Tanév --- 2017-18

Kategória: Csaba testvér levelei Találatok: 1546

b_300_300_16777215_00_images_stories_Jo_Rendezvenyek_IMG_5389_2.JPGVége a nyárnak, lassan kell kezdeni szervezni a 2017- 2018-as tanévet, melyhez nem csak tanszer, ruha kell, hanem lelkiség, lendület, bátorság, elszántság, csupa olyan szép erény, mely nélkül az iskola csak fájdalmas sodródás, értelmetlen zűrzavar! Éppen ezért a tanévre készülve, imádságos szeretettel négy zarándokutat szervezünk! 

Szeptember 9-én, a tatárdombi ünnepségre egy zarándokutat szervezünk. A találkozó Gyergyószentmiklóson, a Szent Anna otthonban lesz, a medence napközijeinek, otthonainak lakói számára, de természetesen bárki velünk tarthat. Reggel 8.00 órakor indulnánk a közel 10 kilométeres útra. 11.00 órakor kezdődik a szentmise, majd a program szerint, egész napot együtt imádkozunk, játszunk, énekelünk örommel! E szép napon velünk lesz a Role együttes, és reméljük, hogy megajándékoznak a Szent László rockoperával! 
Szeptember 13-án, szerdán 12.00 órakor találkozunk Szovátán a Szent József otthon udvarán, és onnan indulnánk a sóvidéki otthonaink gyerekeivel, kollégáival a közel 10 kilométerre lévő Keresztelő Szent Jánosról elnevezett, Pap László atya által működtetett remeteségbe, hol szentmiseáldozaton imádkoznánk egy eredményes, szép tanévért, és az otthonainkat szerető, segítő jótevőinkért! 
Szeptember 17-én, vasárnap 9.00 órakor Csíkszentsimonban találkozunk az alcsíki, kászoni otthonaink gyermekeivel, és szeretnénk együtt elzarándokolni Csíksomlyóra! Útközben Szentkirályon egy finom ebéd erejéig megszakítanánk az utunkat, majd tovább mennénk, hogy a boldogságos Szűzanya közbenjárásával, Isten áldását kérjük a 17.00 órakor kezdődő szentmise áldozatban, a 2017-2018-as tanévre. 
Október 7-én, a Magyarok Nagyasszonya ünnepére készülve, szombaton szeretnénk elzarándokolni a Vajdahunyad várában lévő templomba, és ahogyan a tavaly is, az idén is ott szeretnénk Isten áldását kérni a gyermekeinkre, kollégáinkra és a mi drága támogatóinkra! A tavaly mi mentünk le Petrozsénybe zarándokolni, az idén a petrozsényi gyerekeket hívjuk nagy szeretettel, hogy tartsanak a dévaiakkal és a környékbeli otthonaink gyerekeivel, Hunyadi János csodálatos várának legszentebb részébe, abba a templomba, ahol Kapisztráni Szent János is bemutatta a legszentebb áldozatot.
Nagyon örvendenék ha ezeken a rendezvényeken minél többen együtt zarándokolnánk, imádkoznánk, mert ahogyan Teréz anya is mondta: - "Akik együtt tudnak imádkozni, azok együtt is maradnak." 
Sok szeretettel, 
Csaba t.