Karácsony napja: Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma

Kategória: Advent 2015 Találatok: 4776

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Csaba_testver_DSC_3335.jpgVan egy csodálatosan jó hír amiről mégis oly ritkán beszélünk, pedig anyánk az Egyház kétezer éve zúgja, zengi!! Minden templom betlehemi barlang! Minden oltár betlehemi jászol! Minden áldott szentmise igazából Karácsony éjjele, mert megszületik, közénk jön a mi Urunk Jézus Krisztus!

 

Igen kedves testvérem, mikor a templomba sietsz, igazából a pásztorok, a napkeleti bölcsek kitaposott útját járod, ugyanahhoz a megváltóhoz sietsz, aki Karácsony éjjelén emberré lett! Ugyanaz a végtelen Isten ki egy pici babává lett, ma érted a szentmisében kenyérré lesz, Oltáriszentséggé, a te mindennapi tápláló, áldott kenyereddé! A hajdani betlehemi kis Jézust, ha elvitték volna a tudósok laboratóriumba, vizsgálhatták volna, de az biztos, hogy az istenségét nem tudták volna megfogni, kimutatni!  Krisztus urunk által számunkra felkínált mindennapi kenyeret, az Oltáriszentséget is lehet vizsgálni, tanulmányozni, de csak térden állva, élő hittel lehet átölelni a Végtelent, a falás Kenyérben. A nagy Istent még a szentcsalád is csak hittel ölelte át az újszülött babában, mert Istent a földreboruló ember csak hite erős karjaival érintheti meg! A pásztorok, a napkeleti bölcsek hittek az angyalok szavában, hittek a teremtett világban látható jelekben, hittek, mert alázatosan hinni akartak! Mennyivel könnyebb nekünk hinnünk, hisz mi magának Krisztus urunknak a szavában hihetünk, hisz Ő maga nagycsütörtök estéjén, az első szentmisén a falat kenyeret tanítványainak adva mondta először: "Íme az én testem!"
Döbbenetes igazságra irányítja Teréz ebben a fejezetben a figyelmünket! Nekünk nem valami régi emléket kell felevenítsünk, mi nem kétezer éves történetről paljuk le a port, mert mi az értünk születő Krisztus színe elé állunk a szentmiseáldozatban! Nekünk nem az ünnep előtti, utáni jókedvre kellene koncentrálnunk, hanem e szent életadó találkozásra, az irántunk való végtelen szeretetével ma is közénk jövő megváltó Krisztusunkra! Ez a találkozás - ha komolyan, hittel vennénk -, képes lenne bennünket átalakítani, megszentelni, erővel, tisztasággal, bölcsességgel, békével felvértezni, és újjáteremteni a világunkat! Ahogy a paradicsomban ott sétált az Úr az ő gyermekei között, ma is szentségi jelenlétében közénk jön az Isten, s nekünk, szabadakarattal megáldott gyermekeinek döntenünk kell, Mellette, vagy Ellene!! Sajnos ma is kísért a gonosz, szeretné figyelmünket Teremtőnkről önmagunk felé irányítani, azt szeretné, hogy magunkra figyeljünk, személyes, önző céljainkat valosítsuk meg, elégítsük ki mohó vágyainkat akár testvéreinket letaposva, mindenáron!
Világunk gondjait, bajait szemlélve, a szőlőtőkéről leszakadt, levágott ágak jutnak eszembe. Nincsen életerő a mai emberben! Sok ember vágott virágként fonnyadozik az állott, poshadt vízzel telt árokban! Gondolkozzunk el Jézus komor szavain: “Bizony, bizony, mondom néktek: ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nincsen élet tibennetek." Jn 6,52 Igen, nagyon fontos lenne a mai embernek tudatosítani, hogy nem csak hagyomány a kereszténység, nem egy régi szép szokás, hanem életet adó erő, lendület, az egyetlen járható út, mely új világrendbe, Isten Országába vezet! "Én vagyok a szőlőtő, ti vagytok a szőlővesszők. Aki bennem marad és én őbenne, az bő termést hoz. Hiszen nélkülem semmit sem tehettek.  Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elég." 
Ezek a sorok gyönyörűek, de ugyanakkor félelmetesek is! Két út áll az emberiség előtt: Az egyik amelyen oly sokszor, oly sokan jártunk és járnak ma is, ez az Istenről leszakadt szőlővessző útja, a lassú fonnyadás, elszáradás, a pusztulás útja! A másik a szentek útja, Krisztusba belegyökerezve, Őrá figyelve, belőle táplálkozva maradandó, életadó gyümölcsöt teremni, érlelni, megmaradni! Hiszem, hogy az emberiség mind több tagja határozott bátorsággal a szentek útjára lép, mert jó élni, alkotni, a dolgok mélyebb összefüggéseit bölcsen megérteni, jó dolog jónak lenni, szeretni, életet adni, s azt bőségben kibontakoztatni!! Jó Istent mindennél jobban szeretni, a szőlőtőkén bátran zöldellve gyümölcsöt érlelni!!!
Szeretettel kérlek, hogy végezd el alázattal a karácsonyi szentgyónásodat, tégy le magadról minden bűnt, szennyet, mocskot, miért cipelnéd hátizsákodba életed szemetét, az eldobásra megérett bűneidet?! Majd járulj alázattal szentáldozáshoz! Neked is mondja Krisztus: "Gyertek hozzám mindannyian, kik elfáradtatok, kik az élet terhét hordozzátok, én felüdítelek titeket!" Az angyalok az égben megérdemelnék a mindennapi áldott kenyeret, de nekik ott nincs szentmiséjük, ők nem áldoznak, mert ők színről színre látják az Istent! Mi e földi élet zarándokai elfáradunk, bemocskolódunk, nekünk szükségünk van Krisztus gyógyító, tisztító, erőt, bátorságot adó szentségi jelenlétére! Az oltáriszentség nem jutalom, hanem orvosság, zarándok létünk úti eledele, táplálék! Szeressed magadat, dönts az élet mellett, ajándékozd meg magadat e találkozással, a karácsonyi csendben az ajtódon kopogtató Megváltóddal!  
Kisebb testvéri szeretettel,
Csaba t.
XXXIII. fejezet:   ,,Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.''
Fejtegeti, hogy mennyire rászorulunk arra, hogy az Úr megadja nekünk azt, amit a Miatyánk ezen szavaival kérünk: ,,Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma''.
Az édes Jézus, amint mondom, nagyon jól tudja, mennyire nehéz dolgot ígért meg a mi nevünkben. Ismeri gyarlóságunkat és tudja, hányszor hitetjük el magunkkal, hogy nem tudjuk, mit akar az Úr, csak hogy ne kelljen az Ô akaratát megtennünk. Mivel tehát ennyire gyöngék vagyunk, Ô pedig annyira irgalmas, belátta, hogy erôsítô szerre van szükségünk s azért könyörögte ki számunkra az örök Atyánál ezt a felséges kenyeret. Azt belátta, hogy semmiképpen sem volna jó reánk nézve, ha nem adnánk meg, amit nevünkben fölajánlott, mert hiszen azon alapszik a mi egész haszonra való kilátásunk. Viszont pedig az is világos volt elôtte, hogy ezen segítség nélkül nem igen leszünk képesek azt teljesíteni. Mert mondja csak valaki egy élvezeteket hajhászó gazdag embernek, hogy Isten akaratára való tekintettel étkezzék egyszerûbben s juttasson legalább egy falat kenyeret azoknak, akik éhen pusztulnak: rögtön ezerféle ürügyet fog találni, hogy Isten akaratát a saját kényelme érdekében értelmezze. Vagy emlékeztessünk egy megszólót Isten abbeli akaratára, hogy szeresse felebarátját, úgy mint önmagát: nem lesz képes bennünket türelemmel meghallgatni és semmiféle érvelés sem fogja ôt meggyôzni. Vagy pedig mondjuk egy szabados és kényelemszeretô szerzetesnek, hogy kötelessége jó példát adni, mert hiszen ô a Miatyánk ezen szavait már nemcsak mint puszta szóbeli ígéretet tartozik teljesíteni, hanem azokra esküt és fogadalmat tett; már pedig Isten akarata az, hogy tartsa meg fogadalmát; fontolja meg, hogy másokat megbotránkoztat azzal, ha fogadalmai ellen cselekszik, még ha nem is szakít velük teljesen; szegénységet fogadott, tehát tartsa is meg kibúvók nélkül, mert ezt akarja az Úr: mindez hiábavaló. Manapság is akad olyan, aki e tekintetben nem képes azt akarni, amit az Úr akar. Hát még mi volna akkor, ha az Úr nem könnyítette volna meg annyira a dolgunkat ezzel a segítô eszközzel, amelyet számunkra rendelt! Ugyancsak kevesen volnának képesek beváltani azt a szót, amit nevünkben az Atyához intézett: ,,Fiat voluntas tua''. ,,Legyen meg a Te akaratod.''
Látván tehát az édes Jézus a mi szükségünket, egy csodálatos eszközt talált ki, amellyel kimutatta irántunk való véghetetlen szeretetét. Azért úgy a saját, mint testvéreinek nevében kifejezte ezt a kérelmet: ,,Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, Uram!'' Az Isten szerelméért értsük meg, nôvéreim, mit kér a mi jóságos Mesterünk, mert életkérdés reánk nézve, hogy ne vegyük e szavakat fölületesen. Azt pedig, amit ti adhattok Neki, ne becsüljétek semmire sem, tekintve, hogy annyit kaptok Ôtôle.
Mások bizonyára jobban értenek hozzá, én azonban a következôképpen gondolom ezt a dolgot: az édes Jézus megtette nevünkben azt a felajánlást s belátta, mennyire fontos reánk nézve, hogy azt teljesítsük. Látta azt is, mily nehéz nekünk ez a feladat, tekintve, hogy olyan gyarlók vagyunk, annyira hajlunk az alacsony dolgok felé s oly kevés bennünk a szeretet és a bátorság; s hogy következôleg csakis az Ô szeretetének és bátorságának látása képes belénk erôt önteni. Csakhogy nem elég azt egyszer látnunk, hanem kell, hogy mindennap szemünk elôtt legyen. Ezek az okok bírták ôt, nézetem szerint, arra, hogy velünk maradjon. Mivel pedig ilyen nagy jelentôségû és ekkora fontosságú dologról volt szó, azt akarta, hogy az örök Atya kezébôl kapjuk azt meg. Ôk ketten ugyan teljesen egyesülve vannak s amit az édes Jézus a földön tett, azt Isten megtette az égben, mert hiszen az akaratuk mindenben egyezett. De bár az Üdvözítô ezt nagyon jól tudta, azért mégis jónak látta így rendezni a dolgot. Az édes Jézus ugyanis mint ember annyira alázatos, hogy bár tudta, hogy Atyja szereti Ôt és gyönyörûségét leli benne, mintegy engedélyt akart arra kérni, hogy velünk maradhasson. Jól tudta, hogy ezzel a kérésével többet kér, mint a többivel; hiszen elôre látta, milyen halálra fogják ítélni s mennyi gyalázatot és sértést kell elszenvednie.
Mert vajon melyik Atya egyeznék abba bele, hogy a Fia -- s hozzá egy olyan Fiú -- maradjon nálunk s újabb sérelmeknek legyen kitéve, miután már egyszer ideadta ôt nekünk, mi pedig oly kegyetlenül bántunk vele? Bizonyára egy sem, Uram, a Tiedet kivéve. Nagyon jól tudod Te, hogy kihez intézed kérésedet! Ó Istenem, mekkora szeretet van a Fiúban, mekkora szeretet az Atyában!
Az édes Jézus részérôl ez nem is lep meg annyira, mert ha egyszer kimondta azt, hogy ,,Legyen meg a Te akaratod'', akkor természetesen, amilyen Ô, nem hagyhatta teljesítés nélkül. Ô nem olyan, mint amilyenek mi vagyunk, s mivelhogy bennünket úgy szeretett, mint Önmagát, kereste az útját-módját annak, hogyan teljesíthetné ezt a parancsot a lehetô legtökéletesebben, bármennyibe kerüljön is az neki.
Ellenben Te, örök Atya, hogyan tudtál ebbe beleegyezni? Hogyan nézheted, hogy a Te Fiad nap-nap után olyan hitvány kezekbe kerüljön? Hogy egyszer megengedted, még hagyján: de mindennap! Látod, akkor is hogyan bántak vele! Hogyan tûrheti a Te atyai szíved, hogy szüntelenül új sértésekkel illessék? Pedig mennyit követnek el ellene a legszentebb Oltáriszentségben! Hányszor látja Ôt a mennyei Atya ellenséges kezekben! Mennyi tiszteletlenség éri ezen eretnekek részérôl.1
Ó örökké élô Úristen! Hogyan fogadhatod szívesen ezt a kérelmet? Hogyan hallgathatod meg? Nem látod az Ô végtelen szeretetét? Hiszen csupán azért, hogy tökéletesen teljesítse akaratodat és hogy mindent megtegyen értünk, azt is eltûrné, hogy naponkint darabokra szaggassák! A Te dolgod, Uram, ezzel törôdni, ha már Ô maga nem gondol semmivel! Miért adja meg Ô az árát minden boldogságunknak? Miért hallgat mindenhez? Miért nem tudja felemelni a szavát a maga érdekében is, nemcsak a miénkben? De meg azután, hát senki se legyen, aki védelmére kel ennek a szeretô Báránynak?
Sokat gondolkoztam azon, hogy miért fejezi ki ebben a kérelemben kétszer ugyanazt a gondolatot. Azt kéri ugyanis, hogy add meg nekünk mindennapi kenyerünket s azután meg azt mondja, hogy add meg azt nekünk ma. Mintha csak azt akarná kifejezni, hogy az Atya egyszer már odaadta Ôt nekünk s hogy most azután ne vegye el tôlünk a világ végéig, hanem adja nekünk naponkint. Indítsa ez a szíveteket, leányaim, arra, hogy szeressétek Jegyeseteket. Hol van az a rabszolga, aki jókedvvel vallaná magát rabnak: az édes Jézus pedig úgy látszik, mintha dicsekednék vele.
Ó örök Atya! Mekkora az érdeme ennek a végtelen alázatosságnak! Vajon mivel szerezzük meg magunknak a Te Fiadat? Az eladási ára, azt tudjuk, harminc ezüst pénz, de a megvételére nincsen kincs, amely elég volna.
Figyeljétek meg, mennyire egynek vallja magát mivelünk, azon az alapon, hogy fölvette a mi természetünket! Mint akaratának Urát, arra emlékezteti Atyját, hogy azt, mint sajátját nekünk ajándékozhatja. Azt mondja tehát: ,,kenyerünket'', anélkül, hogy megkülönböztetné magát mitôlünk. Egyesül velünk azért, hogy a mi imádságunk az Övéhez lévén kapcsolva, képes legyen Istentôl kieszközölni számunkra azt, amit kérünk.