, s ha olykor örülnek is, ha azt látják, hogy mások szeretik őket -- ami végre is emberi dolog -- hamar észbe kapnak s belátják ennek oktalanságát. Azaz, hogy van rá eset, amikor nem az, tudniillik, midőn olyanoknál találnak szeretetre, akik tudományuk és jámborságuk révén lelki hasznukra vannak. Minden egyéb vonzalom csak terhükre van, mert érzik, hogy semmi előnyük sincs belőle, sőt kárukra lehet. De azért hálásak a vonzalomért, s azzal viszonozzák, hogy az illetőt Istennek ajánlják. Úgy tekintik ugyanis a dolgot, hogy aki őket szereti, az az Istennek tesz szolgálatot, mert látják, hogy Isten iránti szeretetből származik az egész. Arról ugyanis meg vannak győződve, hogy saját magukban nincs semmi szeretetreméltóság; nézetük szerint tehát irántuk csak azért viseltethe