Piski csata helyszíne

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Tortenelem_Piskicsata19.jpgSzeretettel megosztom örömünket! Sikerült megvásárolni a Sztrigy folyó partján a piski csatateret, a rajta ma is álló hajdani csárdát! 1949. február 9-én vívott ütközetben a császári csapatok itt alulmaradtak, és győztek a honvédek! A közel két hektáros telek földjében pihennek az elesett katonák hamvai. A véres, elkeseredett küzdelemben több mint 1500 katona esett el! 

Halottainkról megemlékezni, értük imádkozni, a sírjaikat gondozni keresztény kötelességünk, mi ennek a feladatnak szeretnénk eleget tenni, ezért akarjuk a hajdani csárdát és környezetét átalakítani történelmi emlékhellyé! Nagy munka, nagy feladat, de ha összefogunk a hősökért és a felnövekvő fiataljainkért, biztos, hogy sikerülni fog!
Holnap, október 6-án, az aradi vértanúk emléknapján, 12.00 órától mi Piskin fogunk megemlékezni gyermekeinkkel a katonákról, a hősökről, akik merték vállalni hitüket, meggyőződésüket a szabadságért! 

Szeretettel hívunk Piskire, hogy itt fizikailag vagy akár az interneten keresztül, de együtt emlékezzünk hőseinkre! 
Szeretettel várunk, gyertek legyetek velünk a zászlóbontáskor, 
Csaba t.