Elkezdtük a 2020-2021 -es tanév szervezését

Kategória: Csaba testvér levelei Találatok: 172

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_106014382_1839601122848410_5931528918541584584_n.jpgElkezdtük a 2020-2021 -es tanév szervezését. Istennek hála vannak házak ahol zökkenőmentesen, békésen megy az élet tovább, és vannak otthonok melyeknek a működését újra kell szervezni. Mit jelent egy házat újraszervezni?

Tisztelt Támogatónk!!
A közmondás szerint a pipéket ősszel számolják. A tanügyben a gyerekeket és a feladatokat tanév végén szokták újraszámolni. Isten kegyelméből hosszan jártuk a legtöbb otthonunkat, sok kollégával beszéltem, együtt imádkoztunk, szentmiseáldozatban kértük a vizsgázó, vakációra készülő gyerekekre Isten áldását. Ilyen pozitív tanévet még soha nem zártunk, egyetlen gyerekünk sem maradt évismétlőre, sőt bukás sincs. Azért van néhány gyerekünk, akiknek sikerült magaviseletből hatosra zárni, ami felér egy bukással. Összességében azt mondhatnánk, hogy minden nehézség ellenére eredményes, szép évet zártunk. Most, hogy hosszan jártam a házakat és láttam a gyerekeket játszani, kacagni, a szentmisén imádkozni, énekelni, tiszta szívvel tudok térden állva hálát adni a ránk bízott sok-sok gyerekért. Számomra meglepő, hogy ebben a zűrzavaros, izgága világban "saját gyengeségeinket" látva, egyáltalán, hogy tudunk ilyen nagyszerű gyerekeket nevelni.
Elkezdtük a 2020-2021 -es tanév szervezését. Istennek hála vannak házak ahol zökkenőmentesen, békésen megy az élet tovább, és vannak otthonok melyeknek a működését újra kell szervezni. Mit jelent egy házat újraszervezni? Székelyhídon, Nagyfalusi Évának megkérték a kezét és ő igent mondott a csíkszeredai kérőnek. Idejében megbeszélte és Tusnádfürdőről a pár éve nevelőként dolgozó Tóth Andrea vállalta is, hogy átveszi az otthon irányítását. A napokban meglátogatta, személyesen átnézte a tennivalókat, majd elment ő is szüleihez, hogy rendezze a dolgait, a hosszú tanév végén egy kicsit megpihenjen. Július 15-én költözik Székelyhídra, Éva a következő két hétben mindent átad neki, majd augusztus 1-én Andi megkapja a kinevezését és Éva átköltözik Csíkszeredába, hogy átvegye az új megbízatását a Szt. Ferenc Alapítványnál. Azt szeretném, hogy mindenütt ahol nevelő vagy házvezető csere van, így megtervezve, átgondolva folyón az átadás, átvevés. Végül is mindenki nemcsak az anyagi javakért felelős, hanem az Isten által ránk bízott lelkekért is.
Tisztelettel kérlek, hogy minden mozgást, átszervezési gondot, terveket, akár kudarcokat is bizalommal jelezzétek a dévai irodának. Én hiszem, hogy egy koronavírusos járványtól nem fog leállni a világ, nyár végén hiszem, hogy mindenhol újraszervezik az oktatást, hogy online módon-e azt még nem tudjuk, de nagyon reméljük, hogy lassan normalizálódni fognak a körülmények.
Sok szeretettel, 
Csaba t.