„Jöjjetek, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének házához, 

hogy megtanítson minket útjaira, és az ő ösvényein járjunk!” 

Iz 2,3

A székelyek Tábor-hegyére, az Úr színeváltozásának az ünneplésére felmentünk az Egyeskő tövében épült kápolnához.

A két kilométeres út nem lenne hosszú, de a közel négyszáz méteres szintkülönbség csendre és alázatra parancsol. A meredek kaptatón a fizikai fáradtság lassan lecsendesíti a bennünk lévő zajt. Amikor elakad a lélegzet, az ember megtanul elengedni minden felesleges terhet, s a lépések ritmusa az imánk ritmusává válik. Jó tudni, hogy minden megtett méterrel közelebb kerülünk az Éghez és egymáshoz is.

A keresztúti stációk pihenőállomások, igazi ajándékok, itt a zarándokok ráérősen, hálatelt szívvel hallgatják az elmélkedéseket. Ahogy a tizenkettedik állomásnál a fák közül kibukkan az Egyeskő, majd a szikla tövében meghúzódó kápolna, a megérkezés öröme kárpótol minden lépésért.

Istennek az ég és a föld között lebegő hajlékában mindannyian közelebb érezzük magunkat a hozzánk lehajló Megváltónkhoz! Lihegve, Péter apostollal együtt én is csak azt tudtam mondani: „Mester, jó nekünk itt lennünk!” Mk 9,5

A meredek kapaszkodóért és a fáradtságért bőségesen kárpótol bennünket az Istennel való találkozás öröme, a közös ima gyógyító ereje és a mi drága szülőföldünk lenyűgöző szépsége.

Hálatelt szívvel köszönöm a csíkszentdomokosi férfiaknak és minden zarándoktestvérnek a szépen megszervezett út minden lépését és a szentmise összes kegyelmét!

Szeretettel és áldással, 

Csaba t.