Advent tizennyolcadik napja: Isten a mi Atyánk!

Kategória: Advent 2015 Találatok: 4763

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_12345456_1012511725476111_7089120370733491735_n.jpgEbben a fejezetben Nagy Szent Teréz csodálatosan rámutat, hogy igazából milyen lehet, milyen kellene legyen a viszonyunk Urunkkal, Istenünkkel, és az Ő drága Szent Fiával, Jézus Krisztussal.


Miatyánk: "Ó Istennek Fia, én jó Uram! - Kiált fel Teréz a maga egyszerű szavaival - Hogy adhatsz egyszerre annyit, mindjárt az első szóval? Hiszen már azzal is oly végtelen leereszkedést tanúsítasz, hogy velünk együtt imádkozol s ilyen alacsony és hitvány lények testvérének vallod magadat! Hogyan adhatod meg még ráadásul nekünk Atyád nevében mindazt, amit egyáltalában adni lehet?! Hogyan kívánhatod, hogy bennünket gyermekeinek tekintsen?!"
Igen, Istennek mi nem eszközei vagy szimpla munkatársai vagyunk, Ő nem biorobotokként akar dolgoztatni bennünket vagy építeni általunk valami csodaszép templomot, hanem azt szeretné, hogy mély, élő, személyes kapcsolat legyen köztünk és közte! Az evangéliumot olvasva mindig rácsodálkozom Jézus Krisztus végtelen alázatára! Értünk emberré lett, odabújt édesanyjához Máriához, megfogta Szent József kezét és hosszú évekre a szent Családnak részévé vált! A lorettói kis kápolnáról a történészek közül sokan úgy tartják, hogy az a názáreti kis ház köveiből, tégláiból épült. Ültem a szent falak között és arra gondoltam, hogy itt élt Szent Anna és Szent Joachim, itt nőtt fel a kis Jézus, Józseffel és Máriával. Milyen szép, szoros lehetett a viszony Jézus és Mária között, a fiatal Szűz tanítja járni, beszélni a nagy Istent, közben kacagnak nagyokat ahogy a kis Jézus talán botladozó nyelvvel, selypítve iparkodik, tanulja anyanyelvének szép szavait. Vagy örömmel szemlélem ahogyan a szépen felcseperedett gyermek Jézus, együtt fűrészel nevelő apjával. Deszkát vágnak egy rönkből! A fűrész egyik felét az ember, másik felét az Isten húzza, dolgoznak serényen, a deszkából talán bölcső vagy koporsó lesz, még nem tudni.
Csodálatos kép! Próbáljuk magunk elé képzelni, szemlélni, ahogyan a Szent Család tagjai este a becsületes, jól végzett munka után fáradtan, a Mindenható áldását kérik a mindennapi betevő falatokra, majd vidáman, kacagva, a nap izgalmas perceit átbeszélve elfogyasszák a szerény vacsorát. Szelíden kucorodjak én is a Szent Család mellé, mikor lefekvés előtt, megpihenve kiülnek a názáreti kis ház elé a padra. Fölöttük ott ragyognak a csillagok, Jézuska fázósan odabújik édesanyja, Mária oldalához, Szent József öblös férfi hangján elkezd egy szép ószövetségi zsoltárt énekelni, hangja betölti a pihenésre térő kis világot! Milyen egyszerű, tiszta, szép percek! Nincsenek ott nagy szavak, fontos döntések, a napok telnek, az évek peregnek békességesen, s a kis Jézus növekedik kedvességben és bölcsességben! Ebben a családban is, akárcsak a mi családjainkban is születnek, meghalnak az emberek, együtt dolgoznak a hétköznapokon, együtt ünnepelnek, örvendeznek! S mikor eljött a halál órája, Szent József ravatalánál a Szent Család tagjai együtt sírtak, vigasztalták egymást, hogy közösen talpra állva, mindent újrakezdve tovább menjenek! Nincs TV., nincs internet, csak ők vannak egymásnak és a végtelen szeretet, mely szorosan összeköti őket!
Lelkünk mélyén felfakad a vágy, hogy mi is ilyen szép, szoros kapcsolatba kerüljünk egymással, és a szeretet útján bennünket vezető Istenünkkel! Nem kell irigykedjünk a Szent Családra! Hisz maga Jézus mondja: "Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind az én anyám, testvérem, rokonom!" Döbbenetes sorok, hisz ezekkel  a szavakkal Jézus azt mondja nekünk, hogy Ő velünk is, a mi családunkban is úgy szeretne találkozni, együtt élni békességben, mind a kétezer évvel ezelőtt élt valós családjával! Igen, maga az Isten Fia állítja, hogy lehet olyan mély, élő szeretetkapcsolat közted és  közte, amilyen élő személyes kapcsolat volt Jézus és az Őt szerető édesanyja, Mária között! Szinte beleremeg az ember a felismerésbe, a végtelen távlatba, melyet Teremtőnk számunkra megnyitott!
Nagy Szent Teréz ezen a csodálatos bensöséges Úton szeretne elindítani, de ezek csak az első lépések, hisz a lelki életünk nagymestere még ennél is tovább szeretne vezetni bennünket, hihetetlen bátorsággal! E fejezetet szépen átelmélkedve azért én itt megállnék, és arra biztatlak, hogy merjetek Istennel való kapcsolatotokba minél több lángoló szeretetet, érzelmet, vonzódást belopni! Egészen biztos, hogy az, ki szívetekbe a szeretetet adta, az képes is lesz viszonozni ezt a önzetlen, gyöngéd ragaszkodást, amelyre oly nagyon vágyunk, s mely nélkül életünk csak értelmetlen vánszorgás a születés és a halál között!
Kisebb testvéri szeretettel,
Csaba t. 
XXVII. fejezet:   Az Úr nagy szeretete a Miatyánk elsô szavaiban. A nemesi származás semmibe vevése
Beszél arról a nagy szeretetrôl, amelyet az Úr a Miatyánk elsô szavaiban fejez ki; s arról, hogy azoknak, akik Istennek igazi leányai akarnak lenni, nem szabad semmit sem adniok nemes származásukra.
Miatyánk, ki vagy a mennyekben. Ó Istenem, mennyire meglátszik rajtad, hogy Te vagy az Atyja ennek a Te nagy Fiadnak s mennyire meglátszik a Te Fiadon, hogy ily dicsô Atyától származik. Légy áldott örökön örökké! Ez a nagy kegyelem, én jó Uram, nem illenék talán jobban ennek az imának a végére? Hiszen így mindjárt az elején úgy megtöltöd a kezünket s akkora ajándékot adsz, hogy nem volna csoda, ha az értelmünk teljesen megtelnék vele és úgy lángra gyulladna a szeretetünk,1 hogy egy szót sem tudnánk többé mondani. S mily nagy jótétemény volna ez, leányaim, mert hiszen ez volna a tökéletes szemlélôdés! Ó mily jó volna a léleknek így magába szállnia, hogy azután annál könnyebben emelkedhessék önmaga fölé s ott megtudhassa ettôl a Szent Fiútól, hogy milyen az a hely, milyen az a mennyország, ahol az ô Atyja lakik! Hagyjuk el ezt a földet, leányaim! Ilyen nagy kegyelmet, amekkora ez, nem szabad kevésbe venni s ha egyszer felfogtuk végtelen méreteit, nem is illenék többé a földön maradnunk.
Ó Istennek Fia, én jó Uram! Hogy adhatsz egyszerre annyit, mindjárt az elsô szóval? Hiszen már azzal is oly végtelen leereszkedést tanúsítasz, hogy velünk együtt imádkozol s ilyen alacsony és hitvány lények testvérének vallod magadat! Hogyan adhatod meg még ráadásul nekünk Atyád nevében mindazt, amit egyáltalában adni lehet?! Hogyan kívánhatod, hogy bennünket gyermekeinek tekintsen?! Mert hiszen a Te szavad nem maradhat üres szó! Kényszeríted Atyádat, hogy váltsa be, már pedig ezzel ugyancsak nagy terhet rósz rá! Mert hiszen ha Ô egyszer csakugyan Atyánk, akkor kénytelen türelemmel lenni irányunkban s megbocsátani nekünk, ha a tékozló fiú módjára visszatérünk Ôhozzá, még ha a legsúlyosabb bûnöket követtük is volna el. Kénytelen vigasztalni bennünket a mi keserveinkben; kénytelen gondoskodni rólunk! Ilyen Atya nem tehet másképp, mert hiszen Ô szükségképpen jobb, mint az összes atyák ezen a világon s Ôbenne minden jóság végtelen fokban van meg. Mindezeken fölül pedig még a mennyei örökségbôl nekünk is kiadja részünket, akárcsak Neked!
Vigyázz, én jó Uram! Mert ha irántunk való nagy szereteted és a Te alázatosságod mindezt természetesnek találja is -- s végre abban némileg igazad is van; hogy ha már egyszer lejöttél a földre és magadra vetted ezt a mi földi természetünket, nem lehetsz közömbös a mi érdekeinkkel szemben -- de azért mégis csak tekintettel kell lenned Atyádra, aki saját szavaid szerint az égben lakik! Ne feledkezzél meg az Ô dicsôségérôl! Ha már Te magad gyalázatot vállaltál magadra miérettünk, hagyd békében Atyádat és ne kényszeríts reá oly hitvány népséget, amilyen én magam vagyok s aki oly hálátlan leszek irányában!
Ó jóságos Jézus, mily világosan bizonyítottad be, hogy egy vagy Ôvele! Hogy a Te akaratod az Övé és az Övé a Tied! Mennyire érthetô a Te vallomásod! Mily végtelen nagy az a szeretet, én Uram, amellyel irántunk viseltetel! Kerülô utakon jártál, hogy elleplezd az ördög elôl istenfiúi méltóságodat, nekünk pedig annyira kívánod a javunkat. Semmi sem tud attól visszatartani, hogy ebben a végtelen kegyelemben részesíts! Ezt senki más nem adhatta meg nekünk, csak Te. A rossz szellem ebbôl az egy szóból megérthette volna, hogy ki vagy. Azt az egyet világosan látom, Jézusom, hogy mint forrón szeretett Fia az Atyának, szót emeltél a magad és a mi szívünkben. Pedig Te elég hatalmas vagy arra, hogy megtörténjék az égben az, amit a földön mondasz. Áldott légy mindörökké, én Uram, aki annyira szeretsz ajándékozni, hogy semmi sem tud gátat vetni bôkezûségednek.
Nos, mit szóltok hozzá, leányaim, nem jó Mester ez a miénk? Hogy megszerettesse velünk a tárgyat, amire tanít, mindjárt az elején ekkora nagy kegyelmet ád nekünk. Hiszitek-e ezek után, hogy elegendô gépiesen kimondani ezt a szót, anélkül, hogy az értelmünk foglalkoznék vele? Nem kell-e inkább még a szívünknek is meghasadnia ennyi szeretet láttára? Van-e gyermek ezen a világon, aki nem igyekeznék megismerkedni atyjával, mikor tudja róla, hogy jó s hogy magasállású, hatalmas úr? Hiszen ha nem volna ilyen hatalmas, akkor még érteném, hogy nem szívesen vallanánk magunkat gyermekeinek; mert olyan a világ, hogy ha az atya alacsonyabb rangú a fiánál, ez utóbbi restelli ôt atyjának elismerni. Ez természetesen nem vonatkozik mireánk, mert ne adja Isten, hogy ilyenféle felfogás valaha is beférkôzhessék a mi kolostorainkba. Ez pokoli dolog volna. Sôt ellenkezôleg, minél magasabb származású valaki nálunk, annál ritkábban beszéljen atyjáról. Mert nálunk mindenki egyenlô.
Mily szép volt az apostolok testülete! Abban egy Szent Péternek, aki halász volt, nagyobb volt a tekintélye, mert így akarta az Úr, mint Szent Bertalannak, aki egy királynak volt a fia.2 Jól tudta Ô Szent Felsége mennyire fogják majd egykor a világot izgatni az olyan kérdések, hogy ez az ember van-e finomabb agyagból teremtve, vagy pedig amaz? ami nem különb dolog, mintha akárcsak arról vitatkoznának, hogy ez vagy az az agyag inkább vályognak való-e, vagy pedig téglának. Uram segíts, milyen szôrszálhasogatás! Isten ments, nôvéreim, hogy ti még csak tréfából is vitatkozzatok ilyeneken. Ha ez a hiba bármi csekély fokban is meg volna valamelyikben közületek, azonnal tegyetek róla; az illetô pedig térjen észre, nehogy Júdás váljék belôle az apostolok között. Rójanak reá penitenciát mindaddig, amíg csak be nem látja, hogy ô maga a lehetô legrosszabb földbôl való s nem érdemli meg, hogy a mi testületünk építésénél felhasználják.
Nem lehetne jobb Atyátok annál, akit a jó Jézus ad nektek s mi közöttünk ne is folyjék a társalgás más atyáról. Igyekezzetek olyanok lenni, leányaim, hogy Ô benne tudjátok találni örömötöket és az Ô karjai között pihenhessetek. Azt úgyis tudjátok, hogy ha jó leányai vagytok, akkor nem fog titeket magától elûzni. Vajon ki ne félne attól, hogy egy ilyen Atyát elveszítsen? Én Istenem, mennyi vigasztaló gondolatot lehet mindebbôl meríteni; azonban, nehogy túl sokáig idôzzem ennél a tárgynál, ezt inkább a ti eszetekre bízom.
Bármily rajongással járjon is az eszetek e nagy Fiú és nagy Atya körül, szükségképpen meg kell állapodnia a Szentlélek személyénél. Ô gyújtsa lángra az akaratotokat és kösse meg nagy szeretettel, amennyiben erre nem volna elegendô a ti saját érdeketek megfontolása.
Lábjegyzet
1 Az eredetiben seria harto bien henchirse el entendimiento para ocupar la voluntad... ,,ha megtelnék az értelem, hogy lekösse az akaratot'', ami szintén egy példája annak, mily bámulatos precizitással beszél Szent Terézia filozófiai kérdésekrôl. P. Vallejo, a sarus karmeliták tartományi fônöke, korának kiváló tudósa és egyetemi tanár ezt mondta róla: ,,Az az egy bizonyos, hogy Szent Tamás nem értette meg a lélek belsô mûködéseit oly precizitással, mint ez a nô'' Mir, Santa Teresa. I. 301. o.
2 Ez az állítás Szent Terézia egyes kortársainak téves felfogásán alapszik. Az apostol nevét ugyanis így értelmezték: Bartolomaeus -- Bar Ptolomaeus -- a Ptolomaeus királyi család sarja, holott az Bar Tolmái -- Tolmái fia.