Számonkértek rajtam 200 millió forintot a nyilvánosság előtt, így úgy gondolom, a nyilvánosság előtt illik válaszolnom a „fantom egyesületnek” titulált Szent László Alapítvány nevében. Egyúttal szeretettel meghívom Gáll László urat, a Transtelex újságíróját – akit objektív, jó szakembernek tartok – Piskire. Most, október 12-én délután én ott leszek, s örvendenék, ha a helyszínen személyesen is utánanézne a tényeknek. Örvendenék, ha a Transtelex leközölné e pár sort.

Mint dévai és szászvárosi plébános, az elmúlt 25 év alatt hetente többször is átmentem a piski csatatéren, közvetlenül a véráztatta mező központjában lévő hajdani postahivatal és csárda mellett. Néztem a düledező épületet: ahogy lassan elfogy a cserép a háztetőről, s ahogy felveri a gaz az 1990 óta elhagyatottan, üresen álló házat. Néha-néha egy-egy hajléktalan ember bevackolta magát egyik-másik terembe, de igazából én soha semmilyen mozgást nem láttam ezen a rommezőn. A gyerekekkel többször is kimentünk február 9-én, a csata évfordulóján  emlékezni, imádkozni, és mindig elhatároztuk, hogy állítunk valahová egy keresztet vagy egy kopjafát. Más telkére nem lehet építkezni, ezért szerettünk volna vásárolni 10–20 négyzetmétert, de az Aradon élő örökösök csak egyben voltak hajlandók eladni a kéthektáros területet. Az épületekről nekik is rossz véleményük volt, ezért azokért nem is kértek pénzt, de a telek árából 80 000 euró alatt nem engedtek!

Sok -  sok magánszemélynek és különféle minisztériumoknak ajánlottam e történelmi emlékhely megmentését, de valós érdeklődés sajnos nem volt. Így végül 2019. június 4-én, a drága, jó Antal atya hagyatékából megvettünk két hektárt a hajdani csatatérből, a rajta álló több száz éves épületekkel együtt. Elkezdődött a tervezés, az engedélyek beszerzése, s el is fogyott a pénzünk. Ekkor elmentem Kásler Miklós miniszter úrhoz egy pályázattal, melyben leírtam: hogy itt 1500 katona nyugszik, akik az életüket adták értünk, s javasoltam, hogy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik legvéresebb, sorsfordító csataterén, Piskin hozzunk létre egy emlékparkot.

A Emberi Erőforrások Minisztériuma megítélt a telket megvásárló Szent László Alapítványnak 200 millió forintot, és elkezdődött a munka. Az utolsó fillérig a tervekre, az engedélyekre és az épületre költöttük a kapott támogatást, s mindennel hivatalosan el is számoltunk! Az elszámolásokat a hivatalos szervek el is fogadták! Jelzem, hogy az épület udvarán az 1919-ben ledöntött, tíz méter magas, monumentális emlékoszlopot sikerült közadakozásból újból felállítani. Fontos kihansulyozni, hogy az obeliszk helyreállításához – bár kértünk – nem kaptunk sem magyar, sem román állami támogatást!

A fenti összeg sajnos nem volt elég az épület belső felújítására is, de hiszem, hogy az itt eltemetett katonák – ahogyan engem is megszólítottak, s eddig segítettek a történelmi emlékpark kialakításában – másokat is meg fognak szólítani, hogy a megkezdett munkát jó végre vigyük. Az elmúlt száz évben tudtommal senki semmilyen áldozatot nem hozott az itt nyugvó hősi halottakért! Pedig tudnunk kell: ha az értünk életüket áldozó katonák iránti tisztelet kiveszik a szívünkből, akkor népünk oldott kéveként szét fog forgácsolódni.

Türelmesen várom én a pénzügyi ellenőröket és büszke vagyok arra, amit tettünk népünk vérrel áztatott történelmi szentélyéért. Ugyanakkor imádkozom, hogy mindazokat, akik sajnálják a pénzt az emlékmű kialakítására, azokat az értük is életüket áldozó katonák látogassák meg, s ahogyan engem zaklattak, őket is bírják jobb belátásra!

Őszinte tisztelettel a piski csatatéren nyugvó hősök iránt,

Csaba t.