"A szűk kapun menjetek be, mert széles a kapu és tágas az út, amely a romlásba visz, és sokan mennek be rajta. De milyen szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják!"

Mt 7,12

Uram, sokan vagyunk, nagyon sokan és nem találjuk azt a bizonyos szűk kaput, azt a keskeny utat, mely az örök életre vezet. Az emberek türelmetlenek és mint az elkapatott gyerek, most azonnal akarnak ők mindent, boldogságot, jólétet, biztonságot, s lehetőleg munka nélkül. 

Kérlek ne haragudj ránk, hisz Te magad mondtad Atyádtól irgalmat kérve számunkra, - ott fent a kereszten - hogy nem vagyunk rosszak, csak nem tudjuk, hogy mit cselekszünk. 

Uram irgalmazz nekünk és adj ékesszólást a papjaidnak, hogy bölcsen és okosan tudják informálni és motiválni az embereket a helyes döntéshez. Küldj prófétákat, igazlelkű férfiakat, asszonyokat, akik nem a mindenkori hatalom nevében, hanem a Te nevedben, a szeretet és az irgalom nevében akár fájó, de gyógyító igazságokat is ki mernek, tudnak mondani. 

Megváltó Krisztusunk, vezess vissza az egyszerű, természetes keskeny útra, ahol senki nem szűkölködik, de nem is pazarol, ahol az emberek egymást támogatva, békében, szeretetben haladhatnak az általad Názáretben kitaposott, a szentek által járt úton. Szent Ferenc atyánk is ezen az úton járt az erények királynőjének, a Szent Szegénység Úrnőjének a kezét fogva.

A keskeny utat keresve, 

Csaba t.  

2024. június 25. 

Reményik Sándor

A lelki szegénység dícsérete 

 

Hálát adok, hogy a világból 

Oly kevés dolgot ismerek, 

Hálát, hogy Párist sohse láttam, 

S nem vonzanak a tengerek. 

Hogy nem jártam a Rivierán, 

És járni már alig fogok, 

Hogy becsukódtak én előttem 

Idejében a távolok. 

 

Ó láttam így is, éltem így is, 

Így is kínlódtam eleget. 

A benyomások szertevitték, 

S vissza nem hozták lelkemet, 

Ugyan mit értem volna véle, 

Ha még több darabra török? 

S előlem milliónyi részlet 

Födi el azt, ami örök. 

 

Egy kutat ástam önmagamba, 

Titokzatos, komor kutat. 

Sötét vize pár rokon-árnyat, 

S pár testvér-csillagot mutat. 

Fölé akkora ég borul csak, 

Amekkora tükrébe fér. 

Sok lelki nábob kincse nem kell 

Cserébe szegénységemér'. 

 

Testvér-csillagot, rokon-árnyat 

Vágyom ringatva tartani, 

Nem kellenek új emberarcok, 

Sem új világok partjai. 

Elég nehéz tükrözni úgyis 

Tisztán, amit az ég mutat, 

S felásni, Isten tudja hányszor 

A mindíg-beomló kutat. 

 

Erdély ege, parányi égbolt, 

Tündöklő testvér-csillagok: 

Szegénységem kútperemére 

Ragyogva ráhajoljatok. 

Akármerre futnék el innen: 

Napáldozat, naptámadat 

Nem látna mást, mint csüggedt szárnyú, 

Halálos fáradtságomat. 

 

Új világok üzenetével 

Uram, ne kísérts engemet. 

Én láttam így is, éltem így is, 

Így is küszködtem eleget. 

A képek vad zivatarából 

A lelkemet már menteném. 

Be sok minden záporozott rám, 

S milyen kevés lett az enyém! 

 

E keveset add átölelnem, 

És benne átfognom magam, 

S halálom elfelednem benne, 

S az életből, mi hátra van. 

Hagyd haldokló lángokba kapni 

Kék hegyeink lélekzetét, 

S hagyd látnom egy harangvirágban 

- Szent szegénységben: gazdagságban - 

A mindenségnek végzetét. 

Kolozsvár, 1924 március havában